Kedves barátaim, kéréseteknek, hogy a tudományos ismeretterjesztés problémáit taglaló kerekasztal-értekezletetek közzétett anyagához (A Hét, II.évf., 47. szám) kapcsolódó véleményt írjak, pillanatnyilag érdemben nem tudok eleget tenni. Nemcsak több irányú elfoglaltságom, hanem a feladat el­mélyült elemzést követelő jellege miatt sem. Mint tanár, szerkesztő és szakíró is természetesen találkozom a tudományos ismeretterjesztés ágas-bogas gondjaival, arra azonban kérésetek túlságosan is záros határidőre vonatkozó jellege miatt nem nyílt módom, hogy a problémakörbe tartozó komplex feladatok megoldási módozatait vagy a megoldás lehetőségeit módszeresen végiggondoljam.

A levélírásra most mégsem csak igényetek protokolláris lereagálása késztet. (Ezt nyilván más úton is megtehettem volna.) Vállalkozásotok jelen­tőségét és úttörő jellegét szeretném mindenekelőtt a nyilvánosság előtt is hangsúlyozni. Lapotok fennállásának egyéves évfordulóján Huszár Sándor jogos büszkességgel említette, hogy tudományrovatotok nemzetiségi kultúránkban majdnemhogy hézagpótló szerepre vállalkozott, hogy külső munkatársaitoknak majdnem fele „valamely tudományág művelője”, hogy nem egy szerzőt a tudományos ismeretterjesztés terén is ti avattatok. Igen, mindez valóban nem lebecsülendő eredmény, és a hatás már lemérhető nemcsak az érdeklődésben, amely lapotok iránt a „szakolvasók” körében megnyilvánul, hanem a pezsgésben is, amelyet a „szakértelmiség” körében kiváltottatok.

Mégis engedjétek meg, hogy ilyen irányú munkátok – megítélésem szerint – még jelentkező hibáira és fogyatékosságaira emlékeztesselek benneteket.

Baráti beszélgetéseinkben ezekről néhány alkalommal már ejtet­tünk szót.

Tudományrovatotok ismeretterjesztő jellegű írásain is érzem az „alkalmi összeállás” jelleget és – bocsássatok meg a talán túlzó minősítésért – a magazinszerűséget. Sok fontos tárgykörhöz kapcsolódó és néha jól megírt cikk mellett, megítélésem szerint, nem egy olyan írásnak is helyet adtatok, amely a szakembernek túlságosan keveset, az érdeklődő olvasók egy részének pedig túlságosan „sokat” mondott. Természetesen nem a kö­zölt anyag mennyiségére gondolok, hanem egyes közleményeitek hangvételére.

Tudom, hogy mindez az áttörés­sel együtt járó nehézségekből kö­vetkezett. Mégis most, amikor ilyen irányú feladataitokról indíttok vi­tát, az ad hoc jelleg megszünteté­sére, a nagyobb távlatokra, átgondoltan tervező szerkesztői munka szükségessége mellett tudományos publikációitok emlí­tett megfelelő hang­ütésének a kialakításával kapcsola­tos megoldatlan fel­adataitokra is em­lékeztetnélek benne­teket.

Nyilván ti is tud­játok, hogy közleményeitek jelentő­sége akkor nő meg igazán, ha a tudo­mányok területén elért legfrissebb és legnagyobb jelentőségű felfedezésekhez és az ezekkel összefüggő elméleti és gyakorlati problémákhoz kapcsolódnak. És azt is tudjátok, hogy lapotok eddigi gyakorlatának ellentmon­dóan, egy-egy valóban jelentős té­mát csak kivételesen ritkán lehet hat és tíz oldal közötti terjedelem­nél kisebb írásokban „kifutni”. A „mikroesszé”-igény, amely indulási programotokban le nem írt, de a lapcsinálás gyakorlatában mint szerkesztés-politikai alapelv jelentkezett, szerintem nem célravezető. Azért sem, mert túlságosan sok lapotokban a mikrónál is mikróbb anyag. Talán ez az egyik legfőbb oka a már említett magazinjelleg­nek, amelytől, megítélésem szerint, amilyen gyorsan csak erre módotok nyílik, meg kell „szabadulnotok”. Megjegyzéseim félreértését elke­rülendő: nem szaklapokba kíván­kozó publikációkat várok A Héttől, hanem a tudományrovatban is legalább egy alapos, valóban esszéstílusban megírt dolgozatot és kevesebb mozaikinformációt.

Ha A Hét a jövőben komolyan veszi azt a Földes László által most a lapban is leírt elgondolást – amelyet a magam részéről azért is üdvözlök, mert a lapotokról alko­tott eredeti elképzeléseimet fedi – miszerint nem vagytok „tudományos ismeretterjesztő lap” – a szerkesz­tési alapelveitekre vonatkozó észre­vételeim jogossága talán evidenseb­bé válik.

Mindaddig, amíg kéréseteknek érdemben is eleget tudok tenni, munkátokhoz további sikereket és sok jó kéziratot kívánok.

Baráti üdvözlettel: Rácz Győző.

Megjelent A Hét II. évfolyama 48. számában, 1971. november 26-án.