A Korunk érdeklődése a román szellemi élet eredményei iránt nem volt alkalomszerű, bizonyos konjunkturális helyzetek következménye. A haladó román írók munkásságának rendszeres ismertetését Gaál Gábor lapja mindenkori feladatának tekintette. A „román szám” előtt és után a romániai magyar olvasók a Korunkban ismerkedhettek meg a már felsorolt írók mellett George Bacovia, Lucian Blaga, N. D. Cocea, Victor Eftimiu, Cezar Petrescu, Mihail Sadoveanu, George Topirceanu, Ilarie Voronca és mások írásművészetével. A román szerzők mellett a leggyakrabban Méliusz József, Gáll Ernő, Korvin Sándor, Jordáky Lajos, Kovács Katona Jenő, Salamon Ernő, Csehi Gyula és mások is tanulmányokban és cikkekben rendszeresen tájékoztatták a lap olvasóit a román szellemi élet minden jelentősebb eredményéről.
A Korunk permanens és sokoldalú érdeklődése, elsősorban a baloldali román irodalom eredményei iránt, a lap főszerkesztőjének a sokat idézett „romániaiság” gondolatának elkötelezett magatartásából következett. Erre a kérdésre később még visszatérek. Itt csak jelezni kívánom, hogy Gaál Gábor ama törekvése, hogy a román haladó szellemi élet legfontosabb eredményeit rendszeresen és lehetőleg azonnal közvetítse a Korunk olvasói felé, a legelokvensebb cáfolata annak az állításnak, amely szerint a Korunk nem volt elég fogékony a hazai problémák iránt.
E hamis mítosz cáfolataként idézem Gaál Gábornak egy Méliusz Józsefhez írott levelét, még a népfront-politika kidolgozása előtti évekből: „Románul tanuljon meg teljesen. Románból való fordításokra igen nagy szükségem volna. Általában ismerjen meg minden kultúrmegnyilatkozást. Katonáskodásának csak úgy lesz haszna. Vegyen példát Bessenyeiről, a fiatalról.”
Ezeknek a dokumentumoknak a fényében nem lehet kétséges, hogy a Korunk, román anyagaival, nemcsak a kölcsönös ismerkedést akarta szolgálni és példamutatóan bizonyítani ennek lehetőségét a mindennapi szerkesztői gyakorlatban.
A népfronti években a román progresszió legkiválóbb képviselőinek igazi szövetségeseként való felmutatásával a Korunk tudatosan üzent hadat mindenféle elszigetelődésnek, befelé fordulásnak és nacionalizmusnak. Nyilvánvalóan azért, mert Gaál Gábor idejekorán felismerte, hogy ezek a tendenciák nemcsak ellentétesek a marxista internacionalizmussal és a népfrontpolitika törekvéseivel, de a fasizmus potenciális vagy valóságos szövetségesei is.
A népfronti Korunk ideológiai orientációjában – a probléma jellege és súlya miatt – nagy szerepe volt a romániai magyarság szociológiájával kapcsolatos kérdések elemzésének. E problémáknak az antifasizmus korszerű követelményeiből következő igények szerinti tárgyalása a lapban közölt publikációk bizonysága szerint több irányú nehézségbe ütközött. Hiányzott mindenekelőtt az a hazai értelmiségi nemzedék, amely a romániai problémák alapos ismerete alapján a magyarországi reformmozgalmak hatásait elkerülve, a nemzetiségi élet egész problémakörét a hamis illúziók kiiktatásával, a történelmi realitások figyelembe vételével elemezte volna. Minden jel szerint ez a tény aggasztotta a leginkább Gaál Gábort, amikor ezeket a sorokat írta Méliusz Józsefnek:
„Mondhatnám, teljesen magamra hagynak s ezért a legmélyebben: keserűséget érzek. A lapot hónapról hónapra a legnagyobb nehézségekkel állítom össze. A lapban rengeteg a kompiláció, az álnév, a mesterkedés s mind keserűbben érzem: múlnak az évek s mert magamra hagynak, én nem tudok hozzájutni az eredeti és kedvemre való munkához. Mindezeket elmondhatja Csehszlovákiában is. Fábryra csak keserűen tudok gondolni, mert Fábry hiába szerepel a lap szlovenszkói szerkesztőjeként, mint szerkesztő az égvilágon nem csinál semmit. Ha a lap munkatársai valóban aktívak lennének, a legjobb magyar nyelvű orgánumot lehetne előállítani, így egy vidéki saláta, amire iszonyattal nézek.
A nyáron itt járt Peéry, itt járt Porzsolt. Nagy esküvések és ígérgetések történtek. Az esküket és ígérgetéseket elvitte a szél, s a távolban az esküvők és ígérgetők bizonyára szidják a lapot és elégedetlenek a tartalmával.”
Itt is hangsúlyoznom kell, hogy e nehézségek ellenére Gaál Gábor a hazai gondolkodás autochtonná válását erősítendő, a magyar népi mozgalom ellentmondásait rendszeres bíráló elemzésekkel tárta fel, példát mutatva ugyanakkor a szélsőséges megfogalmazásokat kerülő, de az elvi szigor kritériumairól le nem mondó népfronti törekvések számára. Ebben az összefüggésben talán a legjellemzőbb a népfronti Korunk és személyesen Gaál Gábor viszonyulása a magyar népi írók mozgalmához. Szemben Molnár Erik vagy Újvári László túlzásaival, akik a fasisztákhoz tartozóknak minősítették az összes népieseket, Gaál Gábor, a népi írók egész mozgalmát demokratikus törekvéseiben megerősítendő, higgadt és értő esztétikai és filozófiai elemzésekben potenciális szövetségesként kezelte. Illyés Gyuláról például már 1935-ben így ír a Korunkban: „A magyar vers idoma s ez idom formai zöngelme a középrétegek irodalmának vonalán az utolsó 10-15 év alatt egyre rohamosabban veszítette el a nemzetiségre való ösztönös emlékezését, utalását, és pótolta ezt valami álnemzetiséggel, amely ebben a vonatkozásban megelégedett azzal, hogy – tartalmilag – az uralkodó rétegek ideológiája mellé állt… Ezért az álnemzetiség idomaiban burjánzó irodalom után az irodalmi nemzetiség ama jelentkezésére, ami Illyésből kitündöklik, csak örömmel lehet felhívni a figyelmet. Kétségtelenül ez nemcsak nála jelentkezik, de nála sajog és susog az a társadalmi, szociális tartalom a leginkább, a nemzetiségi idommal egy szólamban, ami nélkül a nemzetiségi forma üres hüvely csupán.” Egy év múlva a népi írók másik képviselője, Németh László életműve kerül a Gaál Gábor-elemzések bonckése alá. A reformer Németh Lászlót Gaál Gábor szigorú bírálatban részesíti, de a népfronti eszme jegyében a nyilvánvalóan Németh László-i életmű irodalmi értékeire való tekintettel jelenti ki: „Mindig szívesen fordultunk azok felé, akiknek a homlokán a nyugtalanság csillaga ég”.
Újra egy évvel később pedig, a Bűn megjelenése alkalmából, a nem leplezett öröm hangján állapítja meg Gaál Gábor: „S a reformfronton elesett Tanú – Németh László mint művész – Németh László im’ talpra tud állni… s már tudja önmaga Tanúbeli törekvéseit messziről, kritikusan nézni, tisztán és polémiamentesen, a meghaladott szemléletek színvonaláról: műalkotásban.”
Ugyanezzel a serkentő-bíráló hanggal fogadta Gaál Gábor népfronti Korunkja a népi írók faluszociográfiai műveit. 1934 és 1937 között közel húsz kisebb-nagyobb írás foglalkozik Fájja Géza, Erdei Ferenc, Darvas József, Illyés Gyula, Kovács Imre, Nagy Lajos és a rendszeres Korunk-munkatárs Veres Péter mély társadalmi felelősségtől fűtött, nagy hatású irodalomszociográfiáival. Ezek közül az írások közül is kiemelkedő jelentőségűek Gaál Gábor tanulmányai. A többlet, amit ezek a tanulmányok jelentettek a többi Korunk-munkatárs idézett írásaihoz viszonyítva, nem csak a már jelzett serkentő-bíráló álláspontban nyilvánult meg. Gaál Gábor elemzéseiben mindig a valóságot kérte számon az íróktól, és marxista meggyőződésének megfelelően a parasztkérdés megoldását csak a szocialista demokrácia viszonyai között látta megvalósíthatónak. 1937-ben félreérthetetlen célzattal írta le: „… történetileg, irodalmilag a szociográfiai hullám nagy változások előjele. Az írásformák élete nem véletlen, a történelem nem egyedül jár A szociográfiai hullám igazságai (sőt féligazságai is) történetileg Magyarország új megrendezéséhez kell vezessenek.” Nem kétséges, hogy Gaál Gábor ilyen és ehhez hasonló konklúziói tanulságul szolgáltak a hazai magyar falukutatás számára is. A konkrét példakép megkereséséhez a romániai magyar falukutatóknak nem kellett külföldi modelleket keresni. A Dimitrie Gusti-féle szociológiai iskola Romániában kínálta a nemzetközileg is elismert módszereket. A népfronti Korunk nem hagyta ki a példafelmutatás lehetőségét: „A szociológiai fasisztikus értelmezésével szemben a D. Gusti-féle Institutul Social Român… a szociológiai tárgykörét a népben és a népért jelöli meg, s így ennek a politikával különben szintén befolyásolt tudománynak népi-demokrata színt ad. A kutató osztagok korántsem a tudomány indiferentizmusával közelednek a falu felé, hanem melegen és szeretettel. Ez a nép iránti aktív odaadás, a nép e kétségbevonhatatlan szeretete társadalmilag a polgári rend baloldalára helyezi a monográfiái iskolát.”
A tanulmány elismerő-értékelő hangvétele ellenére sem apologetikus. Szerzője a Gusti-féle iskola fogyatékosságait is hangsúlyozza: „amit nem adtak, az a falu törvényszerűségei, életének anyagi és szellemi tényezői, a falura ható erők, a faluból kiinduló visszahatások stb. Egyszóval a falu tényleges szociológiája.”
E bíráló sorok után a monográfiai iskola tényleges eredményei alapján a tanulmány szerzője erre a helyes következtetésre jut: „A falu és a kutatóosztagok dialektikus kölcsönhatásában a változó népvalóság megváltoztatja a kutatóosztagok szociális állásfoglalását, s revideálhatja a monográfiai iskolának a népvalósághoz és a népi aspirációkhoz viszonyítottan maradi jellegét és az egész iskolát a tényleges népi demokrácia vonalára helyezheti.” A tanulmány egy korábbi passzusa szerint ennek azonban az a feltétele, hogy: „a szociális monográfia” felolvadjon „a dialektikus materializmusban”.
A romániai magyar valóságirodalom, az „Erdély felfedezése” jelszóban tömörített szociológiai-szociográfiai program, és az alapjukat képező tudományos társadalomszemlélet, elsősorban Gaál Gábor internacionalizmusától és antidogmatikus marxizmusától, kapott egyre szélesebb társadalmi visszhangot felverő hatásokat a népfronti Korunkban.
Megjelent A Hét III. évfolyama 20. számában, 1972. május 19-én.
