Közismert, hogy József Attilát – aki emberi és írói magatartása alapján a fasizmus elleni harc egyik legjelentősebb képviselőjének tekinthető – a moszkvai Sarló és Kalapács 1931-es júniusi számában megjelent írás, A magyar proletárforradalom platformtervezete a fasizmushoz való sodródással vádolta. Ez a támadás – amely maga is az egyik legszélsőségesebb megnyilvánulása volt a kor marxizmusában mutatkozó, már jelzett szektás, dogmatikus szellemnek – nemcsak a költő indokolt tiltakozását váltotta ki a nyilvánvalóan alaptalan vád ellen, de bizalmatlanságot is szült József Attila költői és emberi magatartásával szemben. Ebben a helyzetben a Korunk és Gaál Gábor személyes viszonyulása a kérdéshez evidensen bizonyítja, hogy a lap, éppen a szellemi antifasizmus ideológiai platformjának megfelelően, nem értett egyet a Sarló és Kalapács József Attila-értékelésével. Bizonyítékul nemcsak arra hivatkozunk, hogy József Attila aktív bekapcsolódása a Korunk munkájába a jelzett durva és igazságtalan támadás után kezdődött. Ennél beszédesebb bizonyíték az, hogy egy évvel a „kiátkozás” után a Korunk egyik kritikusa József Attilában a szocializmus költőjét méltatta. „József Attila költészetében – írja ez a kritikus – a szocializmusnak nemcsak harcos átérzése, hanem elmélete is egészen a szabatos terminológiáig megjelenik.” (Az én kiemelésem – R. Gy.) Az elég terjedelmes tanulmányból, amelynek mai megítélésben vannak vitatható részei is, azért idéztem éppen ezt a mondatot, mert a József Attila elleni szektás, dogmatikus vádak között – a többi között – a költő állítólagos elméleti tájékozatlanságára, tanácstalanságaira és ingadozásaira utaló szentenciák nem kis súllyal jelentkeztek.
A népfronti Korunkra visszapillantó mai olvasóban felmerülhet az a gondolat, hogy a lap álláspontja a József Attila-kérdésben éppúgy, mint a Korunk népfronti korszakában jelentkező több más pozitív megnyilatkozásban, nagyrészt a véletlen műve, az esetleges muszájhelyzetben elfogadott munkatársak bizonytalan érdeklődésének és a lap akkori irányvonalától esetleg eltérő világnézeti és ízlésbeli beállítottságának következménye is. Cáfolatul csupán két tényre hivatkozunk. Gaál Gábor, ha néha kénytelen volt is engedni a lapcsinálás gyakorlatában a meggyőződésével ellentétes munkatársi szempontoknak, amikor erre csak módja volt, konzekvensen érvényesítette a maga jellegzetesen antidogmatikus, az alkotó gondolkodás minden jegyét felmutató írói, szerkesztői szemléletét. Hogy a József Attila-kérdésben a Korunk álláspontja mennyire valóban a népfront-gondolat szellemében fogant, és mennyire Gaál Gábor ma már közismerten híres kivételes esztétikai, világnézeti tisztánlátásából következett, Danzinger Ferenc idézett kritikáján kívül más tények is bizonyítják. Az idézett platformtervezet meghirdetése előtt a Korunk – tudomásom szerint első ízben a magyar sajtó történetében – így méltatta József Attilát: „Mi az értékmérője a szocialista kultúrmunka termékeinek? Nem lehet vitás: – az értékmérő: mennyiben használ annak a küzdelemnek, amely a proletariátus napi harcait a végcél érdekében irányítja. József Attila néhány versének hasznossága ilyen viszonylatban nem lehet problematikus.”
Tekintsünk el attól, hogy Gergely Sándor idézett szövege csak a költő iránti hajlandósága miatt konkludens a számunkra, felfogását illetően azonban ő maga is mélységesen dogmatikus, amikor a költői értéket a napi harcokban való hasznosság függvényévé teszi. Gergely Sándor véleménye tehát csak a József Attila elleni vádak optikájában érvényes, így tekintve nem kétséges: még a balos kritika is kénytelen volt elismerni József Attiláról, hogy lírájával a proletariátus törekvéseit szolgálja.
Gaál Gábor nyilvánvalóan nem véletlenül nyújtott teret az ilyenfajta értékeléseknek. Méltán híres esztétikai, filozófiai kultúrája és a munkásmozgalom igényeinek őszintén elkötelezett kommunista politikai orientációja nemcsak lehetővé tette számára József Attila lírájának értő megbecsülését már néhány évvel a nagy József Attila-versek megszületése előtt, de éppen a jelzett elkötelezettség késztette arra, hogy József Attilát megnyerje a lap munkatársi gárdája számára.
Igaz: a József Attila-kérdésben nemcsak a Korunk és nemcsak Gaál Gábor helyezkedett pozitív, a történelem által teljes mértékben igazolt álláspontra. Ez azonban nem vonhat le semmit annak a magatartásnak az értékéből, amelyet a Korunk és személyesen Gaál Gábor tanúsított József Attilával kapcsolatban a költő életének egyik legkritikusabb szakaszában.
Ugyancsak a népfronti szellem, a gondolati antifasizmus diktálta a Korunk magatartását a kulákkérdésben is. Gaál Gábor nem vett részt abban a sajtókampányban, amelyet 1929 és 30-ban a kommunista írók pesti folyóirata, a 100% indított Kassák ellen. Hogy a kommunista Korunktól elvárták Kassák támadását, Gaál Gábornak egy Fábry Zoltánhoz címzett leveléből tudjuk. „Kassák – írja Gaál Gábor – még mindig baloldali, és azt az áldatlan harcot, ami a 100% és Kassák között dúl, én semmiképpen sem akarom átvinni a mi hasábjainkra is s főképp nem célzásokkal és nem elég alaposan kifejtett még oly helyes beállításokkal… Olyan kevesen vagyunk ebben a nyavalyás magyarul író világban igazán baloldalra tartozók, hogy nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy a töréseinkre külön és nem alkalomadtán felhívjuk a figyelmet. Amikor körös-körül úgyis csak arra lesnek, hogy hajba kapjunk egymás közt.” (Az én kiemeléseim – R. Gy.)
Gaál Gábor elvi álláspontjának a következetességére ebben a kérdésben is meggyőzően utal az a tény, hogy amikor Kassák már a munkásmozgalom és így a későbbi népfront-gondolat törekvéseit is veszélyeztető szempontokkal válaszolt a 100% támadásaira, a Korunk mégis bekapcsolódott a jelzett vitába, de még az esetleges nézetösszeütközés kibontakozása előtt Gaál Gábor egy ugyancsak Fábry Zoltánhoz írott levelében megfogalmazta azokat a kritériumokat, amelyek a vitát a személyes vagdalkozások síkjáról az elvi felelősség és az etikai tisztaság normái közé szorítsák: „Olyan jellegű harcoknak a felidézését, mint aminő a 100% és a Munka között van, kerülni akarom, s ezért már előre oda akarom szigetelni a disputát, hogy pusztán a lényegre szorítkozzon… Kassákékkal szemben nem akarok más magatartást felvenni, mint a teljes tárgyilagos kritika magatartását. Mindenesetre én állom velük szemben a harcot, de csak tiszta fegyverekkel… A lap presztízsének tartozom azzal, hogy az esetleg most meginduló vitát elvi medrében tartom. És valóban, a Korunk nem közölt egyetlen olyan Kassák-ellenes írást sem, amely eltért volna ettől a Gaál Gábor által megfogalmazott elvi, erkölcsi igénytől. A népfronti gondolat előzményeit Gaál Gábor életművében máig a legnagyobb apparátussal Tóth Sándor kutatta föl. Az ő már idézett Gaál Gábor-monográfiája szerint a népfrontiság eszméje Gaál Gábor világnézeti-politikai tájékozódásában legtávolabb egy olyan történelmi időszakra – a húszas évek elejére – nyúlik vissza, amelynek a dokumentumai a Korunkban még nem lelhetők fel. Tóth Sándor Gaál Gábor úgynevezett Bécsi jegyzetfüzeteiből idézve állítja, hogy a későbbi Korunk-szerkesztő egy emigráns akadémia létrehozásának a gondolatával foglalkozott, amely közös szellemi otthona lett volna az emigráció haladó képviselőinek. „A tervezett közös intézmény a politikai különbségeket tiszteletben tartó lehetséges szellemi platformról indulna, perspektívájában azonban általános törekvése, hogy egy világnézet zártsága felé tartó ismeretanyagot adjon elő.”
Minden valószínűség szerint a Gaál Gábor egész írói oeuvre-jét ismerő Tóth Sándor erre a még publikálatlan Gaál Gábor-dokumentumra építve állítja, hogy: „Több mint egy évtizeden át a húszas évek elejétől 1935-ig Gaál Gábor különböző alkalmakkal ismételten állást foglalt – szóval és tettel –a haladó erők elvi egysége mellett, a szektás türelmetlenséggel szemben. A következetesség, amit ezen a téren tapasztalhatunk nála, kétségtelenül a népfronti eszme iránti eleve meglévő affinitását bizonyítja. ”
Megjelent A Hét III. évfolyama 18. számában, 1972. május 5-én.