A fasizmus németországi uralomra jutása idején a marxizmus már közel fél évtizede uralkodó világnézet a Korunkban. Látszólag tehát a fasizmussal való szembefordulás a népfront-gondolat szellemi koordinátái között minden sajátos programváltoztatás nélkül ment végbe, egyszerűen annak az antagonista ellentmondásnak a szükségszerű következményeként, amely a Korunkban már uralkodóvá vált marxista ideológia és a fasizmus között létezik.
Ha tekintetbe vesszük azonban azt a tényt, hogy a népfront nemcsak a marxistákat állította szembe a fasizmus erőivel, hanem nagyon is különböző világnézetű és pártállású erőket mozgósított a fasizmus ellen, és hogy ennek a korszaknak a marxizmusa dogmatikus és szektás megnyilvánulásai miatt a baloldali tájékozódású társadalmi erők egy részében is elutasító magatartást váltott ki, evidenssé válik, mennyire átgondolt és körültekintő szerkesztői munkát igényelt a népfront-gondolatnak elkötelezett Korunk.
Tóth Sándor a közelmúltban megjelent kitűnő Gaál Gábor-monográfiájában első ízben mutatott rá arra, hogy a Korunkban a népfront-gondolat jóval a hitlerizmus uralomra jutása előtt már jelentkezett. Kétségtelen: ebben a tényben döntő szerepet játszott Gaál Gábor európai kitekintésű szellemi tájékozódása és kivételes problémaérzékenysége, amely lehetővé tette a fasiszta veszély felismerését az 1933-as németországi események előtt. A Korunk éveinek margójára című, 1939-ben írt cikkében erről az előzményről maga Gaál Gábor így ír: „Mi nem titkoltuk el hovaállásunkat… Bár még nem vonult fel uralomra a hitlerizmus, a Korunk máris felismerte, hogy az emberi haladást visszaverők rohamával csak a haladás irányába tartó összes szellemi csoportok bevonásával lehet szembeszállni. A népi arcvonal eszménye a Korunkban igen régi… Amikor 1937 őszén Marosvásárhelyt szellemi értelemben és a mi hazai kelet-európai viszonyainkhoz mérten létrejött egy, a nyugati népi arcvonalhoz hasonlatos képződmény, ez szellemiekben a Korunkban már rég megvalósult.” (Az én kiemelésem – R. Gy.)
Gaál Gábor 1939-es visszaemlékezésének összevetése a Korunk évfolyamaiban közölt írásokkal kétségtelenül bizonyítja, hogy a szellemi antifasizmus valóban jelen volt a Korunkban, hangsúlyozottabban már az 1930-as évek elejétől. Csakhogy a valóságban (azaz a Korunk évfolyamaiban) a fasizmus elleni összefogás gondolata nem abban a tiszta formában jelentkezik, amelyre Gaál Gábor 1939-es, a letisztulás tapasztalatait összegező visszaemlékezése felhívja a figyelmet. A Korunk népfronti marxizmusa ugyanis szükségszerűen magán viselte a korszak marxizmusának azokat a hibáit, amelyekre már utaltam: a szektás, balos, dogmatikus megnyilvánulásokat és mindazt, ami a szellemi tájékozódásban is ezzel szükségszerűen együtt járt: az elemző érvelést néha a gorombaságig menő hanggal helyettesítő szentenciázó pamflet-értékelés.
A népfronti Korunk ideológiai tájékozódását ma felmérő kutatás tehát ebben a kérdésben sem juthat helyes következtetésekre, ha a Korunk erényeit és korlátait nem kortörténeti összefüggésekben ítéli meg. Ez az igény természetesen nem zárja ki a népfronti gondolat jegyében publikált írások mai igényű, kritikai számbavételét, az alkotó marxizmus szempontjaival való szembesítését. Ellenkezőleg: igényli ezt. De ugyanakkor megóvja az elemzőt attól a hibától, hogy egy folyóirat vagy pontosabban, egy szerkesztő (Gaál Gábor) számlájára írjon olyan jellegzetesen nem partikuláris korlátokat, amelyek egy történelmi időszak marxista filozófiai orientációjának a korlátai is. A legújabb Korunk-tanulmányok fényében ugyanis egyre dokumentáltabban és ezért egyre tisztábban is rajzolódik ki az a tény – amit Gaál Gábor ma is tanúskodó munkatársai, amikor erre a történelem módot teremtett, mindig is hangsúlyoztak –, hogy a Korunk ideológiai letisztulása a népfronti években is elsősorban éppen Gaál Gábor érdeme.
Az ő szerkesztői koncepciójának és a korabeli mozgalmi törekvésekhez és igényekhez való igazodásának eredményeként vált a Korunk a Román Kommunista Párt vezette antifasiszta mozgalom egyik európai viszonylatban is legjelentősebb sajtóorgánumává. Gaál Gábor ideológiai tájékozódásának lényegében helyes irányulására jellemző az a nem kis jelentőségű körülmény, hogy a Korunk népfronti törekvései megegyeztek az ellenforradalmi Magyarország belső és külső szellemi ellenzékének és a csehszlovákiai és jugoszláviai haladó erőknek a törekvéseivel is. Ennek a szinkronnak a következményeként a Korunk munkatársi gárdája a népfront előtti években éppúgy, mint a népfronti években, nemcsak a hazai antifasiszta erőkből állt össze, hanem mindazokból a haladó erőkből, akik nálunk vagy másutt a világban szembekerültek a fasizmussal.
Ezért és így válhatott a Korunk sajátos földrajzi helyzete és betájoltsága ellenére jellegzetesen nem provinciális tájékozódásúvá, az akkori európai történelem összes lényeges filozófiai-ideológiai, művészeti, szociális, gazdasági és tudományos megnyilvánulásaira permanensen és érzékenyen reflektáló lappá. Gaál Gábor egy 1931-ben kelt, Hatvany Lajoshoz intézett levelében a saját és egyben a Korunk programjáról így vall: „Általában mindent elolvasok és lapom minden dogmatikus látszata ellenére sem lettem dogmatikus.” Ez a vallomás teljesen összecseng Tóth Sándornak azzal a hosszan fejtegetett és bizonyított megállapításával, amely szerint a Korunknak már az 1930-33-as anyaga a dogmatikus korlátok állandó felülvizsgálásáról és a leküzdésükre irányuló konzekvens szerkesztői magatartásról győz meg. Nyilvánvaló, hogy ez a szerkesztői magatartás tette lehetővé vagy pontosabban, előfeltételezte azt a népfronti szellemet, amely a munkatársak megválogatásában, a közölt írások programálásában és mondanivalójuk elfogadásában elsősorban arra volt tekintettel, amit a lap a munkásmozgalom törekvéseinek, elkötelezett eszmeiségével a fasizmus elleni harcban vállalt. Erről a törekvésről egy ugyancsak Hatvany Lajoshoz címzett levelében ezeket írja Gaál Gábor: „A Korunk nem rigurózus, és a Korunk nem szektalap. Csak annyiban szektalap, hogy nem enged a hasábjaira senkit, aki bármilyen vonatkozásban, akár faji kérdésben, akár szellem-politikai értelemben fasiszta. Minden antibarbár és demokratikus megnyilatkozás a lapba tartozik.” (Az én kiemeléseim – R.Gy.)
Bár ez a levél 1937-es keltezésű, tehát két évvel a népfront-politika nemzetközi érvényű kidolgozása és meghirdetése után íródott, csak megkésett és explicitált megfogalmazása a Korunk lapcsinálási gyakorlatában már jóval korábban érvényesített szerkesztői víziónak. Minthogy tanulmányunk tárgya a népfronti Korunk ideológiai orientációja, ennek a szerkesztői víziónak az előzményeit csak a legfontosabb összefüggéseiben tárgyaljuk.
Megjelent A Hét III. évfolyama 17. számában, 1972. április 28-án.