Rácz Gábor–Rácz-Kotilla Erzsébet: Végtelen zöld patika
Legtöbb termesztett növényfajunk haszna annyira jelentős, hogy esetleges gyógyászati értékére alig gondolunk. Pedig az egyéb célból termesztett s a gyógyászatban kevésbé használt növények ez utóbbi szempontból is több figyelmet érdemelnek, hiszen könnyen hozzáférhetőek, nagyüzemi nyersanyagot képezhetnek és fokozhatják a vetések vagy ültetvények jövedelmét.
A legfontosabb termesztett növényeink a gabonaneműek, a konyhakerti növények, az élelmiszeripar egyéb növényi nyersanyagai, a gyümölcsfák, a takarmánynövények, a textilipar rostnövényei, a dísznövények. Az erdészeti ültetvények fái is haszonnövények. Azokat a növényeket, melyeket nem kizárólag gyógyító tulajdonságaik miatt termesztenek, a fenti csoportok valamelyikébe sorolják, és csak ritkán tekintik gyógynövénynek. Átmenetiek a kettős vagy több hozamú fajok, melyeknél viszont gyakran alig lehet eldönteni, hogy gazdasági szempontból melyik felhasználásuk fontosabb. (Például, amióta Kabay János – a harmincas évek elején – kidolgozta az üres máktokok, a „mákgubók” felhasználását az ópium-alkaloidok ipari nyersanyagaként, a „mákszalma” sokkal jelentősebb nemzetgazdasági érték, mint amennyit a kerti mák magvai érnek az élelmezésben vagy zsíros olaj előállításában.)
A gabonafélék gyógyászati felhasználása sokoldalú. A búza, kukorica, rizs keményítője szőlőcukor (más néven glukóz vagy dextróz) előállítására szolgál, márpedig a legjobb minőségű, legtisztább glukózt injekciók formájában a vérpályába lehet juttatni, ezért gyakran szerepel életmentő perfúziók összetételében. Nálunk is keményítőből állítják elő. De keményítő felhasználásával készül több gyógyszerforma: a tabletták java része, számos hintőpor, egyes kenőcsök (az úgynevezett paszták).
A tabletta alakjában adagolt gyógyszerek esetében gyakran csupán milligrammnyi hatóanyagot elegyítenek keményítővel, hogy ez a gyógyszerforma célszerű méretű legyen, de azért is, mert a keményítő vízzel, illetőleg a gyomornedvvel érintkezve felbontja a tablettát, vagy legalábbis elősegíti szétesését. Az ebből a szempontból legértékesebb keményítő a burgonya gumójából készül, tehát nem gabonafélék szemterméséből. A burgonya keményítőjéből is állítanak elő szőlőcukrot, innen származik az utóbbi „krumplicukor” neve.
Gyógynövényként a gabonafélék közül a kukorica érdemel figyelmet. A termős virágzatok, a kukoricacsövek bibeszálai, vagyis a „kukoricabajusz“ értékes vizelethajtó tea készítésére szolgál. Legnagyobb előnye, hogy teljesen ártalmatlan, ezért az úgynevezett vízlökéses vizelethajtók csoportjában eredményesen használják vesehomok, apróbb vesekövek eltávolítására, a hegykövek képződésének megelőzésére.
Az élelmiszeripar különböző növényi nyersanyagai, valamint a konyhakerti növények közül megemlíthetjük mindenekelőtt a hagymaféléket. A fokhagyma rendszeres fogyasztása során csökkenhet a magas vérnyomás, de a vérszérum zsiradékszintje is, aminek az érelmeszesedésben van szerepe. A fokhagyma gátolja számos baktérium fejlődését is, különösen a szájüregben és a garatban. Sok szempontból hasonló a vöröshagyma hatása is. Alkalmazásuk hátránya: a legtöbb ember (vagy legalábbis a hagymát éppen nem fogyasztók) számára kellemetlen, átható szaguk.
A fűszerként ismert csípős paprikából készülő szeszes kivonat gyakori alkotórésze reumás fájdalmak enyhítésére szolgáló bedörzsölőszereknek, de megtalálható hajápolószerek összetételében is. Hatása azzal magyarázható, hogy fokozza a felületi vérkeringést, a bőr mélyebb rétegeiben hisztamint szabadít fel, javítja a fejbőr vérellátását.
A söriparban nélkülözhetetlen komló a különböző sörfajták zamatát, kesernyés ízét (és egyben a sör eltarthatóságát) biztosítja, kiváló nyugtató hatású, ezért szerepel egyes úgynevezett szedatív teakeverékek és gyári gyógyszerkészítmények összetételében. A még zöldes színű, éppen csak sárguló vagy bámuló tobozkákat értékesítik. Gyógyászati célból inkább a vadon előforduló komló tobozra emlékeztető termős virágzatait gyűjtik.
A Földközi-tenger mellékén termesztik az articsókát; fészekvirágzatainak vastag, húsos alapját saláták, főzelékek formájában használják, tésztaféléket is töltenek meg vele. Nálunk gasztronómiai felhasználása alig ismert, viszont a növényt nagyobb területeken termesztik, mert leveleiből értékes epehajtó készítményeket állítanak elő (nálunk Anghirol néven hozzák forgalomba az articsóka leveleiből nyert kivonatot). Járványos májgyulladás utáni állapotok kezelésében is előírják. E kettős hozamú konyhakerti növény esetében tehát egyelőre csak az egyik, a gyógyászati értékesítési lehetőséget használjuk ki.
A takarmánynövények közül a lucerna az A-vitamin ipari előállításának egyik legfontosabb, leghozzáférhetőbb kiindulóanyaga.
Ami a gyümölcsféléket illeti, közismert a „cseresznyeszárak” vizelethajtó hatása. A belőlük készült teát a húgykő képzésére hajlamos egyének rendszeresen fogyaszthatják, főleg reggel, éhgyomorra. A gyümölcstermő cserjék sorából a legfontosabbak közé tartozik a fekete ribiszke, amelynek termése sok C-vitamint tartalmaz. Az utóbbi években egyre nagyobb területeken létesített fekete ribizke ültetvények eddig nem értékesített terméke a cserje levele, mely vérnyomást csökkentő és vizelethajtó készítményeknek lehet jó gyógyszeripari nyersanyaga. Kettős hozamú haszonnövénnyel állunk tehát szemben, de egyelőre a kettő közül csak egyiket értékesítik.
A textilipari rostnövények közül megemlítjük a lent. A lenmagvak felületi rétegében nyálka található, mely a tápcsatornában nedvesség hatására megduzzad, nyomást gyakorol a bélfalban levő baroreceptorokra (nyomást érzékelő végkészülékekre) és ezáltal meggátolja az idült székrekedés kialakulását. Ezenkívül a lenmagolaj – legértékesebb száradó olajunk – sok olyan telítetlen, esszenciális zsírsavat tartalmaz, mely a szervezetben F-vitamin hatást vált ki. Ezért szerepel bőrgyógyászati készítmények összetételében.
A dísznövények között igen sok fajnak van gyógyászati jelentősége. Nemrég jelent meg egy szép kivitelű könyv, amely a parkok és kertek dísznövényeit mutatja be ilyen szempontból (Rovenţa I., Silva F., Farca M.: Peisajele sănătăţii. Plantele medicinale in decorul parcurilor şi grădinilor).
A lágyszárú, egyéves fajok közül emeljük ki a sok helyen termesztett, igénytelen bársonyvirágot (a különböző Tagetes fajokról van szó), melynek egyik festékanyagát, a helenient gyógyszerként hozzák forgalomba (Heligal néven). Ez fokozza a látószerv csökkent fényerősséghez való alkalmazkodóképességét, javítja a tájékozódást a sötétben. Mozdonyvezetők, gépkocsivezetők számára fontos, hogy az éj sötétjét megszakító többé-kevésbé erős fényinger megszűnése után minél gyorsabban térjen vissza a látásuk.
Díszcserje az aranyeső. A név félrevezető, mert gyakran így nevezik a kora tavasszal virágzó aranyvesszőt is. Az aranyesőnek hármas levelei vannak, pillangós virágai lelógó fürtűek. Vízierőművek hatalmas tárolómedencéi, mesterséges tavak partjára ültetik, főleg azért, mert hozzájárul a talaj megkötéséhez és – mint a hüvelyesek családjába tartozó minden növény – gyökérlakó baktériumaival leköti a légköri szabad nitrogént, a többi növény által is hasznosítható, vízben oldódó nitrátokat juttatva a termőtalajba. Az aranyeső magvai értékes alkaloidot tartalmaznak: a citizint. Ez ingerli a légzőközpontot, ezért újszülöttek fenyegető légzésbénulásának elkerülésére használható. A citizin rendelkezik még egy érdekes hatással: szedése alatt a dohányzás rosszulléti állapotot vált ki, ezért alkalmas a cigarettázás leszoktatására mintegy elvonókúra formájában.
Parkokba, utak-utcák szélére ültetik a japánakácot. Neve növényföldrajzi eredetére utal, de arra is, hogy hasonlít a fehér akáchoz. A japánakác bimbói vagy éppen csak nyílófélben levő virágai 20–40 százalék rutint tartalmaznak, ennek ipari előállítására szolgálnak. A rutin a flavonglikozidok csoportjába tartozó sárgás festékanyag, melynek P-vitamin hatása van. (A P-vitamin elnevezés egyébként ma már túlhaladott, az ebbe a csoportba tartozó vegyületek hiánya ugyanis nem vált ki avitaminózist – vitaminhiányon alapuló hiánybetegséget –, ezért egyik felfedezője, Szent-Györgyi Albert professzor javaslatára ma inkább a bioflavonoid elnevezést használjuk.) A rutin és a hozzá hasonló szerkezetű sárga növényi festékek fokozzák a C-vitamin hatását, szabályozzák a hajszálerek falának rugalmasságát és áteresztőképességét. A bioflavonoidok több mint 30 különböző hatását tartják nyilván, ezek közül különös figyelmet érdemel visszérgyulladást megelőző vagy csökkentő tulajdonságuk.
Hasonló szerepük van azoknak a készítményeknek is, melyeket a vadgesztenye magvaiból nyernek. Itt is baj van az elnevezéssel, mert amit vadgesztenyének nevezünk, az vadon minálunk csupán kivételesen fordul elő, viszont a szelíd gesztenye, mint ismeretes, szép erdőcskéket képez például Nagybánya környékén. A bokrétafa magvai szintén tartalmaznak bioflavonoidokat és rokon vegyületeket, de legfontosabb hatóanyaguk az eszein nevű szoponin, mely a szappanhoz hasonlóan habzik. (A szaponin hatóanyagcsoport nevét éppen e tulajdonsága miatt kapta még a XIX. század első felében.) A vadgesztenye magvaiból előállított készítmények előnye, hogy a bőrön keresztül is felszívódnak (főleg az eszein nátriumsója), fokozzák a vénák falának rugalmasságát, de jó eredménnyel használhatók számos egyéb, főleg mozgásszervi megbetegedésben.
A termesztett növényfajokból nyerhető valamennyi termék természetesen hozzájárul a belterjes mezőgazdaság célkitűzéseinek megvalósításához. A közvetlen gazdasági haszon mellett azonban a gyógyászati értékesítés is figyelmet érdemel.
Azonkívül: a termesztett haszonnövényeit kiszorították eredeti, régi szerepükből a vadon termő fajokat. Márpedig a vadon előforduló növények nagy részét kímélnünk kell; kivételt képeznek a gyomnövények és a járulékos, máshonnan behurcolt fajok.
A gyógyászati felhasználás propagálása tehát a természetes növénytakaró megőrzését is segíti.
Megjelent A Hét VI. évfolyama 31. számában, 1975. augusztus 1-én.
