Moszkvában Putyin egyértelműen közölte, hogy a háborút Oroszország a saját feltételei mentén fogja befejezni, hiába próbál közvetíteni Orbán Viktor. Ergo, a „békemisszió” valójában véget is ért, hiszen úgy nemigen lehet közvetíteni, ha az egyik fél nem hajlandó tárgyalni. Szóval, bár nagyon jól indult a hét Orbán kijevi útjával, de aztán a moszkvai vizittel lényegében tragikomédiába fulladt.
Önmagában a “békemisszió” elnevezés kiváló kezdet volt: amikor ugyanis 2022. február elsején Orbán Moszkvában járt, azt is „békemissziónak” hívta, és úgy jött haza, hogy egészen biztosan nem lesz háború, mert Putyin neki ezt megmondta. Mint ismeretes, kicsit több, mint három hét múlva megindult az orosz invázió, szóval igen jól sikerült már az a békemisszió is…
Kijev: ez tényleg jól sikerült
A hét eleji, kijevi út minden szempontból jól sikerült. Annak ellenére is, hogy nagyon kapkodva, alig néhány nap alatt rakták össze – olyannyira, hogy a kiutazó csapat egy része csak előző héten pénteken tudta meg, hogy hétfő este indulnak Kijevbe. Ilyen rövid idő alatt tető alá hozni egy állam- és kormányfői találkozót csak akkor lehetséges, ha mindkét fél nagyon akarja – és ezúttal mindkét fél nagyon akarta.
Az ukránok elég udvariasok voltak ahhoz, hogy nem reagáltak nyilvánosan arra, amikor Orbán előterjesztette a roppant innovatívnak szánt „béketervét” – ami valójában körülbelül azon a szinten volt, mintha valaki azt jelentette volna be, hogy feltalálta a melegvizet.
Gyengébbek kedvéért: a világ igen jelentős, befolyásos hatalmai keresik a diplomáciai megoldási lehetőségeket több, mint két esztendeje: az Egyesült Államok, Kína, Brazília, Törökország, stb. Mennyire életszerű, hogy a magyar miniszterelnök derült égből villámcsapás jelleggel majd előrukkol egy olyan megoldással, ami még senkinek sem jutott eszébe ÉS működik is…?!:) Lássuk be, nem nagyon. Mindegy, Orbán elmondhatta, amit el akart, az ukránok pedig nem nevették ki.
A két vezető elég hosszan beszélt négyszemközt, és konkrét gazdasági kérdések is szóba kerültek. Utóbbi olyan szempontból egyértelműen jó, hogy amikor elkezd pénzről is szó lenni, akkor onnantól már jóval racionálisabb mederbe szoktak átkerülni a viták. Itt most pontosan ez történt.
Persze ez egy alapvetően feszült viszony, tehát érthető, hogy nem volt közös sajtótájékoztató (röviden beszéltek ugyan újságírók előtt, de kérdezni nem lehetett), és nem írtak alá semmiféle közös megállapodást sem – utóbbit ilyen rövid idő alatt nem is lehet előkészíteni.
De fontos dolgok indulhatnak el, kezdve a magyar kisebbség nyelvhasználati jogainak javulásától új határátkelők nyitásáig. Semmi sem dőlt el, semmire sincs garancia, semmi sincs kőbe vésve egyelőre – de kezdetnek jó. Évek óta a legjobb dolog, ami magas szinten a magyar-ukrán kapcsolatokban történt. Mindkét ország diplomáciája kitett magáért, jár nekik az elismerés.
Olyan szempontból is korrektül volt megszervezve az út, hogy a magyar diplomácia betartotta azt az íratlan szabályt, hogy a kiutazás előtt tájékoztatta az EU-s és NATO-s szövetségeseket arról, hogy lesz egy Orbán-Zelenszkij találkozó (mindig ez a szokás, ha harmadik ország vezetőivel van magas szintű találkozó).
Moszkva: félúton a nevetséges és a tragikus között
A moszkvai út ennek szinte teljesen az ellentéte volt, mindössze abban hasonlított, hogy nagyon rövid idő alatt, kapkodva hozták tető alá ezt is (arra máig nincs magyarázat, hogy vajon miért kellett ennyire sietni vele…. még a NATO-csúcs előtt akart Orbán találkozni Putyinnal…?)
Érdekesség, hogy Orbán úgy utazott ki július 5-én „békét teremteni”, hogy Putyin egyébként már június 14-én megmondta, hogy Oroszország csak akkor hajlandó egyáltalán elkezdeni tárgyalni a békéről, ha Ukrajna teljesen kivonul mind a négy, részben megszállt megyéből – feladva sok olyan területet, amit Oroszország soha nem foglalt el, így például a donbaszi erődvárosokat (Szlavjanszk, Kramatorszk stb.), Zaporizzsja terület hasonló nevű, 800 ezer fős megyeszékhelyét és a 2022 őszén felszabadított Herszont. Putyin ezt egy nappal az ukránok által szervezett svájci békecsúcs előtt jelentette be, lényegében trollkodásként.
De ugyanezeket a követeléseket megismételte július 4-én, tehát egy nappal Orbán látogatása előtt is. Ezek után pontosan lehetett sejteni, hogy az oroszok ugyanúgy vissza fognak élni a látogatással, mint korábban. Korábban is megtörtént, hogy Putyin konkrétan az Orbánnal közös sajtókonferencián szólította fel Ukrajnát a megadásra.
.
Putyin most is ezt játszotta el: a sajtótájékoztatón elsőként megszólalva elmondta szépen újra az Ukrajnával kapcsolatos ultimátumát (2. hivatkozás), Orbán pedig ott ült leforrázva és szót sem ejtett a maga remek kis „béketervéről”. Tényleg, olvassátok el az átiratot vagy nézzétek meg a sajtótájékoztatót: Orbán nem is beszélt arról a „tervéről”, amit Kijevben előadott.
Másképp fogalmazva: a látogatáson az történt, hogy Putyin egyszerűen megmondta Orbánnak, hogy Viktor, itt bármiféle rendezés az én feltételeim szerint lesz, és teljesen mindegy, hogy te mit gondolsz, vagy mivel turnézol Kijevben.
Nemcsak ezzel alázta meg Orbánt, hanem rögtön már a megnyitóval is: Putyinnak konkrétan az ötödik (!) mondata volt, hogy „tisztában vagyunk vele, hogy Ön itt az Európai Uniót képviseli” – ami persze tényszerűen nem volt igaz, de innentől Orbánnak eleve egy kommunikációs defenzív helyzetből kellett indulnia. Ugyanis hiába próbál úgy tenni, mintha ő az EU-t képviselné, mindenki tudja, hogy ez nettó nem igaz. És akkor sem válik igazzá, ha lassan már a saját ablakába is kiteszi az EU-elnökség logóját.
Az, hogy Orbán ott volt, kiváló kommunikációs lehetőséget adott Putyinnak, aki ezt nyilván maximálisan ki is használta. Elsősorban az orosz belföldi közönség felé, de a külföld felé is mutathatta, hogy lám, lám, dehogy van Oroszország elszigetelve, hiszen éppen itt az EU soros elnöke stb.
Ellentétben a kijevi úttal, a moszkvai utat a magyar kormány a legutolsó pillanatig titkolni próbálta, a saját európai szövetségesei elől is. Túl azon, hogy ez önmagában problémás, külön szánalmassá teszi a kísérletet, hogy ráadásul nem is sikerült (szándékosan nem idézem Kovács Zoltán örökbecsű aforizmáját…), szóval ez úton is szeretnék gratulálni annak a zseninek, aki elhitte (és elhitette Orbánnal), hogy TÉNYLEG el tudnak titkolni egy moszkvai látogatást.
Ez a titkolózási próbálkozás egyetlen dolgot eredményezett: súlyos károkat okozott Magyarország és a magyar külpolitika már eddig sem túl acélos európai és amerikai megítélésében. Csak megismételni tudom: négy nappal a NATO-csúcs előtt egy NATO-tagország vezetőjeként megpróbálni titokban ellátogatni Moszkvába tényleg korszakos ötlet…
És mindezt úgy, hogy a moszkvai útnak tényleg semmiféle konkrét hozadéka nem volt. Kijevben számos, elég fontos dolog elkezdéséről sikerült megállapodni – de Moszkvában semmi ilyesmi nem történt. Az egész csak és kizárólag Putyinnak volt jó.
A két látogatás után Orbán jó ötletnek látta azt nyilatkozni, hogy nos, az egyértelműen kiderült, hogy a harcoló felek között igen mélyek az ellentétek…. Hát…szóval gratulálok, na. Jár a Nobel-díj… értelemszerűen a békéért, mi másért.
Mondjuk azt, hogy a felek között mélyek az ellentétek, én is megmondtam volna – bár lehet, hogy ugyanúgy nem hitte volna el a NER, mint amikor 2022 január végétől kezdve megmondtuk, zárt ajtók mögött és nyilvánosan is, hogy az oroszok támadni fognak. De a rendszer nem hitt nekünk, mert inkább Orbán a 2022. február 1-i „békemissziójának” hitt.
A lehetséges magyarázatok
Ellentéten a kijevi úttal, a moszkvai látogatásra semmiféle olyan magyarázat nincs, ami a magyar nemzeti érdekből levezethető. Az, hogy Putyin nyilvánosan, Orbánt felhasználva próbálhatott éket verni az EU soraiba, illetve, hogy az Orbán-látogatást kihasználva ismételhette el az ultimátumát (látványosan bolondot csinálva a magyar miniszterelnökből), kizárólag Oroszország érdekeit szolgálta. Egyáltalán nem látszik, hogy ez Magyarországnak miért volt jó.
Innentől lényegében négy, elméletileg lehetséges magyarázat maradt, hogy miért volt szükség erre az útra ilyen hirtelen (túl azon, hogy a magyar-orosz viszony legendásan intranszparens, szóval tulajdonképpen „normális”, hogy nem tudunk kb. semmit).
Az egyik, hogy a magyar miniszterelnök orosz ügynök, és valójában Moszkvát szolgálja Ukrajnával, az EU-val és a NATO-val szemben, nem pedig Magyarország érdekeit. Szijjártó… hm… igen szoros… orosz kapcsolatai régóta ismertek. De Orbán esetében ez eddig nem volt teljesen egyértelmű. Az tudható, hogy Putyin képes erősen korlátozni a mozgásterét (a 2000 és 2009 között roppant erősen Putyin-kritikus Orbán a 2009. novemberi, szentpétervári találkozójuk óta SOHA, egyetlen alkalommal sem kritizálta Putyint… Oroszországot néha igen, de Putyint soha.), de az, hogy konkrétan ügynök lenne, eddig – legalábbis számomra – nem volt ismert.
A másik lehetséges magyarázat, hogy a miniszterelnök meg van róla győződve, hogy a háború átütő orosz győzelemmel és Ukrajna teljes pusztulásával végződik majd. Ő pedig, mint a karrierje során annyiszor, kész zökkenőmentesen érték- és szövetségi rendszert váltani, hogy a győztes oldalon legyen a háború végén. Ez egyébként magyarázná azt is, miért méri mostanában egy közvélemény-kutató azt, hogy mit szólna a magyar lakosság ahhoz, ha ukrán területek kerülnének Magyarországhoz.
A harmadik lehetséges magyarázat, hogy Orbán nemcsak abban biztos, hogy Trump nyeri az amerikai elnökválasztást, hanem azt is elhiszi, hogy Trump képes lesz azonnal békét teremteni Ukrajnában. Ergo, Orbán megpróbál ugyanúgy vátesznek tűnni, mint 2015-ben a migrációs válság idején. Akkor valóban igaza volt és másoknál korábban érzékelte a probléma valódi súlyát – ebből azonban nem következik, hogy kilenc évvel később, egy sokkal bonyolultabb, többváltozós helyzetben is biztosan jók volnának a megérzései. A stratégiának két evidens gyengesége van: az egyik, hogy ha a demokraták nyernek és folytatják Ukrajna támogatását, akkor Orbán teljesen hiába égette el Magyarország hitelességét. A másik, hogy ha Trump nyer, de – surprise, surprise – mégsem tud vagy akar azonnal békét teremteni. Akkor is ugyanez lesz a helyzet: Orbán nem nyert semmit, csak rengeteg politikai veszteséget generált Magyarországnak.
A negyedik lehetséges magyarázat, hogy a miniszterelnök TÉNYLEG úgy gondolja, hogy ő elég befolyásos ahhoz, hogy majd valóban képes lehet közvetíteni a harcoló felek között. Annak ellenére, hogy egy kicsi, gyenge, katasztrofális gazdasági és társadalmi helyzetben lévő, végletesen megosztott, a saját szövetségi rendszerében teljesen elszigetelt országot vezet (az EU-elnökség ezen nem változtat – a moszkvai út után pedig főleg nem). Ez viszont azt jelentené, hogy a miniszterelnök mostanra teljesen és tökéletesen elszakadt a valóságtól. Más szavakkal: megbolondult.
Őszintén nem tudom, melyik magyarázatnak drukkoljak. Értelemszerűen, a négy lehetséges magyarázat közül egyszerre több is érvényes lehet.
Hivatkozások:
1. https://hirado.hu/…/orban-viktor-bekemisszio-is-a… 2. http://www.kremlin.ru/events/president/news/74474 3. http://www.kremlin.ru/events/president/news/74475 4. https://nepszava.hu/3241567_kozvelemeny-kutatas-ukrajna…
A szerző Facebook-bejegyzése 2024. július 7-én.