A köldöknéző hazai sportsajtó nem tudja kiaknázni a hazai rendezésű atlétikai vébé szenzációit (női 100 méter, férfi 1500 stb.), általában kevés a hír, a háttér, ez pedig azért van, mert csórikáim el vannak telve attól, hogy a vébé itt van (láttam a pompás helyszínen vasárnap a férfi 100 döntőjét és a káprázatos 10 ezer méteres döntőt, ott volt Orbán is egy csomó más diktátor társaságában).
Értem én, hogy a magyarok szereplése leköti a figyelmüket (akkor is, ha esély nincs a továbbjutásra), de kellenének az átfogó műveltségű sportújságírók, akik rálátnak a sportág ügyeire, tájékozottak, és minden rezdülésről tudnak. Nincsenek bloggerek se, akik tematikus felületeket töltenének meg, így aztán előfordul, hogy olyanok számolnak be a világ egyik legspiccesebb sporteseményéről, akik másnap Bivalybasznádra mennek futball kupameccsre. Kevés a történet, nincs sztori, idejön a helyünkbe a világ, mi pedig nézünk, mint a birka.
Most hirtelen például meg kellene tanulnom norvégül, hogy többet megtudjak Ingebrigtsen újabb botlásáról. Siralmas ez az együgyűség, amivel kezdjük körülvenni magunkat. Én már nem leszek újságíró, mert harminc évig az voltam, de ez a fölkészületlenség mélységesen felháborít. (Megjegyzem, a fociról se tudnak írni eleget és elég jót, a szaúdi futballmilliárdokról a héten a Magyar Narancsban lehetett normális cikket olvasni Fekő Ádám tollából, aki nyilván nem sportújságíró.)
A lényeg, hogy kezd a tököm tele lenni ezzel a kesmatempóval. Mielőtt valakit alkalmaznak, nincs ott valami felvételi vizsga, vagy valami, amiből meg lehetne győződni arról, hogy a minimális szakértelem felütötte-e már a fejét?
Címkép: Csúcsot futott a magyar női váltó. Nemzeti Sport
Forrás: Újnépszabadság