Günter Demnig német szobrász holokauszt-áldozatokra emlékező botlatókövei közül mind megvan a világban. Egy hiányzik csak. Budapesten a 12. kerületben valakit zavart Laub Magdolna emlékköve. Kiásta és eltüntette.
Günter Demnig kölni szobrász az ezredfordulón kezdte elhelyezni a nácizmus áldozataira emlékező ún. botlatóköveit. A tízszer tíz centiméteres kockákat, melyek tetejére az áldozat adataival rézlapot illeszt a művész, a macskakövek közé betonozza.
A Stolpersteine-busz akkor jelenik meg a helyszínen, ha előzőleg a hozzátartozók kifizetik a 120 eurós hozzájárulási díjat, elintézték a helyhatósággal az engedélyt, s megszervezik a ceremóniát. Nem illegális akcióról van tehát szó. A köveket általában ott, olyan lakóházak előtt helyezik el, ahol az áldozat utolsó békés időszakát töltötte. A szép hagyomány Berlinből indult, s a német városok mellett a művész Ausztriában, Hollandiában, Belgiumban, Norvégiában, Csehországban, Ukrajnában és Magyarországon helyezte el eddig a köveket. Több mint tízezret hatszáztíz településen.
Most arról a szomorú hírről kell beszámolnunk, hogy eltűnt az első botlatókő. Erre a csúfságra a budapesti 12. kerületben került sor, a Greguss utca 9. előtt. Itt lakott az 1914-ben született Laub Magdolna, akit harmincévesen, 1944-ben deportáltak, sorsa ismeretlen, ez volt olvasható a rézlapocskán. A botlatókövet három napja helyezték el.
Valaki kiásta, ami nem volt túlságosan könnyű feladat, s a kő helyét homokkal szórta be. Ott van most a járdán egy lyuk. Valakit zavart a Jobbik kerületi irodájának közelében ez a piciny műtárgy. Úgy döntött, hogy ellopja és eltünteti.
A 2B Alapítvány – melynek vezetője, Böröcz László kétségbeesve vette tudomásul, hogy eltűnt a kő – aktívan részt vett a botlatókövek hazai elhelyezésében. Berger Ágnes, az Emlékező macskakövek akció magyarországi szervezője arról számol be a Macskako.net oldalon, hogy a 2B Alapítványban és az NS Dokumentationszentrum Kölnben partnerekre, a Német Szövetségi Kulturális Alapítvány Bipolar programjában támogatóra találva 2006 őszén kezdődhettek az előkészületek. Azóta, 2007 tavaszán és nyarán Kisvárdától Szombathelyig, Balatonfüredtől Újfehértóig országszerte több mint 50 követ helyeztek el. (Ma már a civil szervezetek maguk intézik az újabb és újabb botlatókövek elhelyezését. R.L.) Az első hazai emlékező macskakövek krónikája azt mutatja, hogy a köveknek „helyük” lett Magyarországon.
Vidéken, ahol a zsidóság szinte nyomtalanul tűnt el, és a roma holokauszt történetét is homály fedi, nagyon fontos, apró, maradandó jelek lehetnek ezek a kövek. Azok számára, akiknek szívügyük, hogy ápolják a város, falu egykori lakóinak emlékét, az akció további inspirációt ad. A városi önkormányzatok munkatársai, a helyi zsidó hitközségek, roma szervezetek, történészek, levéltárosok, pedagógusok áldozatos és kreatív munkája elengedhetetlen volt az akció megvalósításához.
Az emlékezés nem szakad félbe azután sem, hogy egy követ valakik Budapesten eltüntettek. Nem akarhatták, hogy ahol járnak, emlékezniük kelljen azokra, akiket a környékben szedtek össze azzal a határozott céllal, hogy a halálba küldjék őket. „Az emlékező macskakövekkel Gunter Demnig egészen új, döbbenetesen érzékletes és szinte kikerülhetetlen módon állít emléket a meggyilkoltaknak – mondta egy kő avatásán Karsai László történész. – A dolga után siető ember általában jobban figyel arra, hová lép, ritkán akad meg szeme a szemmagasságban rögzített emléktáblákon. A lába előtt, ha megpillantja a tízszer tízes kis réztáblákat, rajtuk a szikár adatokkal: ebben a házban, itt élt X. Y. ekkor, deportálták, megölték Auschwitzban, Ukrajnában stb., akkor talán elgondolkodik, s egy pillanatra meg is torpan…”
A Laub Magdolna emlékkövét kifordító kéz gazdájának az volt a célja, hogy ne lehessen rá emlékezni. Ezt igyekszünk pótolni ezzel a cikkel.
A szerkesztő megjegyzése
Ez a cikk egy ma már nem létező, eltüntetett újság, a Népszabadság internetes oldalán, a nol.hu-n jelent meg 2012. október elsején. Most az archívumában olvasható. (Emlékszünk: kezdetben az utasítás az volt, hogy az archívum is töröltessék.)
A szerző, Rab László 1988-tól a Népszabadság főmunkatársa (1997-ig a lap Zala és Somogy megyei tudósítójaként), 1997-től kulturális rovatának munkatársa, a társadalompolitikai és kulturális rovatának helyettes vezetője, a Népszabadság megszűnése előtti években a lap online felületének Dr. NOL video-sorozatának szerkesztője volt.
