“Jól tudjuk, hogy egy megalázott és megcsonkított nép vagyunk. Tudjuk, hogy régen
elmúltak azok az idők, amikor az angolok danegældet fizettek az “átkozott dánoknak”,
amikor a Notre-Dame-ban misét mondtak: “a furore Normannorum libera nos – o
Domine”, amikor aranypatkós lovainkon bevonulást tartottunk Bizáncba, amikor bevittük a keresztet Oroszország sztyeppéire és királyságokat alapítottunk Itáliában. Azok az idők is elmúltak, amikor mi uraltuk az egész Balti-tengert az összes hozzá tartozó országával együtt. Észak-Németország és Svédország elveszett, s velük együtt Skåne, Halland, Blekinge, Bohus Len, majd Norvégia és Holstein is. Most még talán
Schleswiget is elveszítjük. Más idők voltak azok, jól tudjuk. Azt is tudjuk, hogy
elmulasztottuk a sors hívását, hogy európai nagyhatalom legyünk, 1813-ban épp úgy,
mint 1629-ben, és hogy mind a kétszer Svédország ragadta meg a koronát, amit nekünk
nyújtottak. Mindezzel tisztában vagyunk! De odáig azért még nem jutottunk, hogy csak
úgy se szó se beszéd elvegyék tőlünk ”legalább” a dán szárazföldet, vagy tudom is én,
Fyn szigetét csak azért, nehogy egy esetleges ellenség ”hadieszközként” használja
Dániát. Ott még nem tartunk, hogy elvegyék tőlünk egész Dániát, csak azért, hogy
”kibővítsék vagy összekapcsolják” egymással egyik vagy másik partot. Ott még nem
tartunk, hogy a dán népet matrózoknak használják egyik vagy másik birodalmi flottán”.
A fenti sorokat Orla Lehmann, Dánia Kossuthja írta le 1842-ben a legnagyobb dán
napilap, a Fædrelandet hasábjain. Szavai 2025-ben aktuálisabbak, mint valaha. A dánoknak ezúttal nem Schleswig hercegséget, hanem Dánia történelmi területének utolsó nagy szigetét, a Dán Nemzetközösség egyik autonóm társországát, Grönlandot kell megvédeniük ismét egy nagyhatalomtól.
Az 1840-es években Dánia területi intergritását déli óriásszomszédja fenyegette:
Poroszország az egységesülni vágyó Német Szövetséggel a hátában. Most, 2025-ben
Nyugatról fenyegeti egy másik nagyhatalom: az Amerikai Egyesült Államok. Poroszország Schleswig és Holstein hercegségeket, a kieli kikötőt és a dán hadiflottát
akarta megszerezni, az Egyesült Államoknak Grönlandra, a Föld legnagyobb szigetére
és annak olvadó jégtömbjei alatt található ásványkincseire fáj a foga.
Dánia geostratégiai fekvésének köszönhetően, mint az „északi Dardanellák ura”
évszázadokon keresztül őrizte a Balti-tenger kijáratát és ezáltal az észak-európai
egyensúlyt. Mivel területe a tengeri nagyhatalmaknak állandó csalétek volt, megtanult
manőverezni Kelet és Nyugat között. De nem mindig járt sikerrel. A dánok többször is
kénytelenek voltak megélni, hogy országukat lépésről lépésre szalámizzák le a
nagyhatalmak. Hol Nyugatról, hol Keletről, hol Délről, hol Északról. Az érvelés akkor és most is ugyanaz: azért foglalom el a területedet, nehogy később egy másik
nagyhatalom fegyverként használhassa ellenem.
A nagyhatalmak mindig biztonságpolitikai okokra hivatkozva hódítanak megfűszerezve némi humanitárius „segítségnyújtással”: az annexiót a nemzeti kisebbségek védelmének ürügyével legitimálják. Így tett a Schleswiget 1864-ben annektáló Poroszország is, amikor az „elnyomott” schleswigi német kisebbségek védelmére hivatkozva támadott. És így tesz az USA is – amelynek ugyan nincsen elnyomott amerikai kisebbsége Grönlandon –, de vannak helyettük őslakók. Készen áll a grönlandi inuitokat felszabadítani a dán „zsarnokság” alól. Mind az 1848-as és 1864-es, mind a 2025-ös expanziónak hasonló a menetrendje: a kisebbségeknek első lépésben ki kell kiáltaniuk a függetlenségüket, szeparálódni a jelenlegi nemzetközösségtől, majd függetlenként gravitálódni és csatlakozni a hódító birodalomhoz.
Mint tudjuk, 1864-ben, ha egész Dánia nem is, de Schleswig és Holstein hercegség
Németországé lett. Ugyan Dánia Schleswig hercegség északi részét az 1920-as
népszavazással Dél-Jütland néven visszakapta, Közép és Dél-Schleswig a Német
Birodalomnál maradt.
Ezekben a hónapokban Dánia további csonkításának az előkészületeit látjuk. Most
Grönland, legközelebb a Feröer-szigetek kerülnek sorra. Trump januári fenyegetése óta
Dánia jelenkori történelmének egyik legnagyobb krízisét szenvedi el. Nemcsak
kormány-és diplomáciai szinten, de az utca emberének szintjén is. Az emberek
haragudnak, félnek és felháborodottak. Mélyen érinti őket Grönland lehetséges
elvesztése, hiszen nem egyszerűen a Dán Nemzetközösség egyik autonóm
társországáról van szó, történelmi gyarmatról, hanem egy olyan országról, amelyet
évszázadok kötnek mentálisan, kulturálisan, és érzelmileg a Dán Királysághoz. (A
filmtörténet első dán filmje 1897-ben nem Dániáról, hanem Grönlandról, a grönlandi
kutyaszánokról készült).
A dánok hite megrendült az amerikai szövetségben. Van olyan dán parlamenti párt,
amelyik immár a grönlandi amerikai konzulátus bezárását követeli. Többen bánják,
hogy mindent az USA barátságára tettek fel. Koppenhága ez év januárjáig vakon
teljesítette az amerikai kéréseket, sőt osztotta meg a legbizalmasabb hírszerzési
információit. Többek között nemzetközösségének legbelsőbb ügyeit, társországaival
kapcsolatos aktuális konfliktusait, amit utólag fatális hibaként értékelnek
Koppenhágában. Európában a lakosság arányához képest a dánok adták a legtöbb
pénzt Ukrajnának. Amerikai kérésre több pénzt és fegyvert küldtek az ukrán frontra,
mint a náluk tizenháromszor nagyobb Franciaország. Az Egyesült Államok annak ellenére nevezi Koppenhágát „rossz szövetségesnek”, hogy Dánia mindenkor a
legmegbízhatóbb partnerként segítette háborúiban. Dán katonák haltak meg Irakban,
majd Afganisztában.
Most viszont abba a helyzetbe kerültek, hogy a szövetséges USA támadja a Dán Monarchia integritását, és egyedül állnak a “baráti” szuperhatalommal szemben. Trump elnök tudja, hogy megteheti, hiszen Európa egyik kisállamáról van szó, amely katonailag a kiszolgáltatottja. Ahogy látjuk nincs demokratikus “jó” hódító, vagy diktatórikus “rossz” hódító. Nagyhatalmak esetében csak hódító van, belpolitikai berendezkedéstől és működéstől függetlenül.
Kik azok, akik Dániát segíthetnék Grönland megtartásában?
Az egyetlen nagyhatalom, amelyikre a Nyugatról vagy Délről jövő fenyegetések esetén
Dánia sikerrel támaszkodhatott az évszázadok során, Oroszország volt. Oroszországtól kaptak segítséget 1814-ben és 1848-ban is, amikor Dánia állami létének megmaradása volt a tét. Vagy amikor Koppenhágát 1807-ben a britek rommá bombázták. Most viszont minden bizonnyal az 1864-es helyzet fog megismétlődni, amikor Oroszország különmegállapodást kötött a Dánia integritását fenyegető agresszorral (1864 előtt a porosz Bismarckkal, 2025-ben Trumppal), és saját érdekeit helyezi előtérbe a dán szempontok helyett. Bár Oroszország is tagja az Északi-sarkvidéki Tanácsnak (Arctic Council) – ahol USÁ-val szemben egy állandó ellensúlyt képez –, de Putyin
Murmanszkban elmondott szavai nem azt sugallják, hogy Grönland és Dánia kedvéért vállalna az Egyesült Államokkal szemben egy katonai konfliktust. Bár fokozza katonai jelenlétét az arktikus régióban, számára most Ukrajna a prioritás. Nem beszélve arról, hogy Oroszország egyik leghangosabb ellenfele jelenleg éppen Dánia és soha nem látott mélyponton vannak a dán-orosz kétoldalú kapcsolatok, ami miatt az amerikai veszély árnyékában egyre több bírálat éri belülről a dán kormányt.
Segít-e Dánián és Grönlandon az, ha az 57 ezer grönlandi eláll a függetlenedési
tervétől és a Dán Nemzetközösségben való maradás mellett teszi le a voksát?
Aligha, legfeljebb lelassítja Trump annexiós menetrendjét. A dánok és a grönlandiak
között viszony nem felhőtlen a viszony, és Trump január eleji annexiós fenyegetése után alig maradt néhány hónapjuk a közös gyarmati múlt sérelmeinek, sötét foltjainak terápiás feldolgozására.
A közös veszteség veszélye mégis kiváltott Dánia és Grönland között egy belső társadalmi párbeszédet, ahol felszínre kerültek a régi grönlandi sérelmek: az
Ivittuut melletti kriolitbányák dán kizsákmányolása, az 1960-70-es évek dán
egészségügyi „spirálpolitikája” – amely kötelezően előírta a grönlandi nőkbe való spirál
felhelyezését –, az 1951-ben Dániába hurcolt huszonkét „kísérleti gyerek”, akiket elszakítottak családjuktól, hogy dánokat faragjanak belőlük, valamint a dán „hygge-rasszizmus”, azaz a grönlandiakon való dán szalonviccelődés. A megbékélés részben sikerült csak.
Az amerikaiak elleni legújabb grönlandi tüntetések viszont arra utalnak, hogy a
márciusban megalakult új grönlandi kormány nem az USÁ-t, hanem mégiscsak a régi
megszokott Dán Nemzetközöséget választja: az ingyenes dán egészségügyet, az
ingyenes dán oktatást, a skandináv jóléti szolgáltatásokat, a dán nyugdíjakat, a két
garantált grönlandi képviseleti helyet a koppenhágai parlamentben, a grönlandi nyelv és
kultúra szabad ápolásának dán finanszírozását. És végül de nem utolsósorban az éves rendszerességgel Koppenhágából átutalt, inflációkövető dán állami segélyt (jelenleg
3,4 milliárd DKK, azaz 183 milliárd HUF), amely nélkül a szinte csak halászati bevételre
támaszkodható Grönland még a saját rendőrségét és közigazgatását sem tudná
működtetni.
Segít-e Dánián a NATO?
Mark Rutte NATO főtitkár március 13-i washingtoni szereplése óta a dánok nem bíznak
már a NATO segítségben. Miután egy újságírói kérdésre Trump megismételte, hogy
Grönlandot az USÁ-hoz kívánja csatolni, hiszen már van „néhány bázisa” és katonája a
szigeten, Rutte annyit tudott csak mondani, hogy se saját magát, se a NATO-t nem
szeretné belekeverni az ügybe. Reakciója hatalmas felháborodást váltott ki Grönlandon
és Dániában. Ahogy Karsten Hønge dán parlamenti képviselő egy interjúban
megfogalmazta: „Tarthatatlan, hogy a NATO főtitkára a kezein ül, lesüti a szemét,
majdnem bocsánatot kér azért, hogy ott van. Kínos volt… Természetesen a NATO-
főtitkárnak határozott, de udvarias hangon mondania kellett volna Trumpnak valamit a
népjogról és hogy egyáltalán miért vagyunk NATO-szövetségesek”.
Segít-e Dánián az EU?
Erre a kérdésre magam kerestem választ, miután január közepén Per Clausen,
zöldpárti dán képviselő arra panaszkodott az Európai Parlamentben, hogy egységes
kiállás helyett Grönland ügyében a szervezet néma maradt. Mint magyar EP-választó
emailben kérdeztem meg a Demokratikus Koalíció EP képviselőjét, Dr. Molnár Csabát,
valamint a Fidesz EP képviselőjét, Deutsch Tamást (másolatban a külügyminiszterrel),
hogy készek-e kiállni a dánok mellett az EP-ben. Tudnak-e erőfeszítéseket tenni egy
egységes magyar álláspontért? Tudnak-e indítványozni egy Grönland-vitanapot?
Megvan-e a szándékuk arra, hogy az EU autonóm módon hallassa a hangját Grönland
ügyében és ne az egyes tagállamok biztosítsák csak titokban a dán képviselőket
semmire nem kötelező jószándékukról? Hivatkoztam arra, hogy Magyarország nem
lehet közömbös a történelmileg hasonló sorsú Dánia iránt, hiszen ha van Európában
ország, amelyik tudja, hogy mit jelent a területi csonkítás, az Magyarország. Levelemre
közvetlen választ csak Dr. Molnár Csabától kaptam, aki megerősítette, hogy „a DK
képviselőiként – a szociáldemokrata frakcióval együtt – mindenképpen támogatunk majd minden olyan kezdeményezést, ami segít megőrizni Dánia szuverenitását és Grönland autonóm státuszát mindenféle külső beavatkozással szemben”. A Fidesztől közvetlen
válasz nem érkezett, viszont közvetett módon, Mette Frederiksen dán miniszterelnök
nyilatkozatán keresztül kiderült a fideszes álláspont is. Február 3-án, hétfőn egynapos
informális EU-csúcsot tartottak Brüsszelben, ahol a tagállamok állam- és kormányfői
többek között Grönland helyzetét is napirendre vették. Mette Frederiksen február 4-én
egy dán nyelvű interjúban megerősítette: „az összes 27 EU-ország egységesen,
markáns és világos beszédben kijelentette, hogy támogatja Dániát Grönland megtartásáért vívott küzdelmében. Tegnap senki nem tartózkodott, senki nem
vonakodott”. Tehát a magyar kormány sem.
”Dániát erős szövetségesek és sok jó barát veszi körül” – biztatja a lakosságot a dán
miniszterelnök nap mint nap. Mette Frederiksen január óta, éppen úgy ahogy Orla
Lehmann 1848-ban folyamatosan úton van. Szövetségeseket keres Dánia számára
Londonban, Berlinben, Párizsban, Rómában, Brüsszelben és skandináv kollegáinál. Sőt
erősítésképpen a francia elnököt Grönlandra hívta hivatalos látogatásra, aki a napokban
tesz eleget a meghívásnak. Bár a jószándékú rokonszenvnyilvánítások most sem
hiányoznak, Dániának nincs kétsége afelől, hogy a végső pillanatban egyedül áll majd
az Egyesült Államokkal szemben.
A Trump-adminisztráció pedig napról-napra fokozza a nyomást Grönlandon és Dánián
is. USA meghívás nélkül, sőt a grönlandi és dán kormány tiltakozása ellenére tervez
magas rangú „privát” delegációkat a szigetre. Miután a grönlandi és a dán kormányfő is
nyílt provokációnak és hatalmi demonstrációnak minősítette az amerikai alelnök
feleségének, illetve Trump nemzetbiztonsági tanácsadójának tervezett grönlandi
körutazását, végül csak az amerikai katonai bázisra látogatott el az alelnök és felesége.
Múte Bourup Egede, Grönland előző miniszterelnöke az amerikai nyomást már most
olyan agresszívnak és súlyosnak ítéli, hogy a nemzetközi szövetségesek erőteljes,
azonnali fellépését kéri. „A támogató nyilatkozatok ideje lejárt. Minden perc számít,
hogy az amerikaiak álma, hogy annektálják az országunkat, ne váljon valóra. Hol
maradnak a szövetségeseink? Mintha elbújnának egy kicsi sarokban és szinte csak
suttogják, hogy támogatnak minket. De ennek semmi hatása”.
A szövetségesek pedig nem jönnek, nem jöhetnek, hiszen együtt sincs meg a
szükséges katonai potenciáljuk ahhoz, hogy rákényszerítsék az Egyesült Államokra az
akaratukat. A jelenlegi dán vezetés is megismételheti C. F. Hansen akkori hadügyminiszter 1849. április 30-i dán minisztertanácsi ülésen elmondott szavait: „Senki sincs, aki Dánia segítségére sietne, de olyan hatalom sincs, melynek szándékában állna bármiféle erőteljes lépést tenni érdekünkben.”
Dánia készülhet az újabb Trianonjára. Az egykori középkori nagy királyság, Tycho
Brahe, Hans Christian Andersen, Søren Kirkegaard, Karen Blixen szülőföldje Lilliput- állammá zsugorodik.
Addig érdemes Grönland-túrára menni, amíg a Föld legnagyobb szigete még dán
fennhatóság alatt áll. Ha az USA ráteszi a kezét, eltűnik az inuit-kultúra, a kulturális
örökség, a grönlandi nyelv, és a terület egyike lesz a McDonald’s-Starbucks világnak,
megfűszerezve egy katonai bázis és a mélyművelésű bányák sivár jellegtelenségével. A
legrosszabb dán gyarmati időkre is nosztalgiával fognak a grönlandiak emlékezni. Ha
szerencséjük van, csak jelképes rezervátum vár az 57 ezer őslakosra.
Dánia pedig feldolgozhat egy újabb területi csonkítást. Vajon újra működik-e majd még
az a jelszó, amelyet Dánia az 1864-es második schleswigi háborús vereség után tűzött
ki legfőbb politikai programjául? “Amit elvesztettünk határainkon kívül, megnyerjük
határainkon belül!” Vagyis feltörjük a jütlandi földeket és az ország megmaradt
területeiből hozzuk ki a maximumot, hogy megteremtsük Európa egyik legjobban
prosperáló, jóléti kisállamát.
Hamarosan kiderül. Történelmi krízisfeldolgozásban a dánoknak van gyakorlatuk. Akár
még mi is tanulhatunk tőlük.
