A női kvótákról szóló vitákat nehéz eldönteni, és jó kompromisszummal zárni sem könnyű. Mivel a nők a társadalmi-gazdasági életben arányukhoz képest még mindig látványos és indokolatlan kisebbségben vannak, komoly érvek szólnak a kvóta mellett. És ellene is, hiszen a kvóta akár arra is késztethet, hogy az alkalmassággal szemben nemi szempontokat helyezzünk előtérbe.
Kevés olyan szimbolikus történet van, amely mindkét tábor számára egyszerre vet fel önreflexióra alkalmas kérdéseket. A Nemzeti Sport Magazin bizarr baklövése pontosan ilyen volt: a sportlap olimpiai kiadásának címlapját sikerült úgy megszerkeszteni, hogy az ott szereplő hét sportoló között egyetlen női versenyző sem volt. A Nemzeti Sport a heves reakciókat látva elnézést kért a bántó egyoldalúságért. Azt írták: „a hibát elismerve, minden magyarázkodás helyett” újranyomják a lapot.
A helyzetet a lap megfelelően kezelte. Magyarázat viszont elkelne. Az ügy mögött húzódó társadalmi problémát akkor lehetne igazán tetten érni, ha őszintén elbeszélgetnénk azokkal, akik a címlappal kapcsolatos szerkesztői döntéseket hozták. A Nemzeti Sport nem túl nagy létszámot tartalmazó impresszumát elnézve ők valószínűleg férfiak voltak. A cél nem lehet a pellengérre állításuk, de valóban jó lenne megtudni, mi van a fejükben. Vajon mit gondolnak arról a kérdésről, hogy miért csak férfiak arcai és nevei ugrottak be, amikor a címlapon megjelenő fotókat összeválogatták? Vagy esetleg eszükbe jutott néhány női név is, csak őket kiszelektálták? Mi alapján?
Az eset annál is érdekesebb, mert egy kivételes területen történt, ahol emberemlékezet óta megkérdőjelezhetetlen „kvótarendszer” van érvényben, ami bombabiztosan garantálja a nők jelenlétét: a női versenyszámok az olimpián is nőknek vannak fenntartva. Ráadásul a magyar női sportolók eredményesek. Ennél egyértelműbb helyzet kevés van, és mégis: jó példa ez arra, hogy a nőkön akkor is simán keresztül lehet nézni, ha eredményeket érnek el. Mint például az olimpián. A Nemzeti Sport Magazin esete látványos volt, de valójában teljesen hétköznapi esetről van szó, berögzött működésmódról, ami nem csak Magyarországon tapasztalható, bár itt érezhetően gyakrabban, mint a Lajtától nyugatra. Érdekes kérdés, hogy a kvóták megoldanák-e ezt a társadalmi problémát, elvezetnének-e oda, hogy a nőket valóban egyenrangúként kezeljék. Hiszen ehhez láthatóan a nemi szempontból régóta kiegyenlített olimpiai mezőny és a magyar női sportolók teljesítménye sem volt elegendő, a berögződések a hétköznapokban egyszerűen felülírták ezeket.
A női kvóták harcos ellenzői előtt pedig annak a kérdésnek a megválaszolása áll, hogy ha a nők szerepvállalását nem tanácsos mesterséges kvótákkal elősegíteni, akkor hogyan érdemes? Valami ugyanis biztosan nem stimmel akkor, amikor egy társadalomban reflexből születnek a Nemzeti Sport Magazin címlapjához hasonlóan egyoldalú, látványos és kevésbé látványos döntések. Ahogy a fenti példa is mutatja, úgy is meg lehet hozni ezeket a döntéseket, hogy a döntéshozók egyszerűen fittyet hánynak arra, ki az, aki érdemes. Vagy két egyformán érdemes közül százból száz esetben bombabiztosan kiválasztják a férfit. Aki az alkalmasságot félti a kvótáktól, érdemes feltennie a kérdést, hogy ez a szempont vajon kvóták nélkül érvényesül-e, vagy felülírhatják a nemi szempontok. Mert bizony felül.
