a Dunamelléki Református Egyházkerület egykori püspöke bronz mellszobrának avatásán
a lakiteleki Hungarikum Ligetben 2025. október 31-én. (Fotó: MTI/Ujvári Sándor)
Jól megsértette a Református Egyházak Világközössége a Magyar Református Egyházat. Kritikus – és ironikus – megjegyzésekkel illették őket egy (hitvallás jellegű) kiadványban. „Magyarország hagyományokba burkolózott, félve az ortodoxia elvesztésétől, de még jobban attól, hogy elveszíti jelentőségét…” – írták. Vagyis a Magyar Református Egyház szerintük túl konzervatív. Jó nagyot beléjük csípett a saját közösségük egy hivatalos dokumentumban, ráadásul személyeskedő hangnemben. Ez nem szép, még ha a kritika esetleg megalapozott is. Főleg akkor nem szép, ha tényleg egyeztetés nélkül érkezik. Az viszont, amit válaszként a Magyar Református Egyház produkált, minden magyar polgár emlékkönyvébe való.
Az egyház vezetői ugyanis olyan érveket hoztak fel, mint a párbeszéd és az egyeztetés fontossága, az eltérő álláspont iránti tisztelet és az átlátható döntéshozatal. (Nahát!) Egyeztetést kezdeményeztek, és kilátásba helyezték, hogy el kell gondolkodniuk a tagságról, mert a nemzetközi szervezet már nem az, ami volt. És a bónusz: a válaszlevelet Balog Zoltán püspök, volt fideszes miniszter is jegyzi.
Erre azért már a gondolkodó magyar polgárban is felmerülhet a kérdés, hogy vajon mi lehet a református útmutatás a Fidesz Magyarországát illetően: fontolja-e meg esetleg ő is a távozást, amikor a kormánypárt a magyarság nevében, mintegy hitvallásszerűen átkozza ki a vele egyet nem értőket? Nem hogy a párbeszéd, nem hogy az eltérő vélemény tisztelete szellemében reagálna a Fidesz, hanem lassan az elméletileg semleges államhatalom eszközeivel lépne fel a kritikusok ellen, szívélyesen kilátásba helyezve nekik, hogy nem csak ki vannak zárva a nemzetből, hanem alkalomadtán még rájuk is taposnak, mint a büdösbogarakra. Nagy csendben volt a Magyar Református Egyház, amikor ezek a dolgok elhangzottak. Meg máskor is.
Elképzelhető az is, hogy egyes érintett reformátusokban felmerül a kérdés, hogy nem lenne-e logikus ezek után sürgős egyeztetést kezdeményezni az egyházvezetéssel arról, hogy a tagság egy része – mindegy, hogy mekkora része, mivel most szerencsére megtudtuk, hogy a kisebbségi vélemény is méltányosságot érdemel! – határozottan a politikai hatalom hónalja alól való kikecmergést óhajtaná, a hitvallásszerű ott lakozás helyett. Volt olyan nyilvános egyeztetés a kegyelmi botrány után, ahol voltak utalások arra, hogy változnia kellene valaminek, ezért arra nem lehet hivatkozni, hogy ilyen vélemény nincs is.
Ami Balog Zoltán püspököt illeti, emlékezetes, hogy a kegyelmi botrány után őt megkritizáló lelkész, Thoma László nem folytathatta a tanítást a Károli Gáspár Református Egyetemen. Egy másik, bírálatot megfogalmazó lelkésztől váratlanul megvonták a szolgálati gépjárművét. De azt legalább nem lehet mondani, hogy a döntéshozatal nem volt átlátható. Csak az nem látta át, hogy mi folyik itt, aki nem akarta.
A Magyar Református Egyház ezért kevésbé hiteles az eltiport kisebbség szerepében. Nem csak, hogy végignézi, hogy azt teszik mással, amit nem akarja, hogy vele tegyenek, hanem bizonyos keretek között ő is hajlamos úgy bánni másokkal, ami ellen ő maga tiltakozik. És nehéz mentséget találni ott, ahol az igyekezetet is nagyítóval kell keresni. Főleg, hogy mindezzel a református egyház azt üzeni, hogy az integritás minimális mértéke is elérhetetlen délibáb. Ezt pedig egyszerűen nem lehet elhinni. Ha úgy tetszik: nem lehet hitvallás.