Bár Magyarország miniszterelnöke nem a német kereszténydemokratáknak, hanem a jobboldali radikális AfD-nek gratulált a vasárnapi németországi parlamenti választások után, ez mit sem változtat azon, hogy az AfD nem aratott földindulásszerű győzelmet, legfeljebb a saját szempontjából. A szélsőjobboldali párt megduplázta a támogatottságát, és a Bundestag második legnagyobb ereje lett. 20,8 százalék szavazott rájuk – 79,2 százalék viszont nem. A választás pedig nem olimpia, ahol az első három helyezett garantáltan felállhat a dobogóra. Többséget is létre kell hozni.
A német választók – az újraegyesítés óta páratlanul magas, 82 százalék feletti részvétel mellett – azt üzenték az egész világnak, hogy a döntő többségük továbbra sem szeretne szélsőséges erőt kormányon látni. Energiaválság és recesszió idején, Oroszország három éve tartó háborúja után, olyan időkben, amikor a migrációval kapcsolatos elégedetlenség és félelmek talán soha nem voltak ennyire erősek. És azok után, hogy Donald Trump lett az Egyesült Államok elnöke, ami a demokrácia normáinak átrendezésére tett kísérleteket is előrevetít.
A német politikai erőviszonyokon egyelőre az sem változtatott, hogy az Egyesült Államok alelnöke, J. D. Vance, Elon Musk, és velük együtt haladva Orbán Viktor is az AfD mellett tette le a voksát a kampányban. Ezzel hármuk közül leginkább a magyar miniszterelnök hozta magát furcsa helyzetbe, hiszen az AfD-től – a német gazdasággal fennálló erős kapcsolatokra is tekintettel – eddig távolságot tartott, és ha valamikor, most reménykedhetett volna abban, hogy Trump árnyékban javulhat a viszonya az új német kormánnyal, amelynek a CDU/CSU lesz a vezető ereje. Bár az utóbbi években a német kereszténydemokratákkal is számtalanszor összerúgta a port a Fidesz, ideológiailag mégis közelebb áll hozzájuk, mint a szociáldemokratákhoz – akik az új kormánynak is tagjai lehetnek – vagy a zöldekhez.
Orbán Viktor kiböjtölte Trump visszatérését, amire valóban volt is számottevő esély. Kevesebb esély látszik viszont arra, hogy Németország esetében valaha is eljön az általa megálmodott kánaán. Természetesen ez a helyzet a következő választásokon akár változhat is, és közben a német társadalom lefolytathatja a maga vitáit arról, hogy hosszú távon fenntartható-e, és politikai szempontból kifizetődő-e a politikai közép számára a jobbszél karanténban tartása. Ahogy az AfD is elgondolkodhat azon, nem érte-e el növekedése határait a német társadalomban, amelynek nagy többsége, úgy tűnik, nagyon borús időkben is távoltartaná magát a jobboldali radikalizmustól.
Mindenesetre erős költői túlzás, amit Magyarország miniszterelnöke állít, miszerint az AfD 20 százaléka azt jelenti, hogy Németország „a változásra szavazott”. A német választók 80 százaléka éppen, hogy annak tudatában adta a voksát az AfD-től eltérő pártokra, hogy azok nem fognak koalícióra lépni az AfD-vel. A CDU/CSU is erre tett vállalást. A választók ennek tudatában szavaztak az uniópártokra. Változásra szavaztak, de egyelőre az AfD nélküli változásra. A jövő azon múlhat, mennyire tudja az új kormány beváltani ezeket a várakozásokat. Kompromisszumkészségből, távlatos gondolkodásból nagy tartalékai vannak Németországnak. Mától mindennél nagyobb szükségük lesz erre a tartalékra.
