Mi történt a globális felmelegedéssel? – kommentált a Twitteren (ma X-en) Donald Trump amerikai elnök 2018-ban, amikor az Egyesült Államokban leesett a hó. Az amerikai elnök azóta odáig is eljutott, hogy az éghajlatváltozás nem más, mint álhír. Nem meglepő, hogy Magyarországon is akadnak követői. Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője azzal a kommentárral posztolt néhány napja a magyarországi havazásról, hogy „Üdvözlöm a globális felmelegedés ellen harcoló hősöket”. Nyilván őt is üdvözli a kiszáradó Alföld, de a hangsúlyt most nem az értelmiség felelősségére helyeznénk, bár annak is komoly súlya van.
De mégis többet nyom a latban, hogy a tudomány eredményei láthatóan megszűntek határt képezni egyes politikai döntéshozók számára is, és ez problémát jelent. Azok az államnők és államférfiak, akik a történelem derűsebb lapjaira kerültek, többnyire nem arról voltak híresek, hogy tagadták a tudományt, hanem arról, hogy legkorszerűbb eredményeit felhasználva próbáltak javítani a társadalom helyzetén. Ha az éghajlatváltozással kapcsolatban bármin is szeretnének tűnődni, a mai politikai gondolkodóknak és politikusoknak sem a havazást érdemes górcső alá venni, hanem például Kelet-Magyarország kiszáradását, ami igencsak valós probléma, összefügg a klímaváltozással, és vissza kellene fordítani, a tudomány legkorszerűbb eredményeit felhasználva.
Ehhez az üdvös végeredményhez például aligha az éghajlatváltozás tagadásán át vezet az út, sokkal inkább az ahhoz való alkalmazkodáson keresztül. Persze csak akkor, ha hosszú távon egy lakható és mezőgazdasági termelésre alkalmas Magyarország a cél. Ha mindez nem volna elég: a havazás előrángatása populista politikai szlogennek sem igazi, miután minden magyar embernek az volt az első gondolata, hogy milyen hosszú évek óta nem láttak hasonlót, a második pedig az, hogy hol lehet manapság szánkót szerezni, miután egyre kevesebb kereskedő készül komolyabb készlettel ebből az árucikkből, ismert okokból.
„Sok a baj, s még gyűl hozzá!” – sóhajtana fel ezen a ponton egy székelyföldi barátom nagypapája, Donald Trump ugyanis nem csak 2018-ban nyilvánult meg különös módon, hanem azóta is. Legutóbb a New York Timesnak adott interjúban árulta el, mire nincs szüksége a tudományon kívül. „Nincs szükségem a nemzetközi jogra. Nem akarok ártani az embereknek” – mondta, kifejtve, hogy őt csak saját erkölcse és elméje korlátozhatja. Felkészülnek a fékek és az ellensúlyok, vagyis azok a demokratikus korlátok, amelyek Donald Trumpnak nem a nemzetközi, hanem a belföldi működését kötik meg. Hogy mennyire, az a következő években derül ki. Remélhetőleg hatékonyan és kellő bölcsességgel, mert a korlátokat nem ismerő politikusok jót még nem hoztak a világnak.
