Miféle ember az, aki gyermekvédelmi dolgozóként a rá bízott, tragikus sorsú, tizennégy és tizennyolc év közti fiatalkorúakat érzelmi függésben tartja, mind szexuálisan, mind pedig anyagilag kiszolgáltatja és kizsákmányolja? Miféle ember az, aki gyermekotthonokból rendel házhoz fiatalkorú lányokat, hogy kedvére használja a testüket?
Fotó: az Országgyűlés élő közvetítése
Egy ép erkölcsi érzékű személynek sokféle jelző eszébe juthat az ilyen emberekről, és ezek nagyobb része aligha tűri a nyomdafestéket, a „pedofil” azonban biztosan nem szerepelhet köztük – éspedig azért nem, mert a pedofília nem politikai, hanem pszichiátriai fogalom, a definíció szerint olyan személyre vonatkozik, aki serdületlen kiskorúak iránt táplál szexuális vonzalmat. Márpedig egy tizennégy éves fiatal nyilvánvalóan serdült, tehát egy tényleges pedofilnak éppúgy nem okoz szexuális izgalmat, mint egy meztelen gyermek látványa egy egészséges pszichéjű embernek. Csakhogy a lelkiismeretlenség és az aljasság nem ideggyógyászati fogalom, ezek pedig minden kétséget kizáróan kifejezik azon elkövetők emberi minőségét, akik nevelőotthonokban élő fiatalok kiszolgáltatottságával akár szexuális gerjedelemtől, akár pénzügyi nyereségvágytól hajtva visszaélnek.
A pedofília nem csak a pszichiáterek számára orvosi ügy, magam is több alkalommal próbálkoztam meg azzal, hogy racionálisan és az orvosi szempontokat szem előtt tartva írjak és beszéljek a pedofíliáról, ugyanis ez az egyetlen mód, amely valóban a gyermekek védelmét szolgálja, és mérsékelhetővé teszi a potenciális áldozatok veszélyeztetettségét. Erőfeszítésem jutalma karaktergyilkossági kísérletek sorozata lett.
Az Orbán-rendszer tíz fő bűne – Magyarország nem fejlődik, mert a fejlesztésére szánt forrásokból jachtok, kastélyok és luxuscikkek válnak, a magyarság kifosztása pedig akkor sem hazafias politika, ha Orbán Viktor nemzeti színű szalaggal fonja körbe.
Semjén Zsolt érintettségére a közbeszéd és a köznyilvánosság színterein szóban forgó ügyek egyikében sincs bizonyíték, mégis nehéz együttérezni a miniszterelnök-helyettessel, amint erőtlenül védekezik a személyével szemben gerjedő pedofilvád ellen. Kevesen vannak ma Magyarországon, akik Semjénnél lelkiismeretlenebb és aljasabb módon éltek volna vissza a választók pedofilokkal szemben érzett ösztönös viszolygásával. Semjén Zsolt 2005-ben fogalmazott úgy, hogy „aki azt szeretné, hogy a tizenéves fia első szexuális tapasztalatait egy szakállas bácsitól szerezze, szavazzon nyugodtan az SZDSZ-re”, és még az őt ért pedofilváddal szemben előadott védekezése során is gátlástalanul összemosta az egynemű felnőttek konszenzuális nemi kapcsolatát a gyermekmegrontás bűncselekményével, amikor kijelentette, hogy azért számít a pedofília esküdt ellenségének, mert ő volt „az első, aki az LMBTQ-lobbival szembe mert menni”. Bármilyen döbbenetes, Semjén Zsolt ugyanabban a felszólalásában állította, hogy ilyen aljas váddal, mint a pedofília, a rendszerváltás óta rajta kívül nem illettek senkit, és gyanúsított meg pedofíliával csak Magyarországon több százezer homoszexuális állampolgárt.
Orbán Viktor és rendszerének elitje ugyanazt kénytelen átélni a Szőlő utcai botrány nyomán, amit példaképük, Donald Trump tapasztalt meg, amikor nem hozta nyilvánosságra az Epstein-iratokat: saját híveinek kemény magja fordult ellene, és kezdte azzal vádolni, hogy a saját érintettsége miatt tussolja el az Epstein-ügyet. Trump addig hergelte fanatikus táborát, addig szoktatta őket a legelborultabb összeesküvés-elméletekhez, addig szocializálta őket arra, hogy jobban bízzanak a közösségimédia-felületein megjelenő bejegyzésekben, mint a mainstream sajtóban és az állami intézményekben, míg végül mindez Mike Tyson erejével ütött vissza rá. Sem Trump, sem Orbán nem látja be azt a pofonegyszerű kommunikációs törvényszerűséget, amely szerint minden konteó minden más konteót megerősít – nem közvetlenül, hanem azáltal, hogy a választókat hozzászoktatja ahhoz, hogy a politikai történések mögött konspirációk sorozatait szimatolják, és se a hivatásos újságírók tényfeltárásának, se úgy általában a tényeknek ne higgyenek.
Ezt a valóság utáni kort az alt-right politikai irányzata alkotta meg, főépítésze maga Donald Trump lett, aki jóformán korlátlan erőforrásai birtokában mindehhez saját szociális médiaplatformot hozott létre, amelyet mérhetetlen cinizmussal az „igazság” nevezékével illetett – művelete azonban soha nem járt volna sikerrel, ha a liberális politikai osztály és médiakaszt évtizedek hazudozásával nem ássa alá alapjaiban az elitek szavahihetőségét. A kicsiny, kelet-európai alt-right rezervátum élén álló Orbán Viktor és Rogán Antal sokat tett azért, hogy a Kárpát-medencében is lehetővé tegyék a tények utáni korszak eljövetelét. Most is egy ostoba konteóval fertőzik a hazai nyilvánosságot, amikor a brit titkosszolgálat, az MI6 aknamunkáját sejtetik a Semjén Zsolt Szőlő utcai érintettségét sugalló Facebook-bejegyzések mögött – és mert ez nem elég, utcára kerültek az új Fidesz-plakátok, amelyek üzenete szerint Magyar Péter Urusla von der Leyen bábja, a Tisza Párt pedig brüsszeli utasításra készül adót emelni.
Orbán Viktor komolyan azt várja, hogy azután, amit ő és rendszere az elmúlt tizenöt évben művelt a nyilvánosságban, a választók majd empatikusak lesznek Semjén Zsolttal egy nemtelen politikai támadás miatt? Az asszonyverő Juhász Péter, a homoszexuális Vona Gábor és a fekáliapornós Perintfalvi Rita lejáratási narratíváját megalkotó karaktergyilkos gépezet rég felszámolta azt az erkölcsi alapot, ahonnan akár a Fidesz, akár a KDNP bármelyik vezetője nemtelen vagy igaztalan politikai támadásra panaszkodhat.
A karaktergyilkosság politikai technológiája új fokozatba kapcsol – Aki szembeszegül az illiberális uralommal, annak a rendszer rohamosztagai nem pusztán a pályáját teszik tönkre, hanem a nevét, az arcát, a testét, a szexualitását hurcolják meg. A hatalom nem vitát akar nyerni, hanem a kritikusait szennyezi be.
Nem áll szándékomban lehangolni a politikai bulvár fogyasztóit és az Orbán-rendszer bukásáért sóvárgókat, de Semjén Zsolt személyénél vagy bizonyos politikusok esetleges érintettségénél sokkal fontosabb, hogy több mint tíz éve nyílt titok: egy gyermekotthon vezetője először éjszakánként vitt a gondjaira bízott fiatalkorúakat a lakására, majd később pénzért árulta a testüket, és ennek során százmillió forintot meghaladó haszonra tett szert. Ha a prostitúcióra kényszerített állami gondozottak tizennégy éves kornál idősebbek, és ha a testüket felhasználó ügyfelek egyike sem politikus, akkor tényleg nincs itt semmi látnivaló?
Nem kellene esetleg néhány szót ejteni arról, hogy Magyarországon a nevelőintézetek prostitúcióra és bűnözők pénzügyi ellátására alkalmasak, de nevelkedésre pont nem? Nem arról kellene beszélni, hogy az állami gondozottak Magyarországon szexuálisan veszélyeztetettek, mert lelkiismeretlen és aljas nevelők nem emberi lényeket, hanem értékesítésre szánt húst látnak bennük? Nem annak a közbiztonsági abszurdumnak kellene a nyilvános diskurzus tárgyát képeznie, hogy a rendőrség egy évtizednyi vizsgálódás után képtelen lezárni egy nyomozást? Magyarországon minden hetvenötödik tizennégy évesnél fiatalabb gyermek az állami gondozórendszerben nő fel. Az, ahogy bánnak velük, mindent elmond arról, mennyire fontosak a gyermekek Orbán Viktornak vagy épp Semjén Zsoltnak, akár bácsi, akár nem.
„Nincs élesebb tükre egy társadalom lelkének, mint az, ahogy a gyermekeivel bánik” – mondta Nelson Mandela. Nos, aki át akarja érezni az illiberális magyar állam polgáraihoz fűződő viszonyát, az a szexuális szolgáltatásokra kényszerített állami gondozottak sorsában az alávetett társadalommal szemben gyakorolt bánásmódra ismerhet.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2025/41. számában jelent meg október 10-én.
