A Magyar Hang cikke.

Orbán Viktor Tarnazsadányban 2025. március 31-én (Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala)

Ideje véget vetni annak, hogy feleslegesen letartóztatnak és börtönbe zárnak felnőtt embereket azért, mert kis mennyiségű marihuánát birtokolnak személyes használatra. A fenti kijelentést nem valami kígyóvállú libernyák írta, aki brüsszeli kenyéradói parancsára magyar gyerekek kábítószerfüggővé tételén munkálkodik. Az idézet magától Donald Trumptól származik, aki akkor már és még nem elnökként, hanem olyan floridai lakosként tette ezt a nyilatkozatot, akit múlt év novemberében az állampolgári öntudat az urnákhoz szólított, hogy népszavazáson nyilvánítson véleményt arról, törvényes legyen-e a kannabisz birtoklása és fogyasztása a napfény államában. Trump ráadásul nem állt meg itt, hanem egyenesen az államilag ellenőrzött kereskedelem mellett tett hitet, amikor úgy fogalmazott, „okos szabályozást kell bevezetnünk, hogy felnőtt emberek biztonságos, ellenőrzött szerekhez jussanak”, és mivel már elnökjelölt volt, hozzátette, hogy „elnökként továbbra is a kutatásra összpontosítunk, hogy feltárjuk a marihuána orvosi felhasználását”, továbbá hogy „támogatjuk az államok jogát, hogy olyan, marihuánára vonatkozó törvényeket hozzanak például Floridában, amelyek kiválóan működnek polgáraik körében”.

A kormány legújabb drogháborújának könnyen áldozatul eshet az, aki nyilvánosan Donald Trumphoz hasonló nézeteket hangoztat, a gránitszilárdságú Alaptörvény sokadik módosítása ugyanis azt mondaná ki, hogy Magyarországon kábítószert nemcsak előállítani, terjeszteni és fogyasztani, hanem még népszerűsíteni is tilos. Márpedig a régi-új amerikai elnök kijelentését nem nehéz a kábítószer népszerűsítéseként értelmezni, sőt: Trumpra biztosan lesújtana a magyar igazságszolgáltatás, Horváth László, a „kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős”, frissen kinevezett kormánybiztos ugyanis kijelentette, hogy a „semleges beszéd” is népszerűsítésnek minősül, mert a kábítószerről nem szabad mást mondani, mint azt, hogy „méreg és megöl”.

Elon Musk álláspontja még egyértelműbb: a világ leggazdagabb embere, Donald Trump ideológiai szövetségese és közvetlen munkatársa Joe Rogan műsorában slukkolt bele egy marihuánás cigarettába. Az Egyesült Államokban még a jobboldaliak többségének szemében is nyilvánvaló, hogy a Richard Nixon által 1971-ben meghirdetett drogellenes háború elbukott: a fogyasztók üldözése hatalmas terhet jelent a költségvetésnek, és értékes erőforrásokat von el a bűnüldözéstől; a széles tömegek által rendszeresen fogyasztott kannabisz üldözése többet árt a társadalomnak, mint amennyit használ.

Csakhogy Orbán Viktor ragaszkodik a fél évszázaddal ezelőtti jobboldal álláspontjához, és nem hajlandó különbséget tenni eltérő hatású és kockázatú szerek közt. A magyar miniszterelnököt az sem tántorítja el, hogy az Egyesült Államoknak lassan valamennyi tagállama legalizálja és megadóztatja a kannabiszszármazékok kereskedelmét, amivel még Donald Trump is egyetért. Még nagyobb baj, hogy Orbán Viktor a fogyasztók és a terjesztők közt sem hajlandó érdemleges különbséget tenni. Retorikai szinten persze igen, hiszen kijelentette, hogy „a kábítószer-kereskedő megöli a másik ember gyerekét, nem érdemel sem kíméletet, sem kegyelmet” – a drogszabályozás frissen elfogadott szigorítása nyomán mégis a fogyasztó válik azzá, akinek nem jár sem kímélet, sem kegyelem. A magyarországi illiberális rendszernek sikerült tovább szigorítania Európa legszigorúbb drogtörvényét, így már a kis mennyiséget birtokló, kábítószert kizárólag saját használatra tartó fogyasztónak is egyre kevesebb esélye marad arra, hogy börtönbüntetés nélkül ússzon meg egy olyan cselekményt, amelynek nincs sértettje.

„Ronccsá teszik magukat és a környezetüket is”, mondta már a fogyasztókról a kormánybiztos, és felidézett egy közelmúltbeli esetet, amikor egy kettős gyilkosság elkövetőjének szervezetében az orvosszakértők THC-re, a kannabisz hatóanyagára bukkantak. Arról azonban, hogy ez mennyire ritka, és hogy mennyivel több emberölés és egyéb erőszakos bűncselekmény zajlik alkoholos befolyásoltság alatt, nem tett említést. A hazai rendőrség nemcsak a pintéri szóból ért, hanem az orbáni sorok között is folyékonyan olvas: már a miniszterelnök beszéde után, de még a törvény szigorítása előtt megszaporodtak a szórakozóhelyeken történő razziák, amelyek során vétlenül szórakozó fiatalok interaktív oktatás keretében ismerhetik meg a fasisztoid államrend működését. A zene leáll, a világítást felkapcsolják, a behatoló rendőrök pedig falhoz állítanak, szembe világítanak, zsebeket pakoltatnak ki, és gyorsteszteket végeznek. Aligha meglepő, hogy ezeken a szórakozóhelyeken nem milliárdos drogbárók kerülnek kézre.

Félreértés ne essék: Magyarországon nagyon súlyos probléma a kábítószer-fogyasztás, és ennek épp a Fidesz törzsszavazói, a kistelepüléseken élő, alacsony iskolázottságú és csekély jövedelmű állampolgárok a legfőbb áldozatai. Az olyan, úgynevezett dizájnerdrogokról van szó, mint a kristály néven ismert katinon vagy a megtévesztő nevű herbál, a Kelet-Magyarországon népszerű, szintetikus kannabiszpótlék, amely a marihuánával ellentétben nem növény, hanem szintetikus por, melyet a forgalmazók valamilyen semleges hatású, szárított növényre szórnak rá. Ezek a tablettás bornál is olcsóbb, de annál sokkal veszélyesebb szerek rettenetes pusztítást végeznek a vidéki Magyarországon. Ezzel persze Orbán Viktor is tisztában van, hiszen kifejezetten a dizájnerdrogokról beszélt, amikor kijelentette, hogy „a mérgező kotyvalékok, szintetikus szerek elárasztották az országot, ezt meg kell fékeznünk bármi áron, szó szerint bármi áron”. Aki azt gondolná, hogy a „bármi” kellően tág fogalmi kategória ahhoz, hogy az iskolai prevenciót is magába foglalja, az nem is tévedhetne nagyobbat, a hatalom a civilek ellen vezényelt hadjárata nyomán ugyanis kitiltotta az iskolákból a drogprevenciós programokat, a kormány pedig lassan négy éve késik azon testület felállításával, amely hivatott lenne eldönteni, milyen prevenciós tevékenység működhet az iskolákban. Ennek megfelelően jelenleg semmilyen megelőző program nem engedélyezett, a hivatalosan sokszor növényvédő szerként vagy fürdősóként árusított dizájnerdrogok pedig pontosan úgy árasztják el az országot, ahogy azt Orbán Viktor megmondta, csak épp a saját felelősségére mulasztott el kitérni ez ügyben.

Orbán Tarnazsadányban elmagyarázta, hogy a drogban nagyon sok pénz van – Lapunknak már évekkel ezelőtt arra panaszkodtak ott a helyiek, hogy az elhagyatott házakat téglánként adják el a házat a drogért.

Naiv, aki abban bízik, hogy a fideszes drogpolitikában bármilyen szerepet kaphatnak a téma szakértői, pszichiáterek, addiktológusok, toxikológusok, vagy aki azt képzeli, hogy Orbán Viktor drogháborúja nem politikai termék, hanem egy tényleges közegészségügyi krízisre kínált megoldás kísérlete. Ha az volna, akkor a hatalom Magyarországon nem a kannabisz fogyasztóit üldözné, hanem a dizájnerdrogok elleni küzdelem mellett a pestis módjára pusztító alkoholizmussal szemben dolgozna ki nemzetstratégiát.

Jelzem ugyanis, hogy orvosi értelemben az alkohol igenis kábítószer, mely súlyos fizikai függőséget okoz, így az otthoni pálinkafőzés, amiért Orbán Viktor az egyik legelső szabadságharcát vívta Brüsszel ellen, orvosi értelemben kábítószer háztáji előállításának minősül. Orbán Viktor ezzel dacolva jelentette ki, hogy a pálinka nem drog, hanem alapvető élelmiszer [!], a kocsmáros pedig nem kábítószer-terjesztő, hanem egy közösségi tér üzemeltetője, aki a kimagaslóan közösségi tevékenységéért állami támogatásra pályázhat. Nos, felhívom a miniszterelnök úr figyelmét arra, hogy az amszterdami coffee shopok szintén közösségi terek, ahol fiatalok órákon át élik szociális életüket, miközben legálisan kannabiszt fogyasztanak, mégsem késelik meg egymást időről időre, mint a sarki italkimérések roncstársadalma.

Amikor Orbán Viktor végre nem áll majd Magyarország élén, és így elég szabadideje lesz, esetleg ellátogathat egy hollandiai coffee shopba, hogy a saját szemével lássa, milyen az a sikeres drogpolitika, amit Donald Trump is támogat.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2025/14. számában jelent meg április 4-én.