A snuff-videók valóságos emberölést bemutató illegális felvételek. Finoman szólva kétes erkölcsre vall snuff-videókért rajongani, ez azonban meg sem közelíti azt a bűnt, amikor valaki nemcsak nézni szeret valódi gyilkosságokat, hanem ténylegesen gyilkol. Nincs a világon olyan törvénykönyv, ami ne reflektálna a két cselekmény közti hatalmas különbségre. Visszataszító szokás rosszakarók haláláról ábrándozni, ez azonban az öléssel ellentétben nem bűn. A fenti állítások annyira maguktól értetődőek, hogy jogos azt feltételezni: az emberi társadalmak kilencvenkilenc százaléka habozás nélkül egyetért velük. Csakhogy amint az emberölés helyére gyermekek megrontása kerül, az agyak ökölbe szorulnak, és az értelem szűkölve bújik el a forrongó ösztönvilág mögé.
Először is leszögezem, hogy soha életemben nem relativizáltam a pedofíliát, és hogy a gyermekpornó-felhasználást bűnnek, gyermekek szexuális megrontását pedig halálos bűnnek tartom. Most, hogy ez világos, jelzem: akit tényleg érdekel a gyermekek védelme, annak első lépésként muszáj megkülönböztetnie a puszta pedofil hajlamot a gyermekpornográfia felhasználásától, a gyermekpornográfia felhasználását pedig a gyermekmegrontás cselekményétől. A kiskorúak ugyanis a gyermekpornográfia üzletágának és a megrontás cselekményeknek, és nem az önmagában vett pedofil hajlamnak az áldozatai. A gyermekek védelme tehát egyrészt azt jelenti, hogy a pedofil hajlamú bűnelkövetőket meg kell büntetni, másrészt azt, hogy el kell érni: minél csekélyebb arányban legyen a pedofília förtelmes hajlamával élő, beteges szexualitású személyekből gyermekmegrontás bűncselekményének az elkövetője. Minden pedofil hajlamú személy, aki nem éli ki kiskorúakon az abnormális vágyait, legalább egy megmentett gyermeket jelent – ezt csak azoknak jelzem, akiknek ez számít.
A pedofil hajlamnak, a gyermekpornográfia felhasználásának és a gyermekmegrontás cselekményének a megkülönböztetése nem ízlésbeli, hanem gyermekvédelmi kérdés. A pedofil bűnöző nem pusztán pedofil hajlamú személy. A pedofil bűnöző az a pedofil hajlamú személy, aki nem áll ellen a közveszélyes késztetésének – vagy azért, mert nem is próbál, ez esetben pszichopata, vagy azért, mert próbál, de kudarcot vall, ez esetben gyenge jellemű ember, de nem ez a fontos definíciója, hanem az, hogy egy veszélyes ragadozó, akit meg kell állítani. A szexuális késztetés, bármi legyen is a tárgya, az egyik legerősebb emberi ösztön: cölibátust fogadott egyházi személyeket éppúgy képes legyűrni, mint pedofil hajlamúakat, nem is beszélve a két csoport közös halmazáról.
Számos anonim kutatás igazolja, hogy sokkal nagyobb számú a pedofil hajlamú személy, mint a gyermekmegrontó. A pedofilok jelentős része teljesen tisztában van természetellenes vágyainak iszonyatával, és elszántan igyekszik soha nem kiélni azokat – ők azok, akik számára számos nyugat-európai országban rendelkezésre állnak anonim programok, ahol klinikai szakemberektől kaphatnak segítséget, például a szexuális libidójukat mérséklő gyógyszeres kezelést. A miénknél szerencsésebb történelmi fejlődésű társadalmakban nem azért segítenek a pedofil hajlamú embereken, mert elfogadják a vágyaikat – ellenkezőleg: éppen azért segítenek rajtuk, mert ezek a beteg szexualitású személyek maguk sem fogadják el a saját vágyaikat, és segítséget kérnek. Az idézet, amelyet Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodájának lejárató gépezete épp karaktergyilkosságra próbál felhasználni ellenem, annyira nem újszerű, hogy lényegében megismétli egy német prevenciós program szlogenjét. „Nem tehetsz a szexuális vágyaidról, de felelős vagy a szexuális viselkedésedért! Van segítség! Ne légy bűnöző!”
Ha Magyarország Kormányának tényleg számítana a gyermekek védelme, akkor maga is anonim prevenciós programokat működtetne, ahol pedofil hajlamú személyek kezelésre jelentkezhetnek, hogy soha ne váljon belőlük gyermekmegrontás elkövetője. Azt, hogy Orbán Viktor szemében a gyermekvédelem nem több, mint egy újabb politikai termék, nemcsak Vásárhelyi Jánosnak, a gyermekmegrontó bicskei rémnek az Orbán előterjesztésére átadott kitüntetése, majd lebukása után megvédelmezésére az Orbán-család ügyvédjének a kiutalása, továbbá nemcsak Vásárhelyi bűntársának, Kónya Endrének a köztársasági elnöki kegyelme jelzi fényesen, hanem az is, ahogy a miniszterelnök és a teljes illiberális nyilvánosság a lakosság öt százalékát kitevő, más felnőttekkel konszenzuális nemi aktust folytató homoszexuálisokat a kiskorúakat megrontó pedofil bűnözőkkel következetesen összemossa. Kedvére őrjönghet valamennyi trollkommentelő, és kifejezheti, hogy a pedofil hajlamú személyeket nem kezelni kell, hanem agyonverni – csakhogy az agyonverésre szánt csoport tagjai ebben nem hajlandóak önként részt venni, ezért a valóságban ennek a hozzáállásnak is ártatlan gyermekek esnek áldozatul. Vagy ez így már belefér? Nem volna talán mégis jobb az orvosi kezelés, mint a tehetetlen indulat?
A gyermekpornográfia felhasználását mindig, valamennyi megnyilvánulásomban elítéltem. A gyermekpornó-felhasználás keresletet támaszt, ezzel fenntart egy törvénytelen és erkölcstelen üzletágat, amelynek ártatlan gyermekek esnek áldozatul – de ettől még azt, aki a pornófogyasztásával keresletet támaszt, nem lehet azonos erkölcsi bélyeggel illetni azzal, aki hús-vér gyermekeket ront meg. Ez olyan világos kellene, hogy legyen, mint a Nap. Mindkét csoport tagjairól elmondható, hogy nem képesek megfékezni magukat, és bűnbe esnek, a Büntető Törvénykönyv ezért rendeli büntetni mindkét cselekményt – csakhogy korántsem azonos mértékben bünteti ezeket: gyermekmegrontás elkövetője Magyarországon öt és tizenöt év közti börtönre számíthat, míg egy gyermekpornó-felhasználónak legfeljebb három évig terjedő büntetés jár Orbán Viktor törvényei szerint. Ha a jobboldali kurzus álláspontja az, hogy a gyermekpornó-felhasználás ugyanakkora bűn, mint a gyermekeken elkövetett szexuális megrontás, akkor miért nem sújtja az illiberális magyar jogrend azonos büntetéssel mindkettőt? A kétharmados Orbán-rendszer tizenöt éve alatt Szájer József és társai miért nem úgy alkották meg a törvényeket, hogy a gyermekpornó-felhasználók azonos büntetést kapjanak azokkal, akik a beteges vágyaikat nem a képernyők előtt, hanem hús-vér gyermekeket megrontva élik ki? A jobboldal szemforgatói a Mandiner szerkesztőségével az élen épp afelett hiperventilálnak, hogy hősnek tartom azt a pedofil hajlamú személyt, aki egy életen át ellenáll a rettenetes késztetésének, tehát soha nem ront meg gyermeket, és gyermekpornográfiát sem fogyaszt, nehogy egyetlen ártatlan kiskorúnak is ártson. A farizeus hajlamú trolloknak mégsincs egy rossz szavuk sem arra, hogy Semjén Zsolt szerint csak „a megvalósult homoszexualitás bűn”, egyértelműen utalva egyrészt arra, hogy helyes, ha a saját neméhez vonzódó személy nem éli ki a vágyait, másrészt arra, hogy Semjén szemében csak a homoszexuális cselekmény bűn, a homoszexuális hajlam nem az. Tekintve, hogy a felnőttek közti, beleegyezésen alapuló homoerotikus aktusnak a gyermekmegrontás cselekményével ellentétben nincs sértettje, jogos a kérdés: miért volna morálisan magasabb rendű a hajlamát soha ki nem élő homoszexuális, mint a hajlamát soha ki nem élő pedofil?
Semmi újdonság nincs abban, hogy Rogán Antal és hóhérsegédei a maguk kontextusából kiragadott szövegtöredékekkel próbálnak lekaraktergyilkolni, amiért egy hat évvel ezelőtti felvételen a pedofíliáról és a gyermekmegrontásról a józan ész hangján beszélni merészeltem. Az viszont valóban meglepett, hogy Magyar Péter annyira megrémült attól, hogy a karaktermészárlás során kiontott vérem a hófehér ingére fröccsen, hogy nemcsak elmenekült a közelemből, hanem döntésének indoklásaként zéró toleranciát nyilvánított a pedofília jelenségének a puszta értelmezésére vonatkozóan, és hogy ezt alátámassza, a Mandiner engem rágalmazó, hazug cikkét osztotta meg.
Értem, hogy Magyar Péter eredettörténete a bicskei gyemekmegrontási botrány, ezért arról a felháborodásról, ami a semmiből kinövesztette a mozgalmát, el tudja képzelni, hogy akár le is rombolhatja azt, csakhogy aki nem mer értelmezni, hanem pánikba esve menekül, az akaratlanul is az agresszor füttyszavára táncol. Elmaradt beszélgetésünk arról a tíz problémáról szólt volna, amelyeken Magyar Péternek változtatnia kell, ha rendszert akar váltani Magyarországon. A rendezvény kudarca nyomán elkészült a tizenegyedik és legfőbb intelem: vegye komolyan a saját szlogenjét, és ne féljen az Orbán-rendszer bosszújától. Magyar bátorsága öntött eddig bátorságot a magyarokba – ha úrrá lesz rajta a félelem, a Tisza nem lehet több, mint egy folyó, és az ártere soha nem lesz Magyarország.