amerikai-mexikói-kanadai közös rendezésű labdarúgó-világbajnokság trófeáját
a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/AP/pool/Ji Watson)
Új seriff van a városban – ezzel a felkiáltással rúgta rá az ajtót az Európai Unió vezetőire Münchenben J. D. Vance amerikai alelnök, hogy a konferencia témájának, a biztonságpolitika aktuális kérdéseinek tárgyalása helyett a demokrácia mibenlétéről tartson kioktatást. Csakhogy az új seriff nem a westernfilmekből ismert keménytökű rendőrbíró, aki hol stabilabb, hol labilisabb erkölcsi alapokon áll, de akinek az adott szavában azért bízni lehet.
Az új seriff kiszámíthatatlan. A Fehér Házba való visszatérését követő első hónapban addig elképzelhetetlen tempót diktálva léptette ki a gondjaira bízott birodalmat nemzetközi szerződésekből és szervezetekből, amilyen a globális klímaváltozás dinamikáját mérsékelni hivatott Párizsi Egyezmény vagy az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, a World Health Organization – jelenleg pedig Elon Musk személyét előretolva teszteli a NATO-ból és az ENSZ-ből való esetleges kilépés társadalmi visszajelzéseit. Miféle seriff az, amelyik nem érti, hogy a hivatala becsületét akkor is meg kell őriznie, ha az elődjét esetleg nem szívlelte? Egy olyan Egyesült Államok, mely úgy kezeli az államközi egyezményeket, ahogy Putyin Oroszországa, nyilván elveszíti megbízhatóságát a szövetségesei szemében.
Egy szövetségi rendszer a kölcsönös bizalomra épül, amelyet évtizedekbe kerül felépíteni, de hetek alatt le lehet rombolni, Donald Trump pedig máris túl közel került ahhoz, hogy eljátssza nemzetközi hitelét. Hiába lép hivatalba Trump után akármilyen elnök, ha maga az elnöki hivatal addigra helyrehozhatatlan mélységekig kompromittálódik. Melyik európai vezető alhat nyugodtan annak tudatában, hogy minden megállapodása, amit az Egyesült Államokkal kötött, csak addig él, amíg egy új seriff szét nem tépi az aláírt iratokat, és önkényesen újakat nem ír? Ezért ültek máris össze Londonban az európai vezetők Kanadával és Törökországgal kiegészülve: a villámgyors reakció azt mutatja, hogy a részt vevő államok bár nem jószántukból, de felkészülnek egy olyan jövőre, amelyben Amerika már nem a szövetségesük.
Puzsér Róbert A birodalom visszavár – Ezt a háborút Európának valahol mindenképp meg kell vívnia: vagy Doneck és Luhanszk, vagy Riga és Vilnius, vagy Krakkó és Varsó alatt. Ez a háború nem elhalasztható, mert Oroszország csakis az ellenállás erejéből tudja meg, hol húzódnak a határai.
Azt mindenki rég tudja, hogy az új seriff egy troll. Zelenszkijt a közösségi médiában középszerű humoristának nevezi, mintha ennek bármi köze lenne ahhoz a háborúhoz, amelyik nyolcvan éve a legnagyobb és a legvéresebb a kontinensen. Nos, attól tartok, hogy ha Zelenszkij egy Hofi lenne, akkor sem alakult volna másképp az orosz–ukrán háború. Nehéz ebből a hangnemből államközi tárgyalásba fogni, egyszerűbb rátérni arra, hogy Zelenszkijnek nagyon apró a pénisze, ezért kell oroszok és ukránok százezreinek a fronton elpusztulniuk. Megtörtént az, amire minden jel mutatott, de amit mégsem hitt el senki: Donald Trump közös álláspontot foglal el Vlagyimir Putyinnal annak terén, hogy a háborút tágabb értelemben Ukrajna, konkrétabban maga Zelenszkij provokálta ki.
Donald Trump legmegdöbbentőbb kijelentése mégis az, amikor az ukrán elnököt diktátornak nevezi, amiért az ukrán alkotmány betűjét követve hadiállapotban nem ír ki választást. Az orosz elnököt ezzel szemben egyetlen nyilatkozatában sem minősíti diktátornak, hiszen Oroszországban rendszeresen zajlanak választások, amelyeken bármelyik ellenzéki politikus szabadon indulhat – már ha épp nincs munkatáborban, és nem olyan ügyetlen, hogy kizuhanjon egy nyitott ablakon. Csak később derült ki, hogy az elnök közösségi médiában előadott trollkodása mindössze az aperitif volt az előtt a bullying előtt, amelyet Trump és Vance az egész világ szeme láttára Zelenszkijel szemben rendezett az Ovális Irodában: az új seriff és helyettese egy birodalom túlerejével szemben kétségbeesetten védekező nemzetállam vezetőjét alázta és kutyázta diplomáciailag annyira értelmezhetetlen stílusban, hogy ha Washington, Jefferson, Lincoln és Kissinger holttestére erőmű volna kapcsolható, a forgási energia nagyvárosok áramellátását fedezné.
Mindenki számára világos lehet, hogy az új seriff egy lókupec. Mindent üzletnek tekint, amit hagyományosan külpolitikának szokás nevezni. Nem hisz értékekben, nincsenek sem barátai, sem szövetségei. Az Egyesült Államok a legmegbízhatóbb partnereit, Kanadát, Mexikót és Európát ugyanúgy védővámokkal fenyegeti, mint Kínát: számára a külügyek mérlegfőösszegekről szólnak, nem történelmi együttműködésekről vagy ne adj’ isten közös értékekről. A seriffnek nincs stratégiája: kizárólag a jelennek él, és akinél jobb tárgyalási pozícióban van, abból az utolsó dollárt meg az utolsó gramm ritkaföldfémet is kisajtolja.
Nem kétséges, hogy az új seriff dörzsölt: nem úgy értve, hogy művelt, és még csak nem is úgy, hogy intelligens, hanem ravasz, mint egy minden hájjal megkent és bármiféle erkölcsöt nélkülöző lókupec, aki annyira jól érzi a pillanatot, akár egy celeb, a korszellemet, akár egy influenszer, és a vérszagot, akár egy cápa. Az emberiségnek fel kell készülnie arra, hogy a világrend eddigi vezető ereje mindenre egy filléres kereskedő szemével tekint, úgyhogy diktatúrákkal és demokráciákkal egyaránt előítéletmentesen üzletel. Ez a szellem kísértetiesen hasonlít Orbán Viktoréra, aki Szijjártó Péter avatártestében egy évtized alatt külgazdasággá gyalázta le a külpolitikát. Ezt az értékmentesített magyar magatartást még az Orbán-rendszer teoretikusai is az ország méretével és lélekszámával, gazdasági és világpolitikai súlyával magyarázzák: Orbán Balázs konnektivitáselmélete szerint középen kell állni a keleti és nyugati nagyhatalmak közt, mert Magyarország lehetőségei korlátozottak. A nyugati félteke vezető katonai és gazdasági hatalmát ezzel szemben semmi nem kényszeríti arra, hogy külpolitikáját üzleti költség-haszon elemzésekre építse – vezetőinek hozott erkölcse és kultúrája kárhoztatja erre a szerepre.
Puzsér Róbert Az amerikai nagytőke behódolása – Donald Trump beiktatási ünnepségét elnézve van ok az aggodalomra a karmelita kolostorban – azoknak a cégvezetőknek a példája, akik ott voltak, nem sok jót ígér zuhanórepülésben lévő rendszerének sorsára nézve.
Sok víz lefolyt a Mississippin George W. Bush és Dick Cheney nyolc éve óta – akkor még a republikánusok voltak a demokrácia exportőrei, akik Rumsfeld, Wolfowitz és Bolton vezetésével úgy adták elő magukat, mintha az egész világra rá akarnák kényszeríteni a nyugati értékrendet, hogy ezzel ideologizálják meg a rablóháborújukat. Ahogy a tengerentúlon a tudatipari óriások és a szociológia tanszékek leváltották a régi demokrata elitet a maguk kurzusára, amelynek szelleme már köszönőviszonyban sincs a hagyományos demokrata értékekkel, az új seriff éppen úgy váltotta le a republikánus politikai osztályt a saját elitjére, amelynek meg az egykori republikánus héják identitásához és kultúrájához nincs semmi köze. Az Egyesült Államok identitáspolitikai fordulata a woke culture és az alt-right ideológiája mentén mára lezajlott, ami sorsdöntő módon fogja meghatározni a huszonegyedik század történelmét.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2025/10. számában jelent meg március 7-én.
