A káoszelmélet bonyolult rendszerekkel foglalkozik, amelyek működése hosszú távon nem jelezhető előre, mert apró hatások láncreakciója megjósolhatatlan léptékű változásokat okozhat. Például egy pillangónak a Föld egyik féltekén végzett egyetlen szárnycsapása tornádót idézhet elő a másikon. A magyar politika pillangója egy ismeretlen vidéki ügyvéd, aki egy jogi szaklapot olvasgatva kiszúrta, hogy Novák Katalin kegyelmet adott bizonyos K. Endrének. A pillangó meglibbentette a szárnyát: azonosította a pedofilbűnsegéd K. Endre kilétét, és jogos felháborodásában elküldte az eset dokumentumait több rendszerfüggetlen lapnak. A szárnycsapása nyomán keletkezett tornádó azóta átrendezte a megváltoztathatatlannak hitt politikai erőviszonyokat, amelyek mindeddig meghatározták az Orbán-rendszer és a vele társutas ellenzék működését.
A szárnycsapás keltette vihar először elsöpörte Novák Katalint, a Fidesz egyik legszerethetőbbre formatervezett karakterét, a helyébe ültetett Sulyok Tamás pedig nagyjából annyira karizmatikus, hogy szürkület után a családja sem ismeri meg. A széllökések a köztársasági elnöknővel együtt repítették le a tábláról a legígéretesebb jobboldali politikus asszonyt, Varga Juditot, így jobb híján az a Deutsch Tamás lépett előre, akit korábban a saját pártja is parkolópályára szánt, és akinek a legemlékezetesebb pillanatai nem a politikusi teljesítményének, hanem az átlagon felüli libidójának állítottak emléket.
A szélvihar azonban csak ezután erősödött tornádóvá: volt feleségének félreállítása után előlépett a takarásból egy bizonyos Magyar Péter, és szinte felfoghatatlan ütemben, mindössze három hónap alatt a teljes ismeretlenségből olyan politikai formációt épített fel, amely az EP-választáson megszerezte a nem kormánypárti szavazatok felét, és ezzel az ellenzék vezető erejévé vált. Öt éve Tóta W. Árpád még fölényeskedve gúnyolódott rajtam és mindazokon, akik az ellenzékváltás szükségességét hangsúlyozták, értelmi fogyatékosnak állítva be mindenkit, aki Gyurcsány nélkül akar kormányt váltani. Ma már nyilvánvaló, hogy az ellenzékváltás nem pusztán elkezdődött, jelentős részben végbe is ment.
Az ellen-Fidesz – Magyar Péter pártja felborította az ellenzéken belüli erőviszonyokat, ám az Orbán-rendszer megbuktatásához ez még kevés.
A pillangó szárnycsapása előtt az ellenzék domináns erejét az a DK képezte, amely vezetői az EP-választáson 15 és 20 százalék közti eredményre számítottak, és arra, hogy ez végképp rögzíti Gyurcsány Ferenc vezető szerepét az ellenzék élen – ezek után megrendítő erejű összeomlásnak tekinthető, hogy a Dobrev Klára által vezetett közös ellenzéki lista mindössze nyolc százalékot szerzett. Ezzel a választás legfőbb vesztese a DK: ha az Orbán-kormány nem is bukott meg, Dobrev Klára árnyékkormánya mindenképp és végleg rossz viccnek bizonyult.
Az is a verdeső pillangónak köszönhető, hogy kiesett az EP-ből az előző ciklusban két képviselőt adó Momentum, híven illusztrálva azt a politológiai közhelyet, hogy az európai választás kimenetelét a belpolitika határozza meg, hiszen a Momentum az EP-ben vállalhatóbb teljesítményt nyújtott, mint a Kossuth téri Országgyűlésben. Meglepő fordulatként a hanyatlást a mozgalom úgy akarja megállítani, hogy visszahelyezi a vezetést az alapító elnök, Fekete-Győr András kezébe, aki ha pártvezérként meg is bukott, felszámolóbiztosként még hasznossá teheti magát.
Bár jelen állás szerint Karácsony Gergely marad Budapest főpolgármestere, a pillangó jóvoltából az előzőnél sokkal nehezebb öt év vár rá. Első ciklusa során kényelmes többség állt mögötte ahhoz, hogy zsákmányát, Budapestet erőddé formálja: az őt támogató képviselők a Fővárosi Közgyűlés harminchárom helyéből tizennyolcat birtokoltak. Az összevont EP- és önkormányzati választásra egyesült DK, MSZP és Párbeszéd mindössze hét közgyűlési helyett szerzett, Karácsonynak tehát kisebbségből kell vezetnie a várost, és mert a Fideszre aligha számíthat, folyamatosan rászorul majd a Tisza Párt támogatására – Magyar Pétert talán nem veszi le a lábáról a bugyiszaggató vigyorával.
Karácsony Gergely őszödi beszéde – Karácsony Gergely marad, Budapest pedig tovább vár arra a vezetőre, akinek szemében végre fontosabb önmagánál.
Az is a pillangó szárnycsapásának a következménye, hogy a korábban tíz százalék körül mért Magyar Kétfarkú Kutya Párt nem jut be az Európai Parlamentbe. Híveit bőségesen kárpótolja Kovács Gergely mindent elsöprő győzelme a XII. kerületben – az MKKP természetes élőhelyét amúgy is a helyi közösségek alkotják, így politikájuk optimális színterei az önkormányzatok, és nem a brüsszeli meg a strasbourgi üléstermek. Ha a győztes társelnöknek hinni lehet, az egykori nyilas pártház elől rövidesen elbontatja a szégyenteljes hegyvidéki turulszobrot, ez pedig máris több, mint amit az EP zöldfrakciójában a kutyapárti képviselő Magyarországért tenni tudna.
A DK mellett a pillangó szárnycsapásának másik súlyos áldozata természetesen a Fidesz, amely a Pokorni Zoltán által évtizedeken át magabiztosan uralt XII. kerület mellett olyan emblematikus önkormányzat vezetését is elvesztette, mint Győr, az EP-választáson pedig az Orbán-rendszer fennállásának leggyengébb eredményét érte el. Hiába a sikerpropaganda, ha nem lesznek képesek megfordítani a trendet, és megállítani Magyar Pétert, 2026-ra komolyan körvonalazódhat a kormányváltás a belpolitikai horizonton.
A választás legnagyobb nyertese egyértelműen az ellenzék új vezetője: a pillangó szárnycsapása a Tisza akkora áradását okozta, ami a legmerészebb álmokat is felülmúlja. Bár Magyar csak a budapesti közgyűlési választásra állított listát, pártja az EP-választás során nem is Budapesten, hanem a megyei jogú városokban szerepelt a legjobban, sőt: a Fidesz legfőbb bázisát jelentő, ezer fő alatti településeken is húsz százalék körüli eredményt ért el. Korábban egyetlen ellenzéki párt sem mondhatta el magáról, hogy erősebb vidéken, mint Budapesten, ami Rogán Antalt eddig ismeretlen kihívás elé állítja.
A Tisza Párt előtt álló legfőbb nehézség az, hogy legnagyobb ellenzéki pártként nem rendelkezik országgyűlési képviselettel, ami a 2026-os választásra készülve automatikus forrásokat és láthatóságot biztosítana számára – látva ugyanakkor, hogy a parlamenti ellenzék milyen mértékben vált az Orbán-rendszer részévé a közvélemény jelentős részének szemében, ezt Magyar Péter akár még az előnyére is fordíthatja. Az is nagy esély számára, hogy Manfred Weber a választás után szinte azonnal felajánlotta a Tiszának az Európai Néppárthoz való csatlakozás lehetőségét, amit a néppárti frakció azóta elsöprő, 97 százalékos többséggel meg is szavazott. Weber bizottsági elnökségét nagyrészt Orbán Viktor fúrta meg, így minden bizonnyal élvezettel tör borsot a magyar miniszterelnök orra alá azzal, hogy fontos pozíciókhoz juttatja Magyar Péter képviselőit. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a Tisza Párt csatlakozásával rögtön repült is a néppárti frakcióból a Fidesz által beépített egyetlen KDNP-s képviselő.
Ezért tart itt a magyar ellenzék – Az őszödi beszéd közmondásos „másik madámjának” is nagyon kemény dolga lenne már itt.
Az a tény, hogy a pillangó szárnycsapásának legfőbb vesztese a DK és a Fidesz, értelemszerűen azt jelenti, hogy annak legfőbb nyertese a magyar demokrácia. Íme: megdőlt az a rögeszmésen mantrázott, évtizedes hazugság, amely szerint Gyurcsány Ferenc nélkül nem lehet megszabadulni Orbán Viktortól. Ahhoz, hogy a magyarok 2026-ban végre leválthassák, épp nem a jelenlegi parlamenti ellenzékre van szükség – elég hozzá egyetlen pillangó és még egy szárnycsapás.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/25. számában jelent meg június 21-én.