(Fotó: Magyar Péter élő videója)
Magyar Péter nyilvános bejárást tartott a Karmelita kolostorban, a Kúria épületében és egyéb, emblematikus helyszíneken, ezzel pedig nem pusztán épületek kapuit nyitotta meg, hanem arról a politikai korszakról rendezett tárlatvezetést, amely tizenhat éven át úgy tartott dagályos szónoklatokat kereszténységről meg nemzeti sorsközösségről, hogy a hatalom tündöklő termeiben virágzott a közpénzből származó udvari fényűzés sajátosan alpári, magyar változata. A plebejus pózokkal és kurucos retorikával operáló Orbán-rezsim az állami rezidenciákon márvánnyal, bőrrel és milliós kávéfőzővel fejezte ki a maga tényleges természetét. A látogatók nem pusztán egy épület belső tereit tekintették meg, hanem annak a politikai közösségnek a valóságát, amelynek nyilvános arcvonásai a falusi kultúrházakban meg a nemzeti színű lobogókban fejeződtek ki, miközben a hatalmi elit számára fenntartott, privát ábrázata a szivarszoba és az aranyozott mennyezet képét öltötte fel.
Csakhogy a Karmelita-turizmus, legyen bármilyen népszerű is, önmagában semmiképp sem lehet elég. A közéleti bosszúpornó élménye nem válthatja ki a korszakos kihívást: a hivatalba lépő kormányzatnak és a szárnyait bontogató jogállam intézményeinek legfőbb feladata az, hogy az Orbán-rendszerben tapasztalt, mértéktelenül hömpölygő korrupciót felszámolják. Lord Acton sokat idézett mondása szerint „a hatalom megront, a teljhatalom pedig teljesen megront” – ez pedig 2026 Magyarországán nem puszta politikai bölcsesség, hanem egyértelmű használati utasítás. Nem elég, hogy a friss kormányzat tagjai becsületesebbeknek tűnnek Rogán Antalnál és Lázár Jánosnál. Aki azt hiszi, hogy a korrupció ellenszere a jobb jellem, hogy minden a rajongott politikus személyiségének a minőségén múlik, az törvényszerűen azon kapja majd magát, hogy megváltozott szereposztással nézi ugyanannak a gyalázatos színműnek az újabb és újabb felvonásait. Magyarországnak nem szentekre, hanem törvények és intézmények által garantált korlátokra van szüksége. Nem tiszta lelkű és makulátlan természetű politikusokra kell bízniuk a magyaroknak a közpénzeket, hanem olyan rendszert kell kikövetelniük, amelyben senki nem lophat össze százmilliós táskákra jogosító vagyont.
A rendszerváltás eredményei csak arányos választási rendszerben megőrizhetők – Az egyetlen átruházható szavazat szisztémájának legfőbb vívmánya a magyar politikát harminchat éve mérgező kisebbik rossz választásának a felszámolása volna.
Először is: Magyarországnak csatlakoznia kell az Európai Ügyészséghez, amint ez a Tisza Párt választási ígéretében szerepelt. Másodszor: Magyarország Ügyészségének fel kell tárnia az orbáni elit szennyes ügyeit, és vagyonosodási vizsgálatokkal kell gátat szabnia a legújabb kori magyar történelemben mértéktelenül hömpölygő következménytelenségnek. Harmadszor: a Viktor Janukovics egykori ukrán elnök luxusrezidenciájából kialakított elaljasodástani múzeumhoz hasonlót itthon is fel kell állítani, hogy emlékeztesse a magyarokat arra a nemzeti fekélyre, amelyből ki kell gyógyulniuk – legalkalmasabb e célra az Andrássy útnak a Terror Házával szemközti épülete lenne, amelyben a Tolvajlás Házának korrupciótörténeti tárlatai volnának megtekinthetők. A kiállítás a hazai erkölcsi elzüllés teljes történetére visszatekintene, hogy végül az Orbán-rendszer lealjasodásának tárgyi emlékeibe torkollva kalauzolja el látogatóit a jelenkorig. Az MNB-alapítványokon keresztül eltüntetett nemzeti vagyon külön termet érdemelne, ahol nem kellene sokat magyarázni, csak kiírni a számokat a falra, és példák segítségével az egyszeri magyarok számára is átérezhetővé tenni, hogy ekkora összegből milyen javak vásárolhatók. A lombok nélküli lombkoronasétány interaktív pedagógiai elem lehetne, termet érdemelne továbbá Tiborcz István Elios-ügye, ahol a közbeszerzésen vesztes „versenytársak” ajánlatai ugyanabban az Excel-táblázatban készültek, amelyben a győztesé, és amelynek nyomán az ezeréves magyar állam inkább visszafizette az uniós támogatást, mint hogy a miniszterelnök vejének kellemetlen pillanatokat szerezzen. Ki kellene állítani a Völner-Schadl-ügy tárgyi emlékeztetőit, amelyek arra hívnák fel a figyelmet, hogy Orbán Viktor uralma idején a lebontott jogállam professzionális üzleti vállalkozássá alakult, és természetesen be kellene mutatni Mészáros Lőrinc életrajzát, nehogy a feledés homályába merüljön, miként lett Orbán Viktor telekszomszédja és gyermekkori jóbarátja gázszerelőből Zuckerbergnél gyorsabban gazdagodó multimilliárdos. A teremben helyet kaphatnának Várkonyi Andrea táskáinak és ruháinak hiteles másolatai azok aktuális értékét mutató árcédulák feltüntetésével az alattvalóból polgárrá cseperedő magyarság okulására.
Negyedszer: az új törvényhozásnak át kell alakítania a pártfinanszírozást, hogy az a politika tényleges működését fedezze, mert az álszent alulfinanszírozás a pártokat mindig a feketekasszák, a strómanok, a fedőszervezetek és a gazdasági kiszolgáltatottság felé taszítja. A jövőben politikai kampány kizárólag állami forrásból folyhat: a céges és magánvagyonok valamint a pártköltsegvetések közti csatornák hermetikus elzárása szükséges. A demokrácia valamennyi költségét az államnak kell közpénzből állnia, ha ugyanis az üzlet finanszírozza, akkor az üzlet demokráciája lesz, és a magyaroknak továbbra sem kell majd csodálkozniuk, ha bizonyos nagyvállalkozók a politikát befektetésként kezelik, hogy kampánytámogatásaik a finanszírozott párt választási győzelme esetén megcinkelt közbeszerzések és célzott adókedvezmények képében kamatozzanak. Az igazságos politikai verseny alapját az egyenlő feltételek képezik, ezért valamennyi választáson induló pártnak megegyező költségvetésből kell kampányolnia, ezt pedig kizárólag egyenlő arányban kiosztott, állami forrásból származó kampánypénzek biztosíthatják. Ötödször: a törvényeknek nem szabad engedniük többé, hogy pártok civil szervezetek álcája mögé rejtőzve kampányoljanak. A CÖF-típusú politikai szerveződések nem a valós civil társadalom részei, hanem állami propagandagépezetek, amelyek révén a hatalom saját magának szervez áltársadalmi támogatást, hogy aztán nyilvánosan meghatódhasson attól, hogy a nép mennyire elkötelezett a politikája iránt.
Új időszámítás – A most ünneplő tömegeknek és különösen azoknak, akik előtt még sok évtized áll Magyarországon, nem szabad megelégedniük azzal, hogy Orbán az óhajuknak megfelelően eltakarodik, hanem óvniuk és ápolniuk kell a 2026-ban újra megszülető köztársaságot.
Hatodszor: Magyarország törvényeinek a politikai hirdetések mértékét és jellegét szigorúan korlátozniuk kell. A demokrácia nem lehet tudatipari piac, ahol a választók politikai meggyőződését multimarketinges eszközökkel formálni szabad. A köztéri plakátokról mosolygó arcok és hazudozó szlogenek helyett törvényesen szabályozott, informatív és számonkérhető programpontok egységes stílusú feltüntetése indokolt. Hetedszer: Magyarországnak át kell vennie azoknak a skandináv államoknak a gyakorlatát, amelyek a korrupciót megnehezítő intézményeket alkottak, és így kerültek minden összevetésben a legkevésbé korrupt országok közé. Dániához hasonlóan Magyarországon is valamennyi közbeszerzési szerződésnek nyilvános adatbázisban kell elérhetővé válnia, és ez alól csak a valóban indokolt, nemzetbiztonságilag titkosított szerződések képezhetnek kivételt. Izlandhoz hasonlóan nyilvánossá kell tenni a politikusok költéseit, hogy ha egy miniszternek közpénzből támad kedve utazni, enni, megszállni, vagy kipihenni a nemzet szolgálatát, akkor legalább széles körben hozzáférhető információ legyen, hogy hol és mennyiért teszi ezt.
Végül nyolcadszor és legfőképp: a népléleknek meg a társadalmi közgondolkodásnak meg kell változnia, mert hiába bármennyi törvény, adatbázis, ügyészség, vagyonvizsgálat és intézményi fék, ha a köztudat mélyrétegében tovább él az a cinikus, önfelmentő frázis, hogy „ez itt így megy”. Az erkölcsi integritás megkövetelésének, mint a politikát illető legfőbb elvárásnak össztársadalmi igénnyé kell válnia. Egyszer s mindenkorra véget kell vetni a rokonság előjogának, a „megoldjuk okosba” gyakorlatának, a romlottsághoz tartozó menőség kulturális tévtudatának, annak a szemléletnek, amely Hofi Géza megfogalmazásában úgy hangzott, hogy „korrupció az, amiből kihagynak”. Reménykeltő, hogy az a nemzedék, amelyik idén áprilisban nyolcvan százalékosra tornázta fel a választási részvételt, és ezzel megteremtette az Orbán-rendszer leváltásának törvényes feltételeit, már nem a romlás mámorának szellemében szocializálódott. Elsősorban rajtuk múlik, hogy a jövő politikusainak el kell-e majd számolniuk az őket választó és finanszírozó közösség felé – mert ezzel ellentétes esetben Magyarország politikai és gazdasági kifehérítésének nagy, nemzeti kihívását a mai fiataloknak is az utódaikra kell majd hagyniuk.
Ennek a cikknek a rövidített változata a Magyar Hang 2026/21. számában jelent meg május 22-én.
