Színes felvétel: a háttérben a hamisítatlan szavanna, nyílegyenes autóút, jámbor oroszlánok a kíváncsi turisták vadonatúj autói mellett – békésen kukucskálnak be az ablakon. Szegény kolduskirályok! Az afrikai rezervátum állatkirálya olyan elárvult, olyan erejét és bátorságát vesztett, mint a már nem is szégyenkező, megalázott koldus. És mégis: jó, hogy legalább így van! Olvassuk egyre sűrűbben megjelenő vádbeszédekben: megpecsételtetett ennyi és ennyi vadállat sorsa. Mert ki hinné, ha nem tudná, hogy már a krokodilusok is védelemre szorulnak? A prémes állatok nemcsak Európából tűnnek el. A jegesmedvét is kipusztulás fenyegeti – Grönland északi területeire expedíciók indulnak (talán még nem későn) népességük, szaporodásuk, útvonalaik felmérésére, feltérképezésére. A madarak kipusztulóban vannak. Egyre kevesebb gólya tér vissza. Üresen maradt gólyafészkekben fű nő. Szemlátomást csökken a nagy ragadozómadarak száma. A totális vegyszeres növényvédelem nagy területeken tüntette el az ökörszemet, a seregélyt, a foglyot, a fácánt, a vörösbegyet. Nálunk, miután a vadtulok, a bölény, a jávorszarvas, a hód természetes állománya kiveszett, elszegényült vizeink halnépessége is.
Különös módon ismétlődik meg napjainkban a vadászatról állattenyésztésre áttérő ember háziasító törekvése. A ritkuló állatállományból új haszonállatok válnak ki: ezüstróka, sarki róka, coboly, mosómedve, nyestkutya, nutria, csincsilla. Laboratóriumaink ketreceiben egyre több a tengeri malac, aranyhörcsög, patkány, egér… A vadvédelmi törvények – akárcsak nálunk – máshol is jelentősen korlátozzák a meggondolatlan vadirtást. Mégis, egyes nyugat-európai országokban, bizonyos körök a „vadászat: sport” meg „a káros vadakat irtani kell” jelszóval féktelen vadászatot folytatnak, nemcsak fegyverrel, hanem csapdával, hálóval, lesházból, sőt sortűzzel is.
BUFALLO BILL ÉS A TÖBBIEK
Ahogy a mi tájainkon az őstulok, az Újvilágban a bölény pusztult ki csekély két évszázad alatt. Mert az őslakó indiánok ugyan az európai hódítók előtt is vadásztak, de semmi esetre sem pusztították ki a bölényt. A fehérek viszont sportöldökléssé változtatták a szükség megszabta vadászatot. Így vált hírhedtté William Cody, akinek neve: Buffalo (Bölény) Bill szenvedélyét is őrzi. Több ezer bölény – és többszáz indián – halála font „győzelmi” babért William Cody homlokára. Társaival száguldó lovakról vadásztak, s a versenyt az nyerte, aki meghatározott idő alatt több bölényt ejtett el. Volt olyan nap, hogy Bölény Bill 115 bölény életét oltotta ki. Tetemük ott oszladozott felhasználatlanul a sötétedő prérin. Öt év alatt (1870–75) összesen két és félmillió bölény pusztult el – s velük veszett az őslakó indiánok fő tápláléka is. A XIX. század eleji mintegy 60 milliós állományból a század végén már csak a Yellowstone Nemzeti Park őrzött néhány tízet. Afrikában? Dél-Afrikában a búrok irtották ki a milliószám legelő antilopot, de vadászták a gnút, a bivalyt, az orrszarvút, az elefántot, a zsiráfot, a struccot is. Az állatvilág paradicsoma helyén ma már csak a nagy rezervátumokban (például Ugandában) élnek háborítatlanul a nagy vadak.
Kissé későn, mintegy végszükségképp, egyesületek alakultak az állatok megmentésére. Ma már az Egyesült Államokban és Kanadában mintegy 30-50 000 bölény él. Az európai bölény lassabban pusztult ki, az utolsó példányokat közvetlenül az első világháború után ejtették el. Ma a legjelentősebb rezervátum a Lengyel Népköztársaságban van (Bialowieza), ahol többszáz példány él (innen származnak a retyezáti rezervátumban megotthonosodottak is).
A legnagyobb emlős, a bálna sorsa sem irigylésre méltó. Akárcsak a bölényt, a cetet is évezredek óta vadásszák. Bizonyítják ezt a Norvégiában talált kőkorszakbeli, 4000-4300 éves sziklarajzok. De századunk a cetek alkonyát hozta. Korszerű fegyverekkel korlátlanul irtották elsősorban a szürkebálnát, a vizcayai és a grönlandi bálnákat.
Az érdekelt államok 1937-ben nemzetközi egyezménnyel szabályozták a bálnavadászatot. Mégis csupán az egyezmény évében 39 311 cetet fogtak ki a feldolgozógyárrá alakított vadászhajók. Az azutáni években, bár csökkentették a halászhajók számát, rohamosan csökkent a cetek száma is. Csak a második világháború idején volt rövid nyugtuk. 1945-ben, majd 1946-ban új egyezmény születik. Több óceáni térségben bálnarezervátumokat létesítenek. De kérdés: ha a veszteség mintegy 27 százalékkal több (mert ennyivel több), mint a természetes szaporodás, ha a tengerek, óceánok szennyeződése is egyre fokozódik, megmenthetjük-e a Föld legnagyobb emlősét?
ACCUMULEZ LES DOCUMENTS ACCUSATEURS!…
Így kiált a francia közvélemény nagyothalló fülébe Fred Argel, a Bètes et Nature havilap munkatársa a Canardage à jet continu című cikkében. Vádiratát adatok és fényképek teszik szemléletesé. A Majna áradásos bal partján, szelíd dombok alatt lesházikók sorakoznak, és itt 1972/73 telén is egyre-másra ropogtak a fegyverek. Százával hulltak a vadkacsák, a szárcsák… A víziszárnyasok irtóvadászatának a francia természetbarátok fokozott leleplező tevékenysége sem vetett véget. Máris számolnak azzal, hogy a mintegy 40 ezer vadkacsa, vadliba, szárcsa, amennyit jelenleg Franciaországban nyilvántartanak, csakhamar negyedére csökken. Ugyanis a lúdfélék és a gázlómadarak február közepe után költenek. A gázlómadarak fiókái még hetekig a fészekben maradnak. Ráadásul ezek a területek egyben egyes átvonuló madarak ideiglenes szálláshelyei is, ahol azonban ilyen feltételek mellett már nem pihenhetnek meg. A cikk szerzője felteszi a kérdést: Franciaországban kivihetetlen a vízimadarak vadászatának szabályozása? Lehetetlen a szabad idejükkel korlátlanul rendelkezők részére heti két napot megszabni vadászati időnek, hogy ne zavarják a vonuló vízimadarak nyugalmát?
A múlt év egyik derűs őszi napján a vonuló pintyek, pacsirták, fenyőrigók, darvak és költöző ragadozómadarak ősi útjukon, a baszk föld felett búcsúztak Franciaországtól. Lenn hemzsegtek a vadászok. És nem is a helyi lakosok, hanem az egyre messzebbről jövő városi vadászok. Sportvadászat? Nem. Hiszen a kényelmes kocsik alig néhány tíz méterre vannak a leshelytől. A Pireneusok hágóit a helyi lakosság pénzén tették kényelmesen megközelíthetővé. És nem az állattenyésztő paraszt, hanem a kereskedők és a moteltulajdonosok látják hasznát.
AZ UTOLSÓ ÓRÁBAN
A törvényhozó hatalom gyakran mutatkozik elnézőnek a természet féktelen pusztítóival szemben. Szerencsére ennek az ellenkezője is igaz. Nemzetközi egyezmények támogatják a természetbarátokat. A Szovjetunió és Japán nemrég egyezményt kötött 250 madárfaj védelmére, amelyek a Szovjetunió területén szaporítanak és Japánban telelnek.
Ez év márciusában Washingtonban nyolcvan ország küldöttei fogalmazták meg az állat- és növénykereskedelemről szóló egyezményt, amely négyszáz veszélyesen ritkuló fajt sorol fel. Korlátozzák olyan fajok export-importját, mint a gorilla, a tigris, a leopárd, a gepárd, bizonyos orchideák.
Hogy ez mennyire parancsoló szükség, azt számos faj kihalása, illetőleg ijesztő meggyérülése jelzi. Az utolsó négy évszázadban több mint hatvan madárfaj pusztult ki teljesen az ember közvetlen vagy közvetett irtótevékenysége miatt. Elsősorban a szűk elterjedésű, szigetlakó, röpképtelen madarak (dodogalambok, moák) voltak az áldozatok, de Európában hasonló sors érte például az óriásalkát. A Hawaii-szigeteken tizenegy faj veszett ki, a kontinenseken – modern korunkban – „csupán” hét. A vadászat mellett, közvetve, a rovarirtó vegyszerek okozzák a pusztulást, jobb esetben a madarak elhúzódását az ilyen területekről. A rovarok nagy része ellenállóvá válik, s ez új vegyszerek bevetését igényli. Eközben természetes ellenségeik, a madarak eltűnnek. A tengerbe ömlő olaj, az ipari szennyvizek is sok millió tengeri madarat mérgeznek meg.
A TERMÉSZET, VAD- ÉS HALGAZDAGSÁGUNK MEGBECSÜLÉSÉT, SZERETETÉT NÉPSZERŰSÍTI…
– olvassuk a hazai sportvadászok és halászok egyesületének alapszabályzatában. Tovább, az alapvető feladatok között ez áll: intézkedik a vadalap és a halállomány gyarapításáról, ellátja védelmüket, ellenőrzi és biztosítja szaporodásukat, gondoskodik megtelepítésükről és ésszerű ritkításukról.
Nálunk a vadászati törvények és szabályzatok kifejezetten (bár nem hiánytalanul) biztosítják a vadvédelmet. Pontosan meghatározzák a védett és vadászható madarakat, emlősöket, a vadászati tilalmi idő megszabásánál elsősorban költési, szaporodási idejüket veszik figyelembe.
Soroljunk fel néhányat a legfontosabb megszorításokból:
• tilos nyulat lesből, járműről vadászni,
• tilos szarvast, őzet, zergét kutyákkal vadászni,
• hogy elkerüljük a szarvas, az őz, a zerge, a vaddisznó, a medve megcsonkítását, tilos serétes lövedékkel vadászni ezeket a vadakat,
• nyúlra csak a csoportos vadászat engedélyezett s egyszer egy vadászati idényben,
• csak engedélyezett kutyákkal (pointer, szetter, magyar vizsla, foxterrier, tacskó stb.) lehet vadászni.
A vadászati etika ennél is többet kér:
• ne legyen a vadász telhetetlen: csak annyi vadat lőjön le, amennyi szükséges,
• ne lőjön nagy távolságról, mert esetleg csak megsebesíti a vadat,
• a sebesült állatot követni kell, s ha megtalálta, adja meg neki a kegyelemlövést,
• ne használjon más fegyvert vagy lőszert, mint amelyik a vadászandó vadhoz alkalmas,
• ne lőjön fészkében lapító nyúlra, vízen úszó récére, földön menő fácánra,
• őrködjön a vadásztörvények szigorú tiszteletben tartása felett,
• mindent tegyen meg a vadállomány védelméért, gyarapításáért.
Vadvédelmi intézkedéseink, az új természet- és környezetvédelmi törvény, a kihágásokat büntető szigorú törvényeink, a kilőhető nagyvadak számának meghatározása, a hasznos (macskabagoly, erdei fülesbagoly, réti fülesbagoly, halászsas, vörös vércse, kuvik stb.) vagy ritkuló (egerészölyv, gatyásölyv, vándorsólyom, kabasólyom stb.) ragadozómadarak védelmének az a célja, hogy helyreállítsuk a természet korunkban egyre inkább veszélyeztetett ökológiai egyensúlyát.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 36. számában, 1973. szeptember 7-én.
