Jean Rostand: Corespondenţa unui biolog. Editura Enciclopedică Română, Bucureşti, 1975.
Olvasom Jean Rostand könyvét, s közben a biológus-filozófusnak a fordításban is jól érezhető személyes jelenléte írásaitól egyszerre csak továbblendíti gondolataimat. És máris vitába szállok vele, máris félhangosan helyeselek, elszabadultan a kibomló igazságok sehol sem didaktikus fegyelméből.
Erre a bátorságot a rostand-i varázs adja: az idős tudós otthonos a sokágú élettudomány valamennyi részletében.
…Talán az író-költő apa, Edmond Rostand, s anyja, Rosemonde Gérard örökítették át a gének ellenőrizhetetlen útján a szépírás hajlamát, hogy az a gyermek Jean szenvedélyes természetszeretetével ötvöződjék, s a tehetség sokoldalúsága megteremje számunkra századunk egyik nagy tudósát, a tudományos ismeretterjesztés fejedelmét…
1959-ben válik a Francia Akadémia tagjává. Ekkor elmondott beszédében fogalmazott így Jules Romains: „Éppen ezt kell csodálnunk önnél: két olyan szellemi tevékenység párhuzamosságát, amelyekről könnyen feltételezzük, hogy nem összeillők: a merészséget, amelyet a nagy tudományos meglátások feltételeznek, és a türelmes aprólékosságot, ahogyan a részlettényeket gyűjti…“
Rostand fáradhatatlan érdeklődéssel fordul – mintegy századunk szellemi őrtornyából – minden irányba, ahol az élettudomány a mai ember létkérdéseivel, az egyén a társadalommal találkozik, az igazság az előítélettel egyezkedik vagy éppen csatázik. Nem a felülről ítélő gunyorosság, hanem az orvosló gondolkodó tapintata jellemzi. Nem rejtőzik szép szavak és szólamok mögé, egyszerű eszközökkel biztosít arról, hogy megértett és – megnyugtat.
Miről ír? Hogy mindenről, arra bizony ság néhány tanulmányának, írás ának a c íme: Tudomány és nemzedék; A nem és az öröklődés kérdései; Új eszmék a genetikában; A tudomány jövője; Születés előtti kaland; A fajok fejlődése; A biológia és az ember jövője; A tomizmus a biológiában; Biológia és humanizmus; Öröklékenység és rasszizmus; Az állatok nász-szokásai; A békák élete; Anyaság és biológia; Egy biológus levelezése… és még sokáig sorolhatnánk!
Az 1970-ben megjelent Le courier d’un biologiste Jean Rostand írásainak első román nyelvű kiadásaként nálunk ebben az évben jelent meg. A biológus levelezésén kívül még hat írást vett fel a bemutató gyűjteménybe a kiadó. A válogatás szándékosan fogja egy – nem terjedelmes – kötetbe a sokoldalú tudós eltérő jellegű írásait. Ízelítő ez csupán, hogy olvasása után várjuk, kérjük a kiadótól a nagy gondolkodó teljesebb bemutatását anyanyelvünkön is.
Talán csak világhírű művészek és sportolók kaphatnak annyi levelet a világ minden részéből, mint Rostand. Egyesek olykor vitába szállnak a mindig egyértelműen állást foglaló biológussal. Mások életük fontos válaszútjain rábízzák a döntő szót.
Talán éppen egy válasz jellemzi Rostand minden szempontra figyelő emberi érzékenységét és tudósi lelkiismeretességét. Egyik levélíró aggodalmaskodva kérdi, hogy mivel első unokatestvérébe szerelmes, genetikai meggondolásokból mondjon-e le tervezett házasságáról? Jean Rostand válasza; Természetesen helyesebb, genetikai értelemben, hogy ne legyen szerelmes unokatestvérébe. De ha már megszületett ez az érzelem, vajon indokolt-e eugenikai okokból feláldozni? A gyermek részére is előnyösebb lehet egy szerelemből fogant rokonházasság, mint a szerelem nélküli nem rokonházasság.
A békánál tanulmányozott szűznemzés kapcsán gondolatait félremagyarázó nők felháborodott hangú leveleit kapja, akik a szűznemzést az ördög találmányának nevezik, de hasonlóan ingerli ez a férfiak hiúságát is, akik elképzelhetetlennek tartják fölöslegességüket. Már a kérdések meghökkentő különbözősége eléggé érdekes ahhoz, hogy kezünkbe vegyük a könyvet: korunk valamennyi hamis, utópisztikus vagy félremagyarázott információja benne van. A vallásos hitet a tudománnyal egyeztető hívő, a babonákból még ki nem nőtt parasztasszony, a tudományos-fantasztikus írásokon nevelkedett ifjú és a modern nihilizmus, az öregek fauszti vágya, a nemével elégedetlen felnőtt reménye szólal meg a tudósnak szegezett kérdésekben.
Rostand állást foglalt a halálos ítélet ellen. Vihart támasztott vele: „Nem meglepő, hogy a gyilkos pártján van Ön, aki egész nap békákat gyilkol“.
Amikor némely dogmatikusok a klasszikus genetikát reakciós polgári szemfényvesztésnek nyilvánították, Rostand sajnálatát fejezte ki e miatt a szélsőséges félremagyarázás miatt. Leveleket kapott, amelyekben elfogulatlan kiállását „osztályelőítéletektől elhomályosított szellemének“ tulajdonították. Az okkultisták így vádolták: „Az Ön korlátolt intellektusa nem értheti meg az anyagtalant és a súlytalant“.
Levelezésének összegezésekor megingathatatlan határozottsággal így fejezi ki tudósi, tudománynépszerűsítői hitvallását; „Kényes dolog reményeket szétoszlatni, nem könnyű magadat a kiábrándítás tényezőjének tudni. Nyomasztó az a gondolat, hogy egyesek életét nehezebben elviselhetővé teszem. De másrészt azt hiszem, hogy minden őszinte és pártatlan meggyőződésnek joga van szóhoz jutni. Sőt, mi több, az a véleményem, hogy kinyilvánítása – kötelesség. Vajon nem szükséges, hogy azok, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak, tudják, hogy van testvérük?“
A szakember, aki képességeit a tudománynépszerűsítés ügyének szenteli, lemond a felfedezések dicsőségéről. Tájékozódni, tájékozódni, tájékozódni… átfogni egy egész tudományt több-kevesebb részletkérdésével, lépést tartani az egyre áramló újjal, s ami fontos: ezt olvasmányos formában mindenki tudtára adni – ez a tudománynépszerűsítő feladat. S ha már önként vállalta, lehetőleg tegye jeanrostand-i irodalmisággal, jeanrostand-i humanizmussal.
Megjelent A Hét VI. évfolyama 18. számában, 1975. május 2-án.
