Százötven éve született Jean-Henri Fabre
„Nagy tudós, aki úgy gondolkozik mint filozófus, úgy lát, mint művész, és költőként fejezi ki magát.” Romain Rolland
Victor Hugo nevezte Jean-Henri Fabre-ot a rovarvilág Homéroszának, jelezve ezzel, hogy a tudós az állatvilág legnépesebb osztályának (Insecta), a rovaroknak valóságos hőskölteményét írta meg. A Rovartani emlékezések (Souvenirs entomologiques) tíz kötetében a gyakorlati kutató, az élesszemű tudós, a színes stílusú költő egyaránt jelen van. Fabre, aki a nagy Pasteur elismerését is elnyerte, akit 1910-ben irodalmi Nobel-díjra is előterjesztettek, akinek még életében szobrot állítottak, akit a Marseillaise akkordjai mellett köszöntött a Francia Köztársaság elnöke: maradandó példaképe a lelkes és lelkiismeretes tudósnak, a természet költőjének.
Jean-Henri Fabre 1823. december 22-én született, szegény parasztcsaládban, Saint-Léons-ban (Aveyron megye). Gyermekkori emlékei a nagyszülők malivali házát, a hegyvidék megejtő szépségű tájait idézik. Elemi iskolát otthon, Saint-Léons-ban végez, 1833-ban a rodezi kollégium ösztöndíjasa. Anyagilag tönkrement szüleivel városról városra vándorol, s emiatt mintegy négy évig kénytelen megszakítani tanulmányait. Avignonban fejezi be a tanítóképzőt 1842-ben, miután két évig éjt nappá téve tanul. Kinevezik tanítónak a carpentrasi elemi iskolába. Itt veti papírra első rovartani és botanikai megfigyeléseit. Később megszerzi a matematika és fizika tanítására jogosító tanári diplomát.
Alig egy évvel kinevezése után egy sajátos életmódú méhfaj életét kezdi tanulmányozni. Kőműves-méhnek nevezi, fészeképítési módja miatt. Így kézdődik tehát: az éles szemű fiatalember, aki egy nyirkos pincében tanítja írni-olvasni a carpentras-i nebulókat (ahol a padok falba erősített deszkák, ahol a tanító széke egy rozoga alkalmatosság), felfedezi a napfényes mezők zsongó életét. Tanítványai vadméhek mézét keresik a mezőn, s velük bontja ki Réaumur-méhének fészkét. Addig semmit sem tud róluk, de most gyorsan megszerzi Castelnau, Blanchard és Lucas könyvét az Histoire naturelle des animaux articulés-t. Az életútját meghatározó első nagy élményről így ír:„Valósággal »felfaltam« ezt a könyvet, ez az igazság. Innen tanultam meg fekete méhemnek a nevét, itt olvastam először részleteket a rovarok szokásairól; egy homályos benső hang ezt súgta: te leszel az állatok történetírója”.
Itt tanít 1848-ig. 1849-ben Korzikába küldik az ajacciói kollégium fizikatanárának. Verseket ír, és szenvedélyes kedvelője a mértannak. „Csiszolja, alakítja szellemünket, a tisztánlátásnak, a gondolkodás pontosságának a szokását alakítja ki bennünk” – írja.Már híres ember, munkásságának elismerése az 1852-ben felajánlott vegytankatedra az avignoni líceumban. Szükségesnek látja kiteljesíteni tanulmányait, ezért beiratkozik a toulouse-i egyetem természetrajz-karára. Diplomavizsgáján az ősnemzés kérdését vizsgálja.
Ezt követőleg sűrűn jelennek meg tudományos munkái a növénytan és állattan köréből. 1856-ban megkapja a kísérleti élettan Montyon-díját. 1862–1870 között több, főleg a fiatal tanulni vágyóknak írt tudománynépszerűsitő munkája kerül nyomdába: A tudomány elemei, Történetek a növények életéről, Elemi fizikai fogalmak, Paul nagybácsi mesél unokáinak stb.
Bár felajánlják, két egyetem (a poitiers-i és a marseille-i) szakkatedráját is visszautasítja, mivel ragaszkodik Avignonhoz. Megkapja a Becsületrend lovagja címet, személyes kapcsolata van számos magas rangú személyiséggel. Megismerkedik, szoros kapcsolatot tart fenn a híres angol pozitivista filozófussal, John Stuart Miilel. 1871-ben Orange-ba költözik. Alapvető munkái jelennek meg 1872–1876 között: Állattan, Növénytan, Elemi csilagászattan, Történetek a háziállatokról, Irodalmi és tudományos tanulmányok.
Séringnanban állapodik meg véglegesen, 1879-ben, hogy tanulmányozhassa a rovarok életét, s Dél-Franciaország gombáit. Ezalatt sorra jelennek meg élete főműve, a Souvenirs entomologiques kötetei (a tíz kötet 1907-ig). Ezekből ismerünk fordításban, magyarul és románul több fejezetet, amelyek újabban a Tudományos Könyvkiadó gondozásában jelentek meg. Haláláig levelez Darwinnal, aki egyaránt nagyra értékelte Fabre tudományos munkásságának újszerűségét, eredetiségét, előadásmódjának színességét, s fel is használta korszakalkotó életművében egyes következtetéseit. Ezek az évek a hivatalos elismerések formájában tetőzik sikereit: 1886 és 1889 közt számos kitüntetésben részesül, hogy csak a legfontosabbat említsük meg: a Tudományos Akadémia levelező tagjává választják. Amint említettük, 1910-ben megkapja az irodalmi Nobel-díjat, s az állami nyugdíjat. A 90 éves tudós születésnapja országos és nemzetközi ünnep. A stockholmi Tudományos Akadémia Linné-éremmel tünteti ki.
A nagy tudós – aki „egy olyan korban élt, amikor a természet naiv, ösztönös szeretete tudománnyá vált, a tudomány objektív szemlélete költészetté“– kilencvenkét éves korában, 1915. október 11-én halt meg Sérignanban.
Megjelent A Hét V. évfolyama 2. számában, 1974. január 11-én.
