Charles Bonnet: A természet vizsgálása. Téka sorozat. Kriterion, Bukarest, 1974.
Bevezető szövegében a könyvet gondozó Szabó T. E. Attila ekként vázolja fel, nevekkel, a még alig osztódó természettudomány korát, amelyben Bonnet is élt: „Él még Newton, Leewenhoek és Reaumur, hétéves Diderot, nyolc Rousseau, kilenc Hume, tizenhárom Karl von Linne és Georg Buffon, tizenöt Voltaire…” A XVIII. század a filozófusok százada. És Bonnet e század fia. Munkáiból a vizsgálódás (immár a természettudományok alapeszközeivel), a „szemlélés” (contemplation) szellemi állásáról érzékelteti korának tudomány-színvonalát.
Az ismeretrengetegben tapogatózva, a legyőzhetetlen logikai hiátusokat némi miszticizmussal áthidalva írja le kísérleteinek, megfigyeléseinek eredményeit. Alapoz? Valóban. S erre ügyel Szabó T. E. Attila is, nehogy az olvasók azzal a tévhittel tegyék le a munkát, hogy Bonnet munkássága egyenértékű akár Buffon, akár Erasmus Darwin tisztán transzformista természetlátásával.
A transzformizmus gondolata, a lamarcki szemlélet itt-ott felmutatható megcsillantása Bonnet-t a történelmiségben szemlélt tudomány el nem hallgatható egyéniségévé tette – Leibnitz és a kortárs Maupertuis között. Ezért volt helyes bemutatása.
És azért is, mert a könyv első kiadása (1764) után negyvennégy évvel megjelenő magyar fordítás, Tóth Pál református prédikátor munkája érdekes adalék tudományos nyelvünk hőskorából, egyike lévén az első nagy sikerű természettudományos népszerűsítő műveknek, még ha oly hosszú is volt a szellemi közlekedés útja Franciaország és Közép-Európa között.
A teljes Contemplation bemutatása nemcsak terjedelmi okokból volt lehetetlen, egyébként is szükségtelen lett volna. A válogatás egyben kiemelés is, amennyiben elhagyja a világmindenségről szóló fejezetet, valamint több lélektani és filozófiai fejtegetést, zavaros, ismétlődő részeket. Igen helyesen válogatta Szabó T. E. Attila egyfelől a megfigyelésnek és kísérletezésnek mint módszernek a bonnet-i alkalmazását (akár növénytani, akár rovartani vonatkozásban), másfelől az élővilág átalakulásának, a fajok közti összefüggéseknek a leírását. A válogatást az elavult kifejezések és idegen szavak mutatója, névjegyzék és az eredetire, valamint Tóth Pál fordítására hivatkozó helymegjelölő jegyzék egészíti ki.
A válogatás nem tudományos ismereteink bővítésére készült, inkább a modern természetlátás kezdetéről kíván képet adni. Arról az időről, amikor a leibnitzi „natura non facit saltus” – újság volt, amikor az, hogy „minden lépcsőként megyen”, az, hogy „az ember és négylábú állatok között lévő hézagot a majmok és az azokhoz legközelebb járó állatok töltik be” – merész, új gondolatnak számított, majdnem száz évvel a Fajok eredete előtt, amikor a fixista Linné a fajok változékonyságát és változatosságát a hibridizációval magyarázta, megmenteni kívánván az „annyi faj van, mint amennyi kezdetben megteremtett” elvet. Adalék: Bonnet (ez talán kevésbé világlik ki a válogatásból) a XIX. század embriológusainak (Haeckel) is elődje a csirkeembrió fejlődésének megfigyelésével és leírásával.
Megjelent A Hét V. évfolyama 23. számában, 1974. június 7-én.
