Ahogy apokaliptikus képeken tűz martalékává vált a tudatipar és a liberális kultúra központja, az egyszerre volt rémisztő és szimbolikus.
Ahogy az is, hogy szélsőjobboldali kancellárja lehet Ausztriának. Ahogy az is, hogy eddig LMBTQ-zászlókkal és woke-érzékenységgel pózoló multik és milliárdosok hűségesküt tesznek Trumpnak, és köpik szembe azt, amiért eddig „harcoltak”, és aminek a nevében meghurcolták azokat, akik ellent mertek mondani nekik. Ahogy az is, hogy náci szalutálással trollkodik a világ leggazdagabb embere, és a showműsort néző tömeg egyik fele meggyőződéssel állítja, hogy csak képzeletbeli szivecskéket dobált. Ahogy az is, hogy Németországban durván erősödik a szélsőjobb. Ahogy az is, hogy a mesterséges intelligencia elrabolt szellemi javakkal ráteszi a kést milliók és milliók torkára.
A liberális, szabadságszerető világ belekényelmesedett a sikereibe, önelégültté és nagyképűvé vált, kiszolgáltatta magát a saját szélsőségeseinek, és elvesztette a kapcsolatát széles társadalmi tömegekkel. Miközben gúnyolódott azon, hogy a keresztény egyházak hogyan szorulnak vissza, nem vette észre, hogy épp így veszít a jelentőségéből a munkásmozgalom, a szakszervezetek, a sajtó és a civil világ.
És az az igazság, hogy nincs szükségem semmiféle gyászmunkára, ha a faktcsekkekre, ha az őrült atomellenességre, ha az agresszív kvótákra, ha a túltolt politikai korrektségre, ha a covid kezelésre, ha migrációs politikára gondolok.
A hagyományos politikai elit megbukott. Korrupt, rossz képességű, rövidtávon gondolkodó figurák vezették a világot, akik össze-vissza hazudoztak évtizedeken át. A kompromisszumok művészete helyett a seftelés és a manipuláció művészetét gyakorolták. És nagyon úgy néz ki, hogy a lufi kipukkadt. A kávé lefőtt. A hitelesség elfogyott. Az intellektus kimerült.
A hagyományos politikai erőknek mára nem maradt hihető válasza a szegénységre, a technológiai változásokra, a környezetvédelemre, az emberi jogok megtaposására. És most jönnek a helyükre azok, akik tagadják, hogy ezek bármelyike olyan probléma lenne, amivel az államnak foglalkoznia kell. A Trumpok meg a Muskok.
Jönnek azok, akik az erőben hisznek, akik már csak arra a képmutatásra sem veszik a fáradságot, hogy őket érdekli bármi, ami humánus, ami túlmutat a részvényeseik érdekein. Akik számára ez a bolygó egy óriási kaszinó, és akármi is az ára, ők újra és újra a jackpotot akarják.
Azt ígérik, hogy a saját önzésüket majd a nemzet önzésében teljesítik ki. És tudjuk, már megtapasztaltuk, hogy ez a mentalitás katasztrófához vezet. Aki győzni akar és nem együttműködni, aki uralni akar és nem szolgálni, az pusztulásba viszi azt a világot, ami amúgy is nagy bajban van.
Van Chaplinnek az a mondása, hogy az élet távolról nézve komédia, premier plánban tragédia. Most viszont félő, hogy a világ épp fordítva működik. Ha közelről nézzük komédia, de messziről tragédia.
A szerző Facebook-bejegyzése 2025. február 5-én.