Nicolae Balotat Jékely Zoltánnál ismertem meg egy téli estén: Bukarestből érkezett és nagyszerűen beszélt magyarul. (Mint kiderült, 1925-ben született Kolozsvárott, szülővárosának egyetemén tanult, s mindig voltak magyar barátai.) Új könyvét hozta el Jékelynek: egy esszégyűjteményt. Aztán még többször találkoztunk, egy alkalommal éppen Jékely szerzői estjén az Egyetemi Színpadon. Nicolae Balota érdeklődéssel és gyönyörűséggel hallgatta a magyar költő erdélyi verseit.
Elmúlt néhány év, s aztán tavaly ősszel találkoztam vele újra, bukaresti utamon. Ekkor ismertem meg munkásságát és azt a szerepét, amelyet az erdélyi magyar irodalomnak a román közönséggel való megismertetésében betölt. Balota a bukaresti irodalomtudományi intézet főmunkatársa, könyveket ír, lapoknak, a rádiónak és a televíziónak dolgozik. Nemrégiben az ő kitűnő és tájékozott előszavával jelent meg A Fekete Kolostor, Kuncz Aladár memoár-regénye, a romániai magyar irodalom első korszakának figyelemre méltó könyvsikere.
Balota különben a modern világirodalommal és a román irodalom modern irányzataival, mestereivel foglalkozik, Urmuzról, a román avantgarde elfeledett írójáról írt könyvet (1970). Korábban pedig Malraux-ról, Thomas Mannról, Céline-ről, Joyce-ról, Claudelről, Eliotról és Mircea Eliaderól (a két világháború közötti román szellemi élet nagy hatású idealista gondolkodójáról) közölt esszéket, tanulmányokat. Ezeket az utóbbi írásait gyűjtötte össze a Jékelynél látott testes könyv, az Euphorion (1969). Ezt követőleg még Jacob Burckhardról, a reneszánsz nagy kutatójáról írt (1969-ben), majd kritikáit gyűjtötte össze Labirint (1970) című könyvében.
Legújabb munkája, a Lupta cu absurdul (Harc az abszurddal, 1971) az abszurd irodalom problémáit mutatja be. A könyv az Editura Univers kiadónál jelent meg a Studii (Tanulmányok) című sorozatban, amely esztétikai, irodalomtörténeti, módszertani munkákat közöl. Eddig a modern irodalomtudomány és folklorisztika olyan kiváló tudósainak művét juttatta el a román közönséghez, mint René Wellek, V. J. Propp (a világhíres népmesekutató), Herbert Read, C. M. Wowra, M. Bahtyin, Pierre Francastel és J. M. Lotman. E névsorból is kitetszik, hogy Balota műve a „legjobb társaságban“ kapott helyet.
Maga a könyv széleskörű és hiteles ábrázolást nyújt az abszurd irodalomtörténetről és változatairól. Bevezető gyanánt az abszurd jelenségek filozófiai és történelmi gyökereivel foglalkozik. Majd azokkal a tünetekkel, amelyek az irodalom- és művészettörténet korábbi korszakaiban előlegezték mintegy az abszurd megjelenését. Ilyen az abszurd humor, a barokk groteszk, a romantikus irónia, a költői irracionalizmus és az avantgarde irodalom. Az abszurd előfutáraiként Lewis Carrollal (az Alice Csodaországban szerzőjével), Alfred Jarryval (az Ubu király írójával) és Christian Morgensternnel (a groteszk irónia költőjével) foglalkozik. Ezeket a fejezeteket követi azután az abszurd irodalom mestereinek és irodalomtörténeti „korszakainak“ ábrázolása. A Franz Kafkáról, a dadaizmusról, a Camusról, a Ionescoról és a Beckettről szóló fejezet.
E portrétanulmányokban Balota hatalmas anyagot dolgoz fel, s meggyőző módon mond ítéletet a modern irodalomnak ezekről az annyiszor vitatott íróiról és jelenségeiről. A szocialista országok irodalomtudománya az abszurd irodalom korszakos áramlatáról még csak rész-megállapításokat mondott, csak fejezeteket írt meg abból a monográfiából, amelynek majd egyszer tudományos munkával el kell készülnie. És mennyire hiányzik egy olyan könyv (mondhatnánk: kézikönyv), amely az olvasók és a színházlátogatók ezreit igazítaná el a huszadik század irodalmának eme nagy hírű és tekervényes labirintusában.
Nos, Balota megbízható és szellemes könyve éppen erre az eligazításra vállalkozik. És ezért merem azt mondani: hasznos olvasmány lenne magyarul is. Az abszurdról írott könyv az esszé módszerével készült, s valóban, a román tudós elsősorban esszéista, írjon akár tanulmányt, akár kritikát, vagy monográfiát. Balota írásai (amellett, hogy érdekes irodalomtörténeti megállapításokat, gazdag műelemzéseket adnak) elsősorban a művek, az írói pályák és az irodalmi áramlatok emberi jelentéséről beszélnek, a modern ember közérzetének és sorskérdéseinek ábráit vázolják elénk.
A román esszének nagyok a hagyományai, csúcsait Odobescu, Lucian Blaga, George Calinescu és Tudor Vianu munkássága jelöli. Balota maga programszerűen esszéista; első könyvének bevezető írása: Védőbeszéd az esszé önállósága mellett. Amióta ezt a programalkotó tanulmányát megfogalmazta, a gyakorlatban sikerült igazolnia a műfaj időszerűségét. És ezzel egyszersmind azt is igazolta, hogy neki magának a román irodalomtudomány élvonalában van a helye. Külön örömünkre szolgál, hogy ilyen irodalomtudós tartozik a magyar nyelv, a magyar művelődés külföldi barátai közé.
Megjelent A Hét III. évfolyama 39. számában, 1972. szeptember 29-én.