
Trump meghívta az új román elnököt Washingtonba
Kedd este Donald Trump és Nicusor Dan – a két államfő – telefonbeszélgetést folytatott egymással: az ukrajnai háborúról, az európai biztonságról és a két állam közötti együttműködésről volt szó.
Trump emberei, éppúgy, mint Orbán Viktor, a választási kampány idején George Simiont, a magyarfaló szélsőjobboldali jelöltet támogatták, aki bírálta Brüsszelt Ukrajna támogatása miatt. Nicusor Dan az új elnök kedden Ursula von der Leyen asszonnyal is beszélt, és megerősítette: Románia továbbra is támogatja az Európai Unió és a NATO politikai vonalát Ukrajnával kapcsolatban. Romániában épül jelenleg a NATO legnagyobb támaszpontja, ahonnan el lehet érni stratégiai célpontokat Ukrajnában éppúgy, mint Oroszországban.
Románia fontos a Nyugatnak Magyarország nem – ezt az USA nagykövetsége már a kilencvenes években közölte Orbán Viktorral, aki ennek alapján dönthetett a keleti nyitásról. Vlagyimir Putyinnal 2009-ben illesztették össze a patkót Szentpéterváron miközben Simicska Lajos és Nyerges Zsolt – Orbán megbízásából – az FSZB székházában tárgyalt Moszkvában, ma sem tudjuk, hogy miről. Simicska Lajos a szakítás után mindenesetre attól rettegett, hogy az oroszok őt is polóniummal teszik el láb alól mint a titkosszolgálat áruló ezredesét Londonban. Simicska hallgatott, ezért ma is él…
Trump és Nicusor Dan telefonbeszélgetése kapcsán a CNN azt közölte: Washingtonban fontolgatnak egy kelet-európai látogatást, és ebbe Románia is beletartozna. Valószínűleg Magyarország is, de jellemző Orbán és Trump “barátságára”, hogy a magyar miniszterelnök egyelőre nem kapott meghívót a Fehér Házba miközben Nicusor Dan román elnök igen.
Zavar az erőben Erdélyben
Orbán súlyos politikai hibát követett el azzal, hogy a magyarfaló George Simiont támogatta az elnökválasztási kampányban. Erre mutatott rá Magyar Péter nagyváradi látogatásának sikere. Megingott a bizalom a magyar miniszterelnökben Erdélyben, ahol eddig szinte egyeduralkodó volt a magyar közvéleményben. “Üvöltözve provokált engem a NER-es Pravda főszerkesztője” – írta a Facebookon Perintfalvy Rita teológus, aki Orbán Viktort bírálta Kolozsváron. A Transtelex által szervezett beszélgetés “fergetegesre sikeredett” – számolt be a teológus, aki rámutatott Magyar Péter sikeres akciójára, mellyel megingatta Orbán befolyását Erdélyben.
Rostás Szabolcs, a Krónika főszerkesztője támadt Perintfalvy Ritára minősíthetetlen kifejezésekkel támadt Perintfalvy Ritára, mire a rendezők kiutasították a teremből. Mi idegesítette fel ennyire a NER propagandaharcost?
“Arra kértem a felelősen gondolkodó erdélyi magyarokat, főként a fiatalokat, hogy mindenképp vegyenek részt a 2026-os választásokon. Értsék meg, hogy most az anyaországnak van szüksége rájuk, hogy végre megszabaduljon attól a politikai rezsimtől, amely a haza vagyis Magyarország és az ő vesztüket is okozza. A Rostás Szabolcsoknak pedig azt üzenem, hogy: Vége van Szabolcs, vége van!”
Érdekes lesz, hogy nyáron mit mond majd Orbán Viktor Tusnádfürdőn…
Forrás: FüHü
A szerkesztő megjegyzése
Elképzelhető, hogy semmit…