A The European Correspondent szemléletes hasonlattal magyarázza el az Európai Unió egyik legnagyobb intézményi problémáját: olyan, mintha huszonhét barát próbálna közösen pizzát rendelni úgy, hogy minden feltétben egyhangúlag kell megegyezniük. Ha akár egyetlen ember nemet mond, nincs pizza – vagy legfeljebb egy mindenki számára elfogadható, de meglehetősen unalmas margherita.
A cikk szerint pontosan így működik az EU számos kulcsfontosságú kérdésben, például a kül- és biztonságpolitikában, az adózásban, a közös hitelfelvételben vagy az új tagállamok felvételénél. Az egyhangúsági szabály eredetileg azt szolgálta, hogy a kisebb országokat ne lehessen a nagyobb tagállamok akaratával felülírni. A gyakorlatban azonban ez gyakran lassítja vagy teljesen megbénítja a döntéshozatalt.
A szerző több példát is említ: Magyarország az elmúlt másfél évtizedben huszonegyszer élt vétójogával, ami jelentősen akadályozta többek között az Oroszországgal szembeni szankciók vagy Ukrajna támogatásának ügyét. Ugyanakkor nemcsak a tényleges vétó okoz problémát: már annak puszta lehetősége is elegendő ahhoz, hogy számos reform évekig ne haladjon előre. Jó példa erre a tőkepiaci unió, amelynek terve már 2015 óta napirenden van, mégsem sikerült megállapodni róla.
A cikk bemutatja azokat a kerülőutakat is, amelyekkel az EU időnként megpróbálja áthidalni a vétók okozta patthelyzetet. Ilyen az úgynevezett megerősített együttműködés, amikor legalább kilenc tagállam önállóan halad tovább egy adott területen, vagy amikor politikai kompromisszumok révén egy-egy ország formálisan nem akadályozza a döntést. A szerző azonban figyelmeztet: ha ezek a megoldások elterjednek, az EU könnyen egy különböző szabályokból álló, többszintű rendszerré válhat. Bart De Wever belga miniszterelnök ezt találóan „hagymamodellnek” nevezi, amelyben a mélyebben integrált országok alkotják a magot, míg a lazábban kapcsolódó tagok a külső rétegeket. (Angol szójáték: European Union kontra European Onion)
A bővítés tovább nehezíti a helyzetet. Jelenleg kilenc hivatalos tagjelölt várakozik, köztük Ukrajna is. Egy ekkora és népes ország csatlakozása jelentősen átalakítaná a jelenlegi erőviszonyokat, ezért egyre többen vetik fel a társult tagság lehetőségét. Kijev azonban ragaszkodik a teljes jogú tagsághoz.
A szerző ugyanakkor arra is rámutat, hogy az EU döntéshozatala korántsem olyan működésképtelen, mint ahogy azt sokan gondolják. Azokban a kérdésekben, ahol minősített többségi szavazás érvényesül, a tagállamok a szavazások több mint 80 százalékában végül konszenzusra jutnak. A siker kulcsa nem elsősorban a szabályok megváltoztatása, hanem a politikai vezetők kompromisszumkészsége és az országok közötti bizalom erősítése.
A cikk végkövetkeztetése szerint az EU előtt álló kihívások – a biztonságpolitika, a gazdasági versenyképesség vagy a bővítés – valóban megkövetelhetik a döntéshozatali rendszer korszerűsítését. Ugyanakkor a szerző idézett szakértői egyetértenek abban, hogy a tartós megoldást nem pusztán a vétójog korlátozása jelenti, hanem az, hogy a tagállamok képesek legyenek valódi politikai konszenzust kialakítani. Ahogyan a pizzás hasonlat is sugallja: a legjobb pizza nem attól készül el, hogy valakit leszavaznak, hanem attól, hogy végül mindenki elfogadja a közös receptet.
