„Másnap korán reggel fölmentem a városházához, hogy ott bejárjam a vidékieket, s ha mindnyájan együtt lesznek, a választás előtt igazoljam magamat a rám dobált vádak ellen.
Néhány percig állhattam ott magamban, midőn mellettem e szót hallom: »szemtelen«. (…) Meg se gondoltam, hogy rólam beszél, s amint feléje fordulok, azt mondja: »Igen, igen, szemtelen! mit szemtelenkedik itt?«
Odaléptem hozzá, s így szólék:
– Kérem az urat, válogassa meg a szavakat.
– Nem válogatom meg a szavakat – felelt a részeg pimasz –, hogy mer az úr itt szemtelenkedni?
– Még egyszer ismétlem – szólék –, válogassa meg a szavakat!
Mire ezt kimondtam, azt vettem észre, hogy körülvett egy egész dühöngő részeg csorda. A jel meg volt adva, mindenhonnan tódultak felém, s több mint száz torok bőgte körülöttem:
– Ez a hazaáruló, ez az akasztófáravaló muszka spion, aki el akarja adni az országot; szaggasd szét, üsd agyon!
– Megálljatok, polgárok – kiálték –, hagyjatok szólni, hadd igazoljam magamat!
– Nem hagyjuk szólni, agyonütjük! – így üvöltettek iszonyu szidalmak, piszkolások, káromkodások között. Ekkor már a kapu alá toltak; látván, hogy szóhoz nem juthatok, kérdém, hol a bíró?
– Én vagyok, mit akar? – szólt mellettem egy vén ember.
– Bíró uram – mondám –, felelős lesz érte, ha bántanak.
– A’ leszek, ha lehet – válaszolt a bíró –; jőjön hát föl.
Fölkísért az emeletbe. Ott találkoztam a körzetválasztási bizottmány elnökével, egy kicsapott nótáriussal, ki a népgyűlésen azt nyilatkozta, hogy ha a nép agyon nem ver, ő fog agyonlőni.
– Ugyan minek jött ide, hogy mert idejönni? – szólt ez – miután a nép úgy föl van ingerülve ön ellen?
– Ki ingerelte föl? én-e vagy önök? – feleltem –; egyébiránt ez nem kérdés, csak annyit mondok, hogy ön és a bíró felelősek értem.
– Ha ebben a pillanatban nem takarodik ön a városból – felelt a kicsapott nótárius –, mi nem kezeskedünk életeért!
– Így hát nincs mit tennem – szólék –, mint távoznom, de arra ügyeljenek, hogy ne csak személyemet ne bántsák, de még csak ne is inzultáljanak. Valóban gyönyörű! így értelmezik önök a szabadságot? így gyalázzák meg önök saját városukat, amelynek neve Szabadszállás!
– Az a szabadság – felelt a körzetválasztási bizottmány elnöke, a kicsapott nótárius –, az a szabadság, hogy aki nem tetszik a népnek, azt kikergetik a városból. (…)
És ennek ma kellett történnie, hogy engem mint orosz spiont, mint hazaárulót, agyon akart verni a magyar nép, ma június 15-én… ma három hónapja, hogy március 15-dike volt, midőn első valék azok közt, kik a magyar nép szabadságáért szót emeltek, síkra szálltak!
De én azért nem a népet kárhoztatom, hanem ámtóit, félrevezetőit, kiket egykor a törvény és az isten egyaránt meglakoltat… a nép én előttem szent, annyival inkább szent, mert gyönge, mint az asszony s mint a gyermek. – Dicsértessék a nép neve most és mindörökké!”
(Petőfi Sándor: Nyilatkozat a Szabadszállási választás ügyében. In: Petőfi Sándor Összes Prózai Művei és Levelezése. Magyar Helikon, 1967. 427–431. o. (Kiemelés tőlem – Sz. Á.)
Forrás: Szilágyi Ákos A populista. A politikai varázsmese morfológiája című könyvének Előhangja.