Többek között Petőfi Sándor rövid életútja is ragyogó példa a művészetek összefonódására, egymásrautaltságára. A költő fiatalabb korában vándorszínész volt, közismert színpadi remekművek fordítója, e mellett Kisfaludy Károlyhoz, Nagy Lászlóhoz és más magyar írókhoz hasonlóan kiváló rajzkészséggel megáldott tehetség.
Két jól ismert arcképét (Bem József, Arany János) szemlélve hamar felfedezhető, hogy jó megfigyelőkészsége, biztos karakterérzéke, könnyed vonalvezetése volt. A rajzok alapján nyilvánvaló, hogy elsősorban a valóság érdekelte, de azon túl nem maradt adósunk a jellemábrázolással sem. Így gondolta ezt Ferenczi Béni szobrászművész is, aki a költő vázlata alapján készítette el Bem-plakettjét. Ha összehasonlítjuk Petőfi Aranyról, Bemről készült rajzait a többi róluk készült portréval, festménnyel, akkor feltűnik, hogy a költő ábrázolásmódja ugyanolyan kemény, direkt, kendőzetlen, mint a legtöbb versének hangvétele.
Bem József nem volt szép, robusztus, vagy erős ember, nem volt olyan valaki, aki kinézetre alapján alkalmas lett volna arra, hogy regényes hangvételű kompozíciók főhőse legyen. A törékeny alkatú, alacsony, gyakran beteges, de hatalmas lelki erővel rendelkező szabadsághős hivatásos katonatiszt volt, akitől távol állt minden romantikus póz. Nem szerepet játszott, hanem átgondoltan és hatékonyan utasított, cselekedett. Modellt ülni se volt hajlandó, ezért — ahogyan azt feljegyezték — Mezei József kénytelen volt emlékezetből ábrázolni parancsnokát.
Petőfi életének több epizódja utal arra, hogy ösztönösen vonzódott a képzőművészekhez, jó barátságban volt Orlay Petrich Somával és Mezey Józseffel, de azt is tudta magáról, hogy költőnek és nem festőnek született. Ha történetesen képzőművésszé válik, minden bizonnyal legalább a barátaihoz hasonló jelentőségű életművet hozott volna létre, de akkor a magyar irodalom lenne szegényebb egy költőóriással.
Ahhoz, hogy közelebb kerüljünk Arany János személyiségéhez, feltétlenül ismernünk kell a jó barát és költőtárs Petőfi Sándor arcképét. Ő nem a jámbor, szépen fésült, a világ dolgaival, rendjével kiegyezett költőt jeleníti meg, hanem a makacs, lázadó ifjút, amilyen Arany pályája kezdetén lehetett. Az igazi művészet nem nélkülözheti a bátorságot, a lázadást. Arany Jánosnak Petőfihez hasonlóan is falakat kellett ledöntenie ahhoz, hogy rátaláljon a saját útjára.
Petőfi Sándor képzőművészi tehetsége nem tűnt el nyomtalanul, verseinek, elbeszélő költeményeinek hangsúlyozottan vizuális jellege van, szinte kínálkoznak illusztrációk készítésére.
