Telex
Novák Katalint köztársasági elnök megválasztásával Magyarország hirtelen feljebb került a világ társadalmi nemek egyenlősége rangsorában. Csupán azért, mert Novák Katalin születési neme: nő. Változott-e a nők egyenlősége Magyarországon attól, hogy Magyarországnak egy rövid ideig női köztársasági elnöke volt?
A kérdés azért is fontos, mert nemcsak a nemek egyenlőségét mérő nemzetközi eszközök korlátjaira világit rá, hanem azért is, mert
Novák Katalin mint köztársasági elnök megkísérelt egy új típusú, konzervatív, keresztény és nemzeti női szerepmodellt kialakítani.
Ő maga is törekedett arra, hogy ezt a szerepmodellt mint politikai terméket személyében sikerrel képviselje. Ez az igyekezete hozta olyan viccesen álszent helyzetekbe, mint mikor éjjel állítólag stanglit sütött vagy papírzsebkendővel a kezében bizonygatta az Instagramon, hogy ő maga pucolja az ablakot.
Novák már család- és ifjúságügyekért felelős államtitkárként, illetve családügyi miniszterként is megkísérelt egy alternatív, konzervatív, keresztény nőpolitikát létrehozni a liberális társadalmi nemi politikával szemben. A liberális nőpolitika központi állítása, hogy a nők és férfiak egyenlők, viszonyaikat úgy a magán-, mint a közszférában szabadon megkötött szerződések és gazdasági tranzakciók által szabályozzák. Ebbe a trendbe illeszkedik a házasság és az együttélés elsődlegesen szerződésként való felfogása, a gondoskodói és reproduktív munka fizetett babysittereknek, takarítónőknek, ápolóknak, háztartási alkalmazottaknak és magánbölcsődékbe való kiszervezése, illetve a feminista férfi ideálja, aki a háztartási munkát – főzés, mosás, vasalás stb. – a tradicionális szerepektől eltérően, szerződéses alapon osztja meg partnerével. A liberális nőpolitika válságát az hozta el, hogy az egyenlő felek által szabadon megkötött szerződések ideálja a társadalom széles rétegei számára nem egyezett meg az 1989 utáni korszak megélt valóságával.
A nők túlnyomó többsége éppen hogy azt érzékelte, hogy a leépülő állami ellátórendszerek, a nők és férfiak fizetése közti különbség, a gondoskodói munka privatizálása és a lakhatási válság – hogy csak pár példát említsünk – rendkívül előnytelen tárgyalási helyzetbe kényszerítette őket. Így a szabad szerződésben kialkudott egyenlő feltételek ideálja a nők teljes állás mellett egyedül végzett teljes háztartási munkájának tapasztalatával állt szemben.
A liberális nőpolitika válságára a baloldal eddig nem tudott hiteles választ nyújtani. Ezzel szemben a jobboldali politika nagyon is tudatosan tett egy konzervatív, nemzeti, keresztény nőpolitikai ajánlatot azoknak a női választóknak, akik a liberális modell veszteseinek érezték magukat.
A konzervatív nőpolitika alapállítása az volt, hogy az állampolgárnak születési neme van, tehát férfi vagy nő (ez a választék). A biológiai nem kijelöli a férfi helyét a munkaerőpiacon és a politikában, míg a nő helyét a családban. A család mint a biológiai reprodukció – azaz a gyerek szülése és nevelés, a család mint érzelmi és gazdasági egység fenntartása – színtere ezáltal vált a konzervatív nőpolitika központi mozzanatává. A családpolitika ajánlata az volt, hogy amennyiben a nők vállalják a reproduktív és gondoskodói munka ellátását, joggal várhatják el a férfiaktól, hogy eltartsák őket. Ezzel persze a nők azt is vállalják, hogy egész életükben anyagilag kiszolgáltatottak lesznek a férfiaknak, de ez a vállalás nem tűnt túl nagy árnak, ha a liberális ajánlat eredményeként magasabb elvárások mellett érezték magukat ugyanolyan kiszolgáltatottnak.
Ez a különbözőségre épített politika tehát egy valós problémára adott egy konzervatív választ, és ezáltal képes volt a női választók széles rétegét mobilizálni a Fidesz számára. Azonban a különbözőség politikája egyben csapda is, amelybe most Novák belebukott. Hiszen a kegyelmi ügy felszínre hozta azt, hogy valójában a konzervatív női ajánlat kizárólag, mint a liberális ajánlat elutasítása értelmezhető, valójában a nőknek tett konzervatív ajánlatot soha nem sikerült egy összefüggő érték- és szereprendszerré szervezni. Ez persze a hatalom szempontjából lehet előnyös is, hiszen, ha az elvárások mindig ellentmondásosak, senki nem birtokolhat a konzervatív női szerep maradéktalan betöltéséből fakadó olyan erkölcsi tőkét, amely a hatalom számára konkurenciát jelenthetne.
A konzervatív női ajánlat egyszerre tartalmazza azt az igényt, hogy a nő feltétel nélküli és önfeláldozó gondoskodással forduljon a rászorulók felé, és hogy ugyanilyen feltétel nélküli és önfeláldozó hűséggel kövesse a férfi iránymutatásait. Azt, hogy a női szerepből fakadó két elvárás konfliktusba kerülhet, a Fidesz számos kegyetlen törvénye gyorsan bizonyította. Novák nem találta a helyét akkor, amikor a Fidesz nem foglalkozott a reménytelen helyzetben lévő emberek kétségbeesett érdekérvényesítő próbálkozásaival. Éppen ezért
Novák a férfiak utasításait követve, de a női szerepéből fakadó gondoskodással szemben hallgatott a mélyszegénységről, a gyerekszegénységről, a gondoskodási válságról vagy éppen a pusztán szadisztikus és propagandacélokat szolgáló szívhangtörvényről.
Mivel a politikai világ férfi szerepe szintén elvárja a feltétel nélküli feudális hűséget, ezzel a hozzáállásával Novák valójában minden retorikai manővere ellenére feladta, hogy bármilyen értelemben „női” elnöke legyen az országnak vagy „női” politikát folytasson. A személyében ezért megtestesítette a konzervatív nőpolitika kudarcát.
Maga a kegyelmi ügy ezt a bukást csak még nyilvánvalóbbá tette. Hiszen a pedofil bűnsegédnek adott kegyelem teljes mértékben szembe megy a gondoskodás hagyományosan női értékével. Amennyire ma rekonstruálni lehet, Novák a kegyelmet férfi mentora, Balog Zoltán utasítására adta. Azaz a konkrét ügy is azért jött létre, mert a hűség hagyományosan férfiasnak kódolt, de a konzervatív női szerepbe is beépült értéke felülírta a gondoskodás szintén hagyományosan női értékét. Ezt az ellentmondást csak a lemondás tudta feloldani.
Végezetül fontos megemlíteni, hogy van egy terület, ahol Novák rendkívüli politikai sikereket ért el: a konzervatív keresztény családpolitika exportja a nemzetközi térbe. Már csak azért is, mert Novák számára éppen úgy, mint a többi bukott illiberális politikus számára, az utóbbi években kiépült egy párhuzamos nemzetközi intézményrendszer, mely megtartja és fenntarja őket addig, míg újra állást kapnak a nemzeti szintű politikában.
Ami a nemzeti szinten megbukott, arra a nemzetközi porondon az új geopolitikai átrendeződés során nagy kereslet mutatkozik.
Novák a kezdetektől vezető szerepet játszott a putyini oligarchák és az amerikai újjászülető keresztények által finanszírozott Családok Világkonferenciáját (World Congress of Families) szervező NGO-ban, mely elvileg vallásos, nemzeti és konzervatív értékeket hirdet. Ügyes nemzetközi lobbimunkájának is köszönhető, hogy több, mint harminc ország kormánya aláírta a Családok jogairól szóló egyezményt (Convention on the Rights of the Family), mely az ENSZ nőjogi rendszerével szemben egy másik, családalapú rendszert kíván létrehozni. A keresztény, nemzeti nőpolitika támogatójaként a korábbi állami intézményrendszer helyett a vallásos szervezeteket támogatta az adófizetők pénzével, hogy azok nyújtsák a szolgáltatásokat az arra érdemeseknek mindenféle átláthatóság és felelősségvállalás nélkül.
A szomorú ebben a történetben csak az, hogy erre a bukásra adott válasz sem konzervatív, sem ellenzéki oldalon nem egy olyan társadalompolitika, amely képes lenne az emberek gazdaságilag meghatározott megélt tapasztalatával, a társadalmi nemek tagadhatatlan sokszínűségével, valamint az életmódok sokféleségével lépést tartani. Sem az ellenzéki, sem a konzervatív oldalon nem a tradicionális nőkép áll a jogos kritika középpontjában.
A konzervatív oldal annak megerősítését látja a botrányban, hogy Orbánnak igaza volt, nem való a nőknek a politika, mivel a politika kegyetlen férfias harc.
Az ellenzéki oldal pedig Orbánt azzal vádolja, a „nők szoknyája mögé bújik”, azaz nem hajlandó megfelelni a tradicionális férfi szerepnek és részt venni a politika kegyetlen csatározásában.
Talán mindenkinek jobb lenne, ha ezeket a végtelenül mérgező ideálokat elengedve tudnánk beszélni arról, hogy mit jelent a 21. századi Magyarországon női – vagy éppen feminista – politikusnak lenni, hiszen lenne miről.
A szerző történész, a CEU Bécs professzora, a CEU Demokrácia Intézet, Budapest kutatója
