Bevallom, hogy csak idős koromra, 2011-ben, Antwerpenben a székesegyházban fedeztem fel igazán Rubens (1577-1640) művészetét. Természetesen előtte is ismertem, becsültem az alkotásait, de a templomi környezetben, a korai északi reneszánsz művek közelebbi megszemlélése után döbbentem rá, hogy milyen erőteljes, elsöprő lendületű, újító festő volt a mindig elegáns, több nyelven beszélő, kivételes műveltségű, diplomataként is tevékenykedő alkotó. Ilyennek, valamint magabiztosnak, erősnek, határozottnak láttatja antwerpeni szobra is.
A kortársai is így tisztelték, szerették, elárasztották megrendelésekkel, amelyeknek csak úgy tudott a nyolc éves itáliai tanulmányút után eleget tenni, hogy műhelyében munkatársakat (idősebb Jan Brueghel, Anthony van Dyck, Jacob Jordens stb.) is foglalkoztatott. Ők a későbbiekben valamennyien ismert, híres művészek lettek, ami jelzi, hogy Rubensnek különös képessége volt a valódi tehetségek felismerésére, tanítására, elindítására. A fentiek mellett azt is igazolja, hogy az alkotó szerepköre abban az időben kicsit más, a maitól eltérő kiindulópontú, tartalmú volt.
Azok az alkotások ugyanis, amelyek jórészt a munkatársak, tanítványok ecsetvonásait őrizik, a rubensi stílust, elképzeléseket, kifejezésmódot képviselték, és ez a lényeg. Nem az volt a fontos, hogy ki festette a képet, hanem annak szellemisége, kifejező ereje, üzenete. A mester az aláírás előtt alaposan szemügyre vette az alkotást, és nem adta a nevét bármihez. Ha úgy látta jónak, megkövetelte az általa fontosnak tartott korrekciókat, átalakításokat.
Életének kiemelkedő alkotói szakaszában, az 1610-es évektől az 1640-ben bekövetkezett haláláig készített festményeiről nehéz lenne megmondani, hogy mennyi a mester és mennyi a kisegítőinek tulajdonítható részlet.
Az antwerpeni székesegyház számára készített két nagyméretű kompozíciója (A kereszt felállítása, Levétel a keresztről, 1612) betekintést nyújt ebbe az alkotói világba. Mindkét festmény dinamikus, átlós szerkezetű kompozíció, barokk mű.
A kereszt felállítása című festmény jobbról-balra dőlő átlója egyben az erőlködő hóhérok jelképes zuhanásának előérzetét is sugallja. A kötelességteljesítő vak erőszak és az önként vállalt kiszolgáltatottság képe ez. A keresztre feszítők között öltözéke alapján Rubens korabeli katona is látható, a művész ezzel jelzi, hogy az emberi természet alapvető vonásain az eltelt 1600 év nem sokat változtatott.
Dinamikus, tipikusan barokk alkotás a Levétel a keresztről című festmény is, de az előzőnél merőben más a hangulata. A halott Krisztus levételének gyászos, ünnepélyes légkörét örökíti meg, ezzel ellentétben kompozíciós vonala felemelkedést sugall. A két műnek ez a látszólagosan ellentmondásos kettőssége, tulajdonképpen a titka annak, hogy a művész nem csupán kifejezően jelenít meg, példamutatóan ábrázol, hanem egyben mindenki számára érthető, direkt módon felfogható véleményeket, ítéleteket is közvetít.
Jan van Eyck korában az itáliai és flamand festészet között még elég markánsak voltak ábrázolásban, felfogásban a különbségek, jó másfél évszázaddal később – talán az itáliai tanulmányutaknak is köszönhetően – mint láttuk ezek eltompultak, kevésbé felismerhetővé, megkülönböztethetővé váltak.