Nem szabad apátiába süllyedni – hangsúlyozza Perintfalvi Rita katolikus teológus, aki az egyházon belüli szexuális visszaélésekről szóló könyvével keltett feltűnést. Most bázisközösségi mozgalmat szervez, amely a reményvesztett ellenzékieknek is próbál erőt adni.
Katolikus teológusként hova pozicionálja magát az egyházban?
Azt gondolom, hogy a normalitást képviselem. Ha az egyházon belüli frontokat nézzük, akkor a progresszióhoz tartozom, amiről, ugye, Kövér László fideszes házelnök nemrég kijelentette, hogy a sátánizmust jelenti. Ezért is kerülöm a címkéket. A katolicizmuson belül a nyitott, reformer irányzat áll közel hozzám.
Azt hiszem, megállapíthatjuk, hogy nem tartozik a magyarországi egyházi fősodorhoz.
Ezt mondhatjuk, igen. Ennek nyilván az is oka, hogy Ausztriában doktoráltam, régebben Bécsben tanítottam, 2019 óta a Grazi Egyetem tanára vagyok. Az osztrák egyházban az számít mainstreamnek, amit én is képviselek.
A közelmúltban kezdeményezte a Szabadság körei bázisközösség létrehozását. Mit szeretne elérni?
Feminista- és felszabadításteológus is vagyok. A bázisközösség kifejezést a felszabadítási teológiából vettük át. Dél-amerikai országokban a hetvenes években klerikálfasiszta rezsimek működtek, ekkor jött létre az a mozgalom, amely a közösség megtartó erejével akarta túlélni a diktatúrát, egyúttal felépíteni az ellenállást. Hasonlót szeretnénk megvalósítani Magyarországon, adaptálva a koncepciót a hazai körülményekre. A különbség az, hogy a mi bázisközösségünk alapja nem a vallás lesz: nem a Biblia közös olvasásából merítjük az erőt, hanem inkább abból, hogy együtt gondolkodunk, és próbáljuk felébreszteni az úgynevezett civil polgári kurázsit. A politikum mindenki életének a része, nem lehet kimaradni belőle, nem lehet olyan apátiával viszonyulni hozzá, ahogyan most tesszük. Máskülönben nem felelős polgárok lesznek ebben az országban, hanem csak egy manipulálható massza, ami a demagógia és a propaganda könnyű játékszere.
A Bulányi György piarista szerzetes által alapított, a Rákosi-rendszerben és a Kádár-korszakban is üldözött Bokor bázisközösségi mozgalmat előképének tekinti?
Abban az értelemben van párhuzam, hogy a Bokor tagjai is próbáltak kritikusan gondolkodni egyházi, teológiai kérdésekről, ők is egy kommunista rezsimben akartak túlélni.
Most nincs kommunista rezsim.
Valóban, most nem vörös, hanem más színű rezsim van, de az egyházaktól és az emberektől ma is elveszik a szabadságukat. Újra hangsúlyozom, hogy a miénk nem vallási alapú szerveződés. Ugyanakkor szeretnénk megszólítani azokat a hívő embereket is, akik úgy érzik, hogy a magyar kormány felhasználja a maga politikai céljaira a keresztény eszmét, a papokat és a püspököket.
Milyen fogadókészséget érzékel a katolikusok hívek részéről?
A Facebookon 30 ezer fős tömeg gyülekezik körülöttem, ami nem kicsi szám. Köztük van rengeteg olyan hívő is, aki elégedetlen, kiábrándult a saját egyházából.
A Facebookos jelenlét nem egyenlő a személyes részvétellel.
Ezért akarom elérni, hogy a virtuális közösségből legyen valódi közösség. Fontosnak tartjuk az emberi jogokat, az esélyegyenlőséget a társadalmi és gazdasági élet minden területén. Feltesszük a kérdést, hogy hol sérült a szabadságunk – például az oktatás, a művészet vagy a véleménynyilvánítás szabadsága – akár egyéni, akár társadalmi szinten. Később pedig akcióterveket is szeretnénk kidolgozni. Újra fel kell fedeznünk a szolidaritás erejét, ki kell állnunk a politikailag üldözöttek mellett.
Miből gondolja, hogy nagy a kiábrándultság a hívők körében?
A Szemlélek keresztény portál készített egy online kutatást: a vallásukat gyakorló katolikusok túlnyomó többsége elégedetlen azzal, hogy a kereszténység és a keresztény erkölcsre való hivatkozás politikai stratégiai eszközzé vált.
Kívülről nem látni jelét az elégedetlenségnek.
A választások idején erősen kritizáltam az egyházakat, a közösségi oldalamon arról írtam, hogy négy évig egyetlen magyarországi templomba se teszem be a lábamat. Rengetegen, több százan kommentelték be, hogy nyolc, tíz vagy éppen tizenkét éve – amióta az egyházak ennyire „betolódtak” a direkt politikába – ők sem járnak templomba.
Ön is direkt módon politizál.
Soha nem folytattam pártpolitikát, soha nem álltam oda egyetlen politikus mögé sem, a kampány után kritizáltam az ellenzéket is. Nem vagyok egyházi ember, nekem nincs spirituális-szakrális hatalmam. Amikor én politizálok, nem élek vissza ezzel a hatalommal. Politizálniuk egyébként az egyházaknak is lehet, sőt kell, csak nem a pártpolitika mentén. A prófétai kritika hangján kellene megszólalniuk.
Számos közéleti mozgalomról tudunk, amely nagy reményekkel indult, aztán elhalt. Miért ne jutna hasonló sorsra a Szabadság körei bázisközösség is?
Egyelőre építkezünk. Nem szabad apátiába süllyedni. A választási vereség az ellenzéket reményvesztetté tette, sok választó csalódott a pártokban. A politika közöny ellen akarunk fellépni. Féltjük a hazánkat, és szeretnénk a további radikalizálódás ellen hatni. Meglátjuk, hogy a kezdeményezésünk hova fog kifutni.
Könyvet írt a katolikus egyházon belül elkövetett zaklatásokról, a „szexuális ragadozókról”. Érkezett már valamilyen reagálás a püspöki kar részéről?
A katolikus papok közül egyedül Hodász András beszélt róla egy videóban, a Pannonhalmi Szemlében pedig egy pszichiáter elemezte a könyvet. Ezek nagyon kritikusak voltak. Hivatalos egyházi reagálás nem érkezett. Szerettem volna párbeszédet elindítani az egyházi vezetőkkel, eddig ez nem történt meg. Az evangélikus egyházban viszont sikert ért el a könyv. Az Evangélikus Hittudományi Egyetemen kötelező tananyag lett, a diákok vizsgáztak belőle, a lelkészképzés anyagába is bekerült. Hallottam, hogy jó szemináriumi előadásokat tartottak belőle, vitatkoztak róla.
Persze, hisz nem az evangélikusok zaklatási ügyeiről írt.
Biztosan számít, hogy nem róluk szól a könyv, de az is valószínű, hogy arányait tekintve az evangélikusoknál jóval kevesebb a szexuális visszaélés. A zaklatások egyik indirekt oka ugyanis a cölibátus, a papi nőtlenség, ami a katolikus egyház sajátossága. Elgondoltam, hogy a katolikus papoknak mennyire fájdalmas élmény lehet olvasni a könyvet. Igazából értem is, hogy még nem akarnak erről beszélni. Nyugaton is úgy kezdődött, hogy eldőlt egy dominó, és utána nagyjából egy évtized telt el, mire megtörtént a szembenézés. A folyamatokat azonban nálunk sem lehet megállítani. A problémák itt vannak velünk, ahogyan azt a Böjte Csaba-féle ügy is mutatja.
Böjte Csaba ferences szerzetes alapítványához tartozik az a két katolikus bentlakó otthon, ahol a Transtelex híre szerint egy volt alkalmazott tíz éven keresztül szexuálisan és fizikailag bántalmazott 8 és 16 év közötti fiúkat. Keményen bírálta Böjte Csabát. Úgy érzi, elegendő információja van ahhoz, hogy ítéletet alkothasson?
Nem alkottam ítéletet, hanem kérdéseket tettem fel. A kérdések létjogosultsága egyértelmű. Az egyik az volt, hogy Böjte Csaba miért nem fordult korábban a nyilvánossághoz. A visszaélések feltárásában az egyik legfontosabb elem, hogy az egyház végre megtanulja, nagyon fontos a média bevonása és a transzparens kommunikáció. Ellenkező esetben az egyház magára vonja a gyanút, hogy valamit el akar tussolni. Ha az egyházi vezetők azt a stratégiát választják, hogy nem beszélnek nyilvánosan a szexuális bántalmazásokról, akkor az áldozatok felé is azt üzenik, hogy nekik se kellene beszélniük róla. Ezt nagyon problémásnak tartom. Súlyos strukturális gondok vannak, a bántalmazó tíz éven keresztül folytathatta tevékenységét. Áthelyezték egyik intézményből a másikba, ami arra utal: így próbálták megakadályozni, hogy kitudódjon a dolog.
Nem látja veszélyét annak, hogy azt az egyházi embert állítják pellengérre, aki nyilvánosságra hoz egy zaklatásos ügyet?
Pont fordítva van. Várszegi Asztrik volt pannonhalmi főapát a média elé tárt egy ilyen esetet, ettől csak nőtt a tekintélye és a megbecsültsége.
Pion István, volt kollégánk számolt be arról, hogy a bíróságon első fokon személyiségi jogi pert nyert az őt feljelentő áldozat ellen az a szerzetespap, akit pedig egyházi eljárásban gyermekmolesztálás miatt eltiltottak hivatásától. Tudja ezt értelmezni?
Döbbenetes. Elindult az egyházi per, ahol az áldozat elmondta, mi történt vele. Az egyházi eljárásban más áldozatok és szakértők tanúskodása alapján elmarasztalták az elkövetőt, de világi bíróságon már a bizonyítékok nem álltak meg. Az elkövető nyilván arra játszott, hogy a világi bíróságoknak más törvényeknek kell megfelelniük, mint az egyháziaknak, és az esetek jelentős részében nagyon nehezen bizonyítható a zaklatás. Gondolkodom azon, hogyan tudnék segíteni az áldozatnak. Semmiképpen sem üzenhetjük azt a bántalmazottaknak, hogy ne merjenek megszólalni. Vérlázítónak tartom, ami történt.
Perintfalvi Rita
A Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán kulturális és szociális menedzser, a Szombathelyi Hittudományi Főiskolán főiskolai hittanár, a Szegedi Hittudományi Főiskolán egyetemi katolikus teológus diplomát szerzett. Később a Bécsi Egyetem katolikus teológiai fakultásán is mesterfokozatot szerzett, doktori disszertációját 2014-ben védte meg. Tanított a Bécsi Egyetemen, jelenleg a Grazi Egyetem katolikus fakultásának tanára. Amire nincs bocsánat, Szexuális ragadozók az egyházban című könyve 2021-ben jelent meg.
Megjelent a Népszava Belföld rovatában 2022. július 17-én.
