Éppen harminc éve, hogy becsődölt az Ybl Bank. Vagy inkább becsődöltették. (A tulajdonosát elég jól ismertem.) Vagy nagyjából tíz éve a Questor Bróker ház.
A betétesek sirathatták a pénzüket. De említhetem néhai apámat is, aki éppen száz éve belépett a nyugdíjbiztosítóba – a BSZKRT-nél (Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt.) dolgozott, ami később FVV lett, ma BKV-nak hívják –, aztán a ’45-46-os szuperinfláció elsöpörte a nyugdíjmegtakarítását!
Egy öreg indián bement a bankba, és 500 dollár kölcsönt kért. A bank dolgozója papírokat kezdett készíteni.
– Mihez kezdesz azzal a pénzzel?” – kérdezte tőle.
– A városba megyek, hogy eladjam a magam által készített ékszereket.
– Mit tudsz zálogba adni?
– Nem tudom, mit jelent a zálogba adás – mondta az indián.
– Nos, az fedezet aminek van értéke, és fedezni tudja a hitel költségeit, ha valami baj történik veled. Van autód?”
– Van egy 1949-es teherautóm.
– Ez nem lesz elég – mondta a bank illetékese.
Végül megállapodtak abban, hogy az indián zálogba adja a saját ékszereit, és felvette az 500 dollár kölcsönt.
Néhány nappal később az indián ismét bement a bankba, egy csomó pénzzel. Kiszámolta az adósságot, a többit pedig visszatette a zsebébe.
„Mit fogsz csinálni a többi pénzzel?” – kérdezte tőle ugyanaz az alkalmazott.
– Elviszem a törzsemnek – válaszolta az indián.
– Befizeted a bankunkba letétként is.
– Nem tudom, mi az a letét – válaszolta az indián.
– Nos, odaadod a pénzed a banknak, és a bank gondoskodik róla, és amikor szükséged van arra a pénzre, elviheted.
Az öreg indián egy pillanatot gondolkodott magában, és megkérdezte:
– Oké, és van-e a banknak valami értéke, amit fedezetül hagyhatnának
Erről még két történet jutott eszembe.
Nagyjából tíz éve „nyúlták le” a nyugdíjmegtakarításokat. Akkor Selmeczi Gabriella „elvtársnő” azt ígérte, hogy az érintettek nyugdíjába majd beszámítják, de ez nem történt meg, és azóta is kussolnak is róla! (Engem ugyan nem érintett, mert a ’98-99-ben hozott törvény alapján már túl voltam azon az életkoron, hogy kötelezően be kellett volna lépnem…) Ott bizony háromezer milliárd forintról volt szó, amiből csak a „csóró” MOL 500 milliárdot kapott!
Eszembe jutott még, hogy a hatvanas évek elején apám valami életbiztosítást kötött, hogy elhunyta esetén a családja majd pénzt kap. A hetvenes évek második felében elhunyt, de nem kaptunk egy kanyit sem. Igen, a biztosítók meg ilyenek. Amíg meg nem köti velük az ember a biztosítást, a csillagokat megígérik az égről, de amikor baj van, a csillagokat letagadják az égről.
Na ennyit a „pénzintézetekről”, és ugye érthető, hogy az én bizalmamat régen eljátszották, nem is tartok náluk komolyabb összeget!