Dicséret illeti a magyarokat, akik példásan segítik az ukrán menekülteket: sokan be is fogadják őket rövidebb vagy hosszabb időre. Jóságukról naponta áradoznak a médiumok is.
Ilyenkor arra az őcsényi panziósra gondolok, aki pár évvel ezelőtt ugyanezt tette – volna! – még távolabbról érkezett, még szerencsétlenebb emberekkel. Hivatalosan is menekültnek nyilvánított, kisgyermekes családoknak ajánlotta fel panzióját néhány hétre, hogy kipihenhessék megpróbáltatásaikat. Emiatt a falu népe fellázadt, és bosszút állt rajta. Orbán Viktor helyeselte viselkedésüket, mondván: igen, ilyen határozottan kell véleményt nyilvánítani!
A mostani helyzet láttán felmerül a kérdés: keresztényi magatartás-e különbséget tenni rászoruló és rászoruló, segítő és segítő között? Eldönteni – amolyan földi mindenhatóként –, hogy ki érdemel irgalmat a szenvedők közül, és ki nem?
Gondolkozzunk el ezen, mielőtt eltelünk saját jóságunktól, és megjelenik fejünk felett a glória.
Megjelent az Élet és Irodalom LXVI. évfolyama 15. számának Páratlan oldalán 2022. április 14-én.