Paulovics László 1937-ben született Szatmárnémetiben. Számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt, közel kétezer alkotását magángyűjtemények és múzeumok őrzik, több mint száz darabhoz díszletet és hatvanöthöz kosztümöt is tervezett. 1985 nyarán távozott Romániából, Németországban, majd Magyarországon folytatta tevékenységét, de ez alatt az idő alatt folyamatosan rendezett kiállításokat szülővárosában is.
Ő festette az 1994-ben felszentelt szatmári Szentlélek templom oltárképét (1998), a keresztút képeit (2000), és az ő munkája a szentély közelében látható Madonna (2002) is.
Elsőként a monumentális, hármas tagolású oltárkép lett készen. A művész kivételesen nehéz feladatot kapott, hiszen festményének egyszerre kellett korszerűnek és helyi jellegűnek lennie. Művén nemcsak közismert szatmári templomokat, épületeket, egyházi vezetőket, hanem a hit csodáját átélő szatmári embereket is megjelenített.
A keresztút képeinél az ábrázolásmód újszerűsége, a tematika aktualizálására való törekvés mellett a kompozíció egyedisége is szokatlan. A művész úgy csoportosította a jellemző momentumokat, hogy ezeket egy folyamatos, összefüggő történetté kovácsolta. Alkotásai, akárcsak maga a templom, beszédesen szemléltetik az egyházművészet megújulásának szükségszerűségét, és annak egyik lehetséges útját.
Mint minden, vitatható Paulovics egyházi képeinek stílusa, kifejezésmódja, technikája is. Amit legtöbben, elsősorban egyházi emberek kifogásolnak, az nem a stílus, hanem a stációk sorrendje, valamint az a tény, hogy a keresztút jelenetei egymással összefüggenek ugyan, de valójában külön álló, egyedi tanulságú, jelentéstartalmú üzenetekről, eseményekről van szó.
Az alkotásoknak egyik erénye az egységes összhatás mellett az, hogy Paulovicsnak sikerült ezen a területen megőriznie egyéni stílusjegyeit, sajátos kifejezésmódját, és ezzel párhuzamosan felismerte azt is, hogy a feladat jellegéből adódóan az igazodások elkerülhetetlenek.
Az egyházművészet bármelyik területének megújítása napjainkban rendkívül összetett, egész, egységes életművet igénylő feladat. Ha valaki végigjárja a Vatikáni Múzeumnak a kortárs egyházművészeti alkotásokat bemutató termeit, a legmagasabb szinten tanulmányozhatja ezeknek a jó szándékú, de még kiforratlan erőfeszítéseknek a nyilvánvaló eredményei mellett a buktatóit is. Utóbbiak valószínű oka, hogy a két évezredes, konzervatív, hagyományőrző, a hívők széles tömegének szánt terület képi megújítása összetettebb, nehézkesebb, szakmailag embert próbálóbb feladat, mint gondolnánk.