Egy régebben elindult folyamat váltott át igazi tragikomikummá Vészabó Noémi díjával. És e tekintetben szinte mindegy is, hogy Hankó Balázs, kulturális és innovációs miniszter politikai megfontolások miatt, családi nyomásra vagy a saját ízlésére hallgatva cselekedett. A végeredmény így is, úgy is ugyanaz: egy rangos elismerés erodálása, nevetségessé tétele. Vészabó műveiről ugyanis még a minimálisan képzett, de némi esztétikai érzékkel rendelkező szemlélő is képes megállapítani, hogy totális, színtiszta giccs, és talán még a barlangrajzok is izgalmasabbak voltak annak idején, mint ezek a tipikusan vásári termékek. Amivel önmagában nincs is baj, nincs az a kormányrendelet, amivel a giccs iránti keresletet meg lehetne szüntetni, hiszen a vásárlók zöme szerint a „művészet” kiszolgál, és nem határokat vagy kérdéseket feszeget.
Sokat elmond a díjazott nyilatkozata is, aki egyrészt keresztre feszítésről beszél, másrészt pedig hangsúlyozta, hogy ő mindig is azt hirdette, hogy a szépségben és békességben hisz. Vagyis a giccsfestő reagálása is merő giccs, de legalább autentikus. Azóta lemondott a többszörösen megalázott Munkácsy-díj Bizottság is, hiszen látványosan semmibe vették az ajánlásaikat, vagyis a szakértelmüket, mert olyan „alkotót” próbálnak kanonizálni az elismeréssel, akinek köze sincs a képzőművészet értékeihez.
A kitüntetést osztogatók azt is képtelenek belátni, hogy a reflektorfénnyel csak a védencüket hozták igen kínos helyzetbe, hiszen Vészabót máris nemzeti giccsfestőként emlegetik. Úgy nevetnek rajta, ahogy annak idején az igencsak gazdag Florence Foster Jenkinsen, aki híres énekesnő szeretett volna lenni, csak épp hangja nem volt hozzá. A férje mégis telt házas koncertet szervezett neki a Carnegie Hallban. A film (Florence – A tökéletlen hang) remek kórkép az ambíció és az alkalmatlanság fülsértő találkozásáról Meryl Streep zseniális alakításával. Vészabó sajnos még e tekintetben is alulmarad, hiszen ezt a történetet még a mozivászon is ledobná, annyira kisszerű és kiszámítható.
Azt már jó ideje látjuk, hogy a NER-ben a szakértelem amolyan szitokszó. És azt is, hogy inkább százszor vállalják a blamázst egy dilettáns vagy morálisan igencsak megkérdőjelezhető alkotó (Döbrentei és Takaró) kitüntetésével, mint hogy egy kritikus, „ellenzéki” művész kapja meg azt, ami neki járna. Ez vezetett odáig, hogy lassan már az irodalmi folyóiratok titkárnői és portásai is büszkén lobogtathatják az okleveleket, miközben teljes generációk nézik végig, hogy mit is jelent az, ha a politika rátelepszik és kisajátítja a művészetet (is).
És hogy van-e remény? A miniszter miközben elfogadta a bizottság lemondását, ígéretet tett, hogy a jövőben fokozottabb mértékben igyekszik a szakmai grémium javaslatát kikérni. Van, akinek ez még elkeserítőbben hangzik, hiszen a bizottság összetételét is majd ő hagyja jóvá. Vagyis jobban járunk, ha az igazi alkotókat nem a listán, hanem a kihúzottak között keresgéljük. Vagy azok között, akik még a jelöltek közé sem kerülhettek be.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2025. április 1-jén.