Másról akartam írni, már be is táraztam a témát, de a vébédöntő egyszerűen mindent elsöpört. Hát ilyen a foci ereje. Ha minden jól megy, akkor nehéz kivonni magunkat a hatása alól, és a vasárnapi meccs tényleg – számomra legalábbis – az egyik legizgalmasabb döntő volt. De vajon Argentína mellett van más győztese is a tornának? Katarnak abban szerencséje volt, hogy bár a fogadkozások ellenére a pályán nem mutatott semmit, a meglepetések, a fordulatok, a csoportköri drámák sikeresen terelték el a figyelmet minden másról. Nagyjából arról, hogy mennyire alkalmatlan hely arra az ország, hogy vendégül lássa a fél világot és főként, hogy mindezt milyen áron.
Hiszen eddig még senkit sem vezettek ki a lelátóról, mert olyan öltözéket, kiegészítőt viselt volna, ami nem tetszett a vendéglátóknak. A vendégszeretet grúz meghatározása valahogy úgy hangzik, hogy a vendéglátó akár egész életét átszervezi a látogató kedvéért. Nos, Katar inkább intolerenciából adott kisebb-nagyobb leckéket a vendégeinek, vagyis a látogatóktól várta el, hogy így vagy úgy, de szervezzék át, olykor tagadják meg az általuk vallott értékeket – olykor a FIFA cinkos támogatásával. De mindezt tényleg elmosta volna Messi triumfálása, Mbappé álomjátéka, a marokkóiak menetelése, a horvátok hősiessége, a brazilok tánca. Csakhogy időközben az Európai Parlament alelnökét sodorta el az egyre terebélyesedő korrupciós botrány, és Katar megint csak a megvesztegetés, a látszat kicsikarásának szinonimájá vált. Kispad helyett megint maradt a szégyenpad. (A látszatok világában csak egyszer kell melléfogni, hogy az igazság kényszeredetten és minél nagyobb erővel felragyogjon.) És kiderült az is, hogy az értékek bősz őrzői sem egészen feddhetetlenek, ami nem túl jó hír a világot fekete-fehérben szemlélők számára.
Sok pályán zajlik tehát még a mérkőzés, egyelőre még azt is emésztgetnünk kell, hogy ez volt az utolsó ilyen világbajnokság, hiába tökéletesedett évek, évtizedek alatt a 32-s rendszer, a FIFA új piacok (vagyis a profit) reményében 48 csapatossá bővítette a tornát, és még mindig folyik a matek, hogy ezzel majd ki veszítsen. A néző, a részvevők, a presztízs vagy a sportszerűség – utóbbira gyanakszom, mert előbbi nem veszíthet, hiszen azzal oda a pénzben is kifejezhető látványosság és érdeklődés. De reménykedjünk, a 32-s bővítést is nehezen fogadtuk el, pedig a mostani vébé – a korábbi kettővel együtt – fényesen bizonyította, hogy igenis volt alapja, valóban világversennyé vált a torna (a legjobb tizenhatban az összes kontinens képviseltette magát, ilyen pedig sosem volt korábban).
Mi pedig? Nos, az esélyünk nem nőtt meg ugrásszerűen, hogy harminc év elteltével kijussunk a 2026-os tornára. Addig is meg kell elégednünk országunk egyik titkos géniuszának helyzetértékelésével, aki így nyugtázta Argentína végső győzelmét. „Fehér, keresztény, európai értékeket képviselő ország lett a világbajnok.” Lehet, hogy Katar után nekünk is vébét kellene rendeznünk? Hiszen ha jól belegondolunk minden adottságunk megvan hozzá…
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. december 20-án.
