Beugró
Azon töprengtem, hogy vajon létezhet-e nagyvonalú önkény. Vagy ez a két fogalom természetétől fogva kizárja egymást? A hatalom – és most nem a demokratikus, minden polgárt szolgáló hatalomra gondolok –, meghatározása szerint képtelen a valódi gesztusokra azok felé, akik számára nem léteznek. Akiket nem lehet négyévente pártoló szavazatra átkonvertálni ebben az egyszerű számtanban.
Itt van például a friss cannes-i győztes Buda Flóra Anna esete, akinek 27 című animációs filmje nyerte a legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálmát. Ez az a fajta diadal, ami már a Nemzeti Filmintézet számára is látszik, ezért csakhamar (lelkes emojik kíséretében, ahogy az a közösségi oldalakon illik) kinyilvánította „óriási gratulációját”. Ez eddig a leghétköznapibb történet is lehetne, csakhogy a Filmintézet korábban háromszor is visszadobta a filmes pályázatát. Azt tudjuk jól, hogy a mozgókép (s főképp az animáció) drága műfaj, pénz nélkül egy aprócska jelenetet is nehéz összehozni, vagyis a visszautasítás ilyenkor fokozottan számít.
Óriásit gratulált Buda Flóra Annának a Nemzeti Filmintézet, miután háromszor utasították el a filmtervét – A film francia támogatással készült el.
Két eset lehetséges: az intézetnél szakmailag nem tartották érdekesnek az ötletet és komolyan vehetőnek az alkotót, ezért nem kértek belőle. Ez azt jelentené, hogy nem épp a legfelkészültebb emberek ülnek az ítészek között, és most hamut kellene szórniuk a fejükre – a gratuláció mellett. A másik eset, hogy bár megérdemelte volna a támogatást, de különféle okok miatt nem jutott neki. Mert a hatalom szempontjából jelentéktelennek tűnt; mert Buda Flóra Anna nem a támogatandók köréhez tartozik; mert a pénzt elvitték a kurzusfilmek alkotói – a NER természete sajnos efféle feltételezések felé hajt, hiszen itt a minőség néha éppoly szitokszónak számít, mint a libsi.
A 27 így jobbára francia pénzből készült el a magyar valóságról (a lakhatási válságról szóló „szociopornó”, ahogy a rendező jellemezte a művét), magyar alkotókkal, ám inkább francia film. Ezt nem én mondom, hanem Jakab Juli, aki dramaturg, forgatókönyvíró és színész, és nem kevés keserűséggel kommentálta a helyzetet, amikor megszólította a pénzekről döntő pesti „srácokat”: „csak így tovább! Sokkal idegesítőbb lenne, (…) ha több közötök lenne a filmművészethez, mint egymás vállának körbeveregetése.” És azt is megjósolja, hogy ezek után majd jönnek a francia, szlovák, meg „ilyen-olyan gyártású filmek”, de így legalább mégis érdemes lesz majd emlékezni e fura korszak fura filmtörténeti időszakára.
A helyzetben az is szép, hogy Buda Flóra Anna a francia fővárosban él, s az okokról így nyilatkozott a Recorder című lapnak: „Párizsba el tudtam költözni, de Budapesten nem tudtam volna kivenni egy albérletet és mellette filmet rendezni.”
Az MTI ugyanakkor a kiadott hírben a támogatás elmaradásáról szemérmesen egy szót sem ejt, viszont büszkén francia-magyar koprodukcióként emlegeti az alkotást, de legalább bekerült, hogy a díjat a rendező a magyar tanároknak és diákoknak ajánlotta.
Mi a tanulság mindebből? Ha lesz is film, ami ezt megválaszolhatja, vélhetően nem a mi pénzünkből készül majd el.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2023 május 30-án.
