Beugró
Mathias Döpfner, az Axel Springer német médiacsoport vezérigazgatója nyilatkozta a minap, hogy mesterséges intelligencia (MI), mint a ChatGPT, akár helyettesítheti is az újságírókat. Mert az MI „képes arra, hogy a független újságírást jobbá tegye, mint amilyen valaha is volt – vagy egyszerűen helyettesítse azt”, írta a munkatársainak címzett levélben. Nem teljesen új fejlemény ez. Azt már tudjuk, hogy az Amazonon február közepén már kétszáznál is több olyan e-könyvet lehetett kapni, amelyiknek legalább az egyik szerzője az intelligens csetbot. És most csak azokról a művekről beszélünk, ahol beismerték, hogy a szerző nem hús-vér ember, hanem egy szoftver – becslések szerint jóval több lehet, ahol szemérmesen hallgatnak erről. Szintén idevágó hír, hogy tavaly szeptemberben egy MI által generált kép nyerte meg a digitális művészeknek kiírt kategóriát a coloradói állami vásár képzőművészeti versenyén. Jó, ez messze nem a festészet fő sodra, és miért lenne baj, ha az emberi giccs szinte megkülönböztethetetlenül hasonlít a mesterséges giccsre, amelyet az emberi művek alapján programoztak? Amíg a gép nem ír egy Háború és békét, vagy nem festi meg a Mona Lisát, addig mindez csupán vásári trükk?
Természetesen a válaszadók itt élesen két táborra szakadnak szét: az egyik apokaliptikus hangulatban gyászolja az ember egyik fontos privilégiumát (lásd: „csak az ember olvas”, „csak az ember ír”), míg a másik szempontjából teljesen mindegy, hogy egy eleve feledésre ítélt, középszerű lektűr kinek a munkáját „dicséri”. De vajon mennyire lehetünk engedékenyek akkor, amikor a valóság értelmezését engedjük át az MI-nek? Nyilván az is algoritmus kérdése, hogy egy szoftver melyik adatsort tekinti majd leginkább annak, ami megfelel az igazságnak. Persze Döpfner kiemelte, hogy nem engednék át teljesen a teret a gépeknek, a médiumoknak az oknyomozó újságírásra és magyarázó cikkekre kellene majd összpontosítaniuk, a tényfeltárás pedig továbbra is az újságírók feladata lenne. De vajon az újságírás alapegységének számító hír megírása, tálalása, esetleges felülvizsgálata nem épp a legkényesebb feladatok egyike? Hiszen még a rendszer hívei is elismerik, hogy a szoftver korántsem tökéletes, sokszor fut bele hamis állításokba és pontatlanságokba. Az emberi történetek ősi csapdáiba.
Persze jó kérdés, hogy vajon mitől lehetne tökéletes a szoftver? Ha teljes lenne a mimikri, és az MI képes lenne emberi módon tévedni a hír megírása közben? (De ekkor pusztán csak leépítésről és költségcsökkentésről beszélünk, és nem forradalomról.) Vagy épp ellenkezőleg, ha sikerülne előállítani a tükörsima objektivitást? Ami talán egyébként csak elméletben létezik, hiszen ahol két szereplő van, ott már eleve és minimum két narratíva létezik (tudjuk ezt jól a még ember írta remekművekből).
Nem is tudom, hogy minek drukkoljak. Annak, hogy egy napon elérjük és futószalagon olvashatjuk a feddhetetlen igazságot, vagy annak, hogy a tévedéseinkkel, rögeszméinkkel és mániáinkkal maradunk meg embernek? Mert könnyen lehet, hogy ez még mindig a mi dédelgetett luxusunk.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2023. március 7-én.