Beszélgetés Zörgő Benjámin professzorral
– Tudomásunk szerint a Babeş- Bolyai Tudományegyetemen mindössze három éve működik pszichológiai szak. Mire képesíti végzettjeit, s az egyetem elvégzése után milyen munkakörbe, beosztásba kerülhetnek?
– A gyakorlati életben (a termelésben, közlekedésben stb.) mutatkozó igények kielégítésére ezelőtt három évvel nálunk is újra indult a „tiszta” pszichológiai szekció, amely elsősorban nem oktató személyzetet, tehát nem tanárokat, hanem gyakorlati pszichológusokat képez.
Az első két tanulmányi évben az elméleti tárgyak vannak túlsúlyban, az utolsó kettőben viszont az alkalmazott lélektan különböző ágai (munkalélektan, orvosi lélektan, nevelés- és oktatáslélektan stb.) kerülnek előtérbe. A hallgatóknak viszont már másodévtől kezdve meg van a lehetőségük olyan témákkal foglalkozni (szakdolgozatokban vagy tudományos körben), amelyek az óhajtott szőkébb szakterülethez tartoznak. A korai specializálódás nem is volna helyes, mert a pszichológiában ez káros rutint eredményezhet. A lélektan gyakorlati alkalmazásában ugyanis éppen a gépies munkamódszer, a rutin kialakulása, az elméleti alapvetéstől való elszakadás jelenti a legfőbb veszélyt.
Azok a fiatalok, akik ezen a szakon szereznek diplomát az iskolákban, üzemekben, klinikákon, a közlekedési hálózatban (vasúti, közúti, vízi, légi) vagy a kereskedelmi hálózat egyes központjaiban már működő vagy ezután létesítendő pszichológiai laboratóriumokban dolgozhatnak majd. A rátermettekre, jó szakemberekre szép feladatok várnak: pályaválasztási tanácsadás, alkalmasságvizsgálat (gépkocsivezetőknél, mozdonyvezetőknél, forgalmistáknál stb.), munkaszervezés (mérnökökkel, közgazdászokkal kollaborálva), pszichodiagnózis, hogy csak néhányat említsünk.
– Mi a magyarázata a pszichológia iránti érdeklődés felelevenedésének?
– Mint mór említettem, a gyakorlati életben lépten-nyomon felmerülő problémák terelték az érdeklődési újra a lélektan felé. A különböző munkahelyeken nem csak holt munkaeszközök, gépek, műszerek, könyvek vannak, hanem emberek is, és az emberekkel együtt számos emberi probléma van jelen: az emberi magatartás, az érzelem, a tudat, a teljesítőképesség, a szándék, az akarat problémája. Ezeknek a jelenségeknek természetesen megvannak a maguk objektív törvényei, melyeknek figyelmen kívül hagyása kárt, szakszerű figyelembe vétele pedig hasznot jelenthet.
De a kérdésre általánosabb formában is válaszolhatunk. Minél mélyebbre hatolunk a külső objektív világ összefüggéseinek feltárásában, annál gazdagabbá, annál sokrétűbbé és bonyolultabbá válik belső szubjektív világunk, mert mindaz, amit az ember a külső világból megismer és a maga számára meghódít, valamilyen formában belső szubjektív világának (gondolkodásának, tudatának, érzelmi világának, szükségleteinek) tartalmi jegyévé válik. A külső világgal foglalkozó tudományok (fizika, kémia, matematika és technika) sikerei révén mind élesebben körvonalazódik a megemberiesített hatalmas természeti erők felett rendelkező ember problémája. Az ember felelőssége ilyen körülmények között rohamosan nő, és ezzel együtt nő a minél alaposabb önismeret és önszabályozás igénye is. Az ember iránti tudományos érdeklődés fokozódását, a pszichológia rohamos fejlődését a következő néhány adat is érzékelteti:
– Míg 1960-ban az angol egyetemeken összesen tizenkilenc pszichológiai katedra működött, 1969-ig ez a szám negyvenre emelkedett. Tehát kilenc év alatt megkétszereződött a tanszékek száma. 1960-ban az Angol Pszichológiai Társaságnak 1595 tagja volt, 1969-ben viszont a tagok száma meghaladta a 3300-at.
– A X. nemzetközi pszichológiai kongresszuson Koppenhágában 1932-ben 288-an vettek részt. A résztvevők száma a következő kongresszusokon folyton nőtt. 1963-ban a XVII. kongresszuson Washingtonban 2000 körül, 1966-ban a moszkvai kongresszuson pedig 5000 körül mozgott a résztvevők száma. Valószínű, hogy hosszabb ideig ez utóbbi lesz a csúcsteljesítmény.
– Vajon a pszichológia valóban beváltja a gyakorlati életben hozzá fűzött reményeket?
– Hol igen, hol nem. Ez elsősorban a pszichológus tudásától, hozzáértésétől, komolyságától, rátermettségétől függ. A pszichológia az utóbbi időben valóban sokat fejlődött. Különösen elméleti szempontból nyert szilárd alapokat, gyakorlati hatékonyságával azonban különösképpen még nem dicsekedhetünk. Egyes területeken – például az oktatásban – már vannak készen kidolgozott, igen hatékony eljárások. Akad azonban olyan terület is, ahol még keresgélni kell a legjobb gyakorlati alkalmazási módokat. Kitartó munkával, elmélyüléssel és megfelelő érzékkel azonban szép eredményeket lehet elérni. Nehézségeket okoz, hogy pillanatnyilag (és még két-három évig) nem rendelkezünk elegendő számú jó szakemberrel. A konjunktúra viszont lehetőséget ad arra, hogy szakképzetlen, vagy improvizált szakemberek kerüljenek pszichológusi állásba. Ez pedig előbb- utóbb kompromittálhatja az ügyet. Téves az az elképzelés, hogy valamiféle recept alkalmazásával is jól el lehet végezni a pszichológusi munkát. Elég sokan ringatóznak ilyen ábrándokban. A valóság ezzel szemben az, hogy könnyen ebben a munkakörben is csak legfeljebb látszat-eredményeket lehet elérni. A valódi hozzáértést és alkotó hozzájárulást semmiféle recepttel, sablonnal vagy spekulációval sem lehet helyettesíteni.
– A lélektanhoz, csakúgy, mini az orvostudományhoz látszólag mindenki „ért”, annak ellenére, hogy az általános műveltségből – tapasztalatunk szerint – hiányoznak a nélkülözhetetlen lélektani alapismeretek. Mi a magyarázata ennek az ellentmondásnak ?
– A pszichológiának – egyidejűleg kell nagy fokú absztrakciókkal és élesen körvonalazott konkrétumokkal dolgoznia, és ez nem a legkönnyebb dolog. Ilyen széles skálán, ennyire ellentétes mozzanatokban átfogni a jelenségeket – bizony komoly erőfeszítést követel. Még a tehetséges hallgatóknak is majdnem egy egész évi munkájába kerül, míg ezt a gondolkodásmódot – legalábbis részben – elsajátítják. Ez az érem egyik oldala. A másik viszont az, hogy egyéni tapasztalatok, önmegfigyelés, esetleges lélektani ismeretfoszlányok alapján mindenkinek van valamilyen „pszichológiája”, valamilyen egyéni pszichológiai felfogása, amit azután mércéül használ. Ez persze legtöbbször csak empirikus, laikus pszichológia, ami nehezen hozható közös nevezőre napjaink igen igényes, matematikai formulákkal dolgozó tudományos lélektanával. Valószínűleg ez nehezíti meg a korszerű tudományos pszichológiai fogalmak átvitelét a köztudatba. De ami nem könnyű, az még nem lehetetlen. Mindenekelőtt a szakemberek vétke, ha nem valósul meg. A pszichológiai ismeretek népszerűsítéséhez alapos körültekintésre van szükség. A túlzásokkal, ferdítésekkel és tévedésekkel szembeni érzékenységünket nem tompíthatja el még az érdekesség igénye sem.
– Az úgynevezett laikus pszichológiának van-e valamilyen gyakorlati haszna s milyen esetekben okozhat kárt?
– Sok esetben ez a pszichológia hasznos lehet. Előfordul, hogy jó gyakorlati emberismereti érzékkel rendelkező, szemfüles ember a maga egyéni gyakorlatában többre megy a spontán pszichológiájával, mint egyik-másik ügyetlen „diplomás” pszichológus a maga néha könyvízű és nehézkes tudományával.
A pszichológiában, pláne konjunktúra esetén, könnyű kontárkod- ni is, mert a felületes munka káros hatása nem derül ki azonnal. A kontárkodók néha annyit sem tudnak a pszichológia tudományából mint egy első éves diáik, de ismernek néhány gyakorlati fogást, és azt látványoson alkalmazzák. Az ilyeneknek fogalmuk sincs, hogy mi mindent nem tudnak, vagy mi mindent ,/tudnak* helytelenül, rosszul, de épp ez a tudatlanság bátorságuk, gátlástalanságuk egyik alapja. Nyilvánvaló, hogy ezt az alapot igyekeznek meg is őrizni. Meg kell még említeni, hogy a tudáson és a hozzáértésen kívül igen fontos követelmény a pszichológus megbízhatósága, erkölcsi magatartása, mert ebben a szakmában különböző bűvészkedésekkel, tudományos mezbe öltöztetett ceremóniákkal és szólamokkal könnyen félre is lehet vezetni a jóhiszemű embereket.
– Mi az oka, hogy a leggyakoribb félreértések éppen a pszichológia és pszichologizmus, személyiséglélektan és komplexusok lélektanának összetévesztéséből, a fogalmak felcseréléséből erednek, hogy csak a leggyakoribbakat említsük meg?
– Mint általában, a félreértések ez esetben is a fogalmak tisztázatlanságából erednek. Amint már említettem, pszichológiai fogalmak kialakulhatnak az empirizmus vagy az empirizmushoz igen közel álló síkon is. Sajnos, a személyiségről is általában csak ilyen részleges fogalmaik vannak közforgalomban, amelyek csak egyes részletsajátosságaiban ragadják meg a valójában igen sokrétű személyiséget. A komplexusok is ilyen sokfélék. Távolról sem csak szexuális és önértékelési komplexusokról beszélhetünk, hanem sokkal több fajtáról. Ennek ellenére a komplexusok megközelítőleg sem merítik ki a személyiség fogalmának valódi tartalmát.
A pszichologizmus problémája valamikor igen élesen vetődött fel. Ma úgy vélem, már nem annyira aktuális kérdés, mint pár évtizeddel ezelőtt. A tudományos gondolkodás fejlődése során sokat tompult a probléma éle.
Minden tudomány – így a pszichológia is – igyekszik körülhatárolni saját érvényességi területét. Ha egy tudomány tételeit saját érvényességi körén túl is érvényesnek tekintjük, akkor áll elő az, amit pszichologizmusnak, biologizmusnak, szociologizmusnak vagy historizmusnak nevezhetünk. Lehetséges pszichologizmus a biológiában, a szociológiában, a történelemben, az irodalomban stb., de természetesen a pszichológiában is lehetséges a biologizmus, szociologizmus stb. A pszichológia, mint ismeretes, az ember szubjektív világát tanulmányozza. Ha a szubjektív tényező érvényességét a maga körén túl is kiterjesztjük, akkor a szubjektivizmus útjára tévedünk. Ez a pszichologizmus tulajdonképpeni tartalma. A tudományos pszichológia azonban szubjektív világunk külső, objektív meghatározóit és belső, objektív törvényeit tárja fel. Ebből egyenesen következik, hogy csak nem pszichológus, vagy pedig csak meghaladott állásponton megrekedt pszichológus eshetik a pszichologizmus hibájába. Természetes azonban, hogy ahol valamilyen dolog embert gondolat vagy cselekvés által valósul meg, ott számolnunk kell a szubjektum, tehát a pszichologikum jelenlétével is. A kérdés csak az, hogy milyen arányban. A mérték, az arányosság kérdése itt is, mint minden más területen, alapvetően fontos.
Megjelent A Hét II. évfolyama 15. számában, 1971. április 9-én.