Szilágyi István: Kő hull apadó kútba. Regény. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1975.
A bűn és bűnhödés a legősibb irodalmi témák egyike, általános érvényű tudományos magyarázatát mégis csak napjaink pszichoszociológiai kutatásaitól, a deviáns viselkedés tanulmányozásától remélhetjük. A személyiség a szocializáció folyamatában válik társadalmi lénnyé, és tud a társadalmi elvárásoknak megfelelően viselkedni. Az egyén szocializációjának bármilyen hibája deviáns viselkedés kialakulását és ezzel a személyiség fejlődésének károsodását eredményezheti. (Ez természetesen csak a legfontosabb ok, ide kell sorolnunk a család, a gyermekkorban szerzett lelki sérülések hatását stb.) A deviáns személyiségben a vágyak és igények, valamint a reális lehetőségek közötti ellentét feszültséget kelt, amely konfliktusos helyzetekben kulminál, és bűnözéshez, öngyilkossághoz vezethet.
Ilyen deviáns személyiség Szilágyi István regényének hősnője, Szendy Ilka is. Csak látszólag éli a kisváros társadalmában számára kijelölt életet. Valójában magányos, nem tartozik sehova, osztályából maga rekeszti ki önmagát, mert úgy érzi, hogy más, mint a többi, módosabb, okosabb, szebb, aki többre érdemes, mint amennyit a társadalom számára kijelölt. Menekülni akar a magánytól, ki akar törni, igazolni önmaga előtt is, hogy ő más, mint a többiek, de lázadása csak annyi, hogy egy háromgyerekes családapát köt magához, a szőlőkapás Gönczi Dénest. Tette önmagával szemben is konfliktusos helyzetbe hozza.
Magamenekítésében régen volt fejedelemnek képzeli Gönczit, de immár ez is csak újabb konfliktusforrása lehet. Mikor rádöbben, hogy Gönczi Dénes is vívódó, közte és családja között őrlődő ember, aki a vele való kapcsolatában elveszítette biztonságát, lelki nyugalmát, s menekülni akar, Szendy Ilka egyetlen módot talál, hogy végleg magához láncolja: megöli.
Így már senki sem veheti el tőle, nem kell elszenvednie az elhagyottak megalázottságát, a büszkeségén esett sérelmet. Csak tettének következményeit. Most már egyetlen gondolat élteti, minél több követ dobni Gönczire a kútba, hogy nyugodjék, hogy nyugton hagyja. És az első kútba dobott kővel felsejlik az újabb konfliktus, a regényben immár az utolsó: mihelyt megtelik a kút, mihelyt értelmét veszíti a kényszercselekvés, neki is pusztulnia kell.
Pusztán lélektani szempontból is figyelemre méltó Szilágyi István regénye. De lélekábrázoló készsége, a konfliktusos helyzetek kibontásához való érzéke, mértéktartó formaérzéke ennél sokkal többé teszi.
Megjelent A Hét VI. évfolyama 23. számában, 1975. június 6-án.