1971. december 31-i számában A Hét pályázati felhívást intézett olvasóihoz „a természettudományok bármely tárgyköréből merítő cikkek írására“. Később, a beérkezett írások nagy száma miatt, a beküldési határidőt meg kellett hosszabbítani, így pályázatunk 1972. június 30-ig – pontosan fél éven át – tartott.
Nyilván korai még felmérni pályázatunknak a hazai magyar nyelvű tudományos közírás fellendítésében betöltött szerepét. Ezért egyelőre pár statisztikai adatot s az azokból leszűrődő közvetlen tanulságokat adjuk közre.
Pályázatunkra határidőig 85 írás érkezett be, ezekből 31-et közöltünk. Örvendetes, hogy pályázóink jó része fiatal: ez szerzőgárdánk felfrissítését, az utánpótlás biztosítékát jelenti. Úgyszintén reményekre jogosít az írások tematikai változatossága és a szerzők szakmai sokfélesége.
Mint már bejelentettük, szándékunk a pályázat kiterjesztése, hazai tudományos publicisztikánk versenyének állandósítása, ezért minden fél évben díjazni szándékozzuk a tudományos rovatban megjelent legjobb írást. Az első ilyen díjat a köztársaság kikiáltásának 25. évfordulója tiszteletére szeretnénk kiírni.
Reméljük, hogy pályázatunk (a majdan meghirdetendőkkel együtt) céljának megfelelően, serkentően hat hazai magyar nyelvű publicisztikánkra.
Pályázatunk díjait a zsűri a következő munkatársaknak ítélte oda.
Az első (2000 lejes) BERDE ÁRON-DÍJ nyertese Miklós Jenő beküldött négy írásával, amelyek közül különösen az Egységes utak a kortárs tudományban című tűnt ki.
A második (1500 lejes) díjat Szabó Árpád kapta Anyag, antianyag című írásáért.
A két harmadik díj (1000—1000 lej) nyertese Barabás Endre Egy csavarfej gondolataiból és Mi az a „minden tőlünk telhető“? című cikkeiért és Udvardy László három, köztük Az út – az élet című írásáért.
Bemutatkoznak díjazottjaink
Miklós Jenő
Csíkszeredában születtem, 1945-ben. 1969-ben vegyész diplomát szereztem, jelenleg a temesvári Orvosi Kutatóközpontnál dolgozom. 1971 januárjától a helyi Tudományegyetem molekuláris biokémia doktorandusa vagyok. Dolgozataimat a vegyi szerkezetű biológiai funkció összefüggésről, a genetikai kódról és parapszichológiáról hazai és külföldi szakfolyóiratok közölték, illetőleg közlik. Kedvenc témáim a fentiek mellett a molekuláris biológia rendkívül termékeny „határterületei“, az emberi képességek kevésbé ismert dimenziói (parapszichológia, jóga), a tudományfilozófia és tudománylogika, a rendszerek (szintek) redukcionista és extrapolációs módszertana, különösképp foglalkoztat az anyagi rendszerek szubsztanciális, energetikai és informacionális kölcsönhatásának általános elmélete, valamint a különböző tudományágak közötti egységes utak keresése. Szeretném, ha kedvenc témáimmal a további években is szerepelhetnék A Hét hasábjain.
Szabó Árpád
Huszonkilencéves fizikatanár vagyok Nagyszalontán a Mezőgazdasági Iskolacsoportnál. Ismeretterjesztő írásaim kizárólag A Hét hasábjain jelentek meg, számbelileg eléggé szerényen. De ígérem, igyekezni fogok. Kedvenc tudományos témáim a modern fizika és a kozmogónia legújabb kérdései: anyag, antianyag, tahionok, partonok, kvazárok, pulzárok, kollapszárok stb. Sajnos, itt Szalontán (mindaddig amíg hozzá nem jutok egy zsebbevaló ciklotronhoz, vagy esetleg egy hordozható szinkrofazotronhoz) mindezekről a legjobb esetben is csak harmad-negyedkézből értesülhetek. Félszemmel a szépirodalom felé is kacsintgatok, s valahogyan a kettőből ötvöződve, remélem, sikerül majd egy tudományos-fantasztikus kisregényt írnom.
Barabás Endre
Harminckétéves vagyok, tíz éve vegyészmérnök, nyolc éve kutató a bukaresti Atomfizikai Intézetben. Szakmai tevékenységem hivatalos mérlege két tucat tudományos közlemény, egy doktori dolgozat és néhány százezer lejre szerződött ipari jellegű kutatás, a statisztika szerint sok, szerintem kevés. Elégedetlenségemet púpként fogom viselni egész életemen át. Újságíróskodni is ez a békületlenség, javítani akarás uszít. A Korunkban kezdtem 1963-ban, legtöbbet és talán legjobbat az Ifjúmunkásba írtam 1968 és 1970 között. Örökös témám a tudomány mint a jövő legértékesebb nyersanyaga és a kutatás mint emberi cselekedet. Remélek A Hétben további megértést és barátságos fogadtatást.
Udvardy László
Harminckét éves vagyok, építészmérnök, út- és hídépítészet szakos. A Temesvári Tartományi Út- és Hídkarbantartó Igazgatóság lugosi útépítőtelep központjánál dolgozom. Eddig (jórészt magánszorgalomból) sikerült részt vennem 1969-ben a II. Budapesti Útügyi Konferencián, valamint tavaly a Prágában megrendezett XIV. Útügyi Világkongresszuson. A munkakörömmel kapcsolatos kérdéseken kívül szívesen elmélkedem tudományelméleti problémákról is. Továbbra is írni szeretnék a közúti közlekedés robbanásszerű fejlődésével kapcsolatos vívmányokról és arról, miként alkalmazkodunk gondolati, gyakorlati, érzelmi síkon a kor sebességeihez; a feladatokról, amelyek a XX. század végén az emberre – az építő és a közlekedő emberre – várnak.
Megjelent A Hét III. évfolyama 28. számában, 1972. július 14-én.
