A választási matematikán alapuló valós érvelést én már annyiszor levezettem eredménytelenül, hogy most más megoldást kerestem arra, hogy az általános iskolai matekot a felnőttek is megértsék.
Magyarország elleni külső fenyegetésre hivatkozott | Fotó: Kacsúr Tamás | Forrás: MTI/MTVA
Mindezt akkor értjük meg igazán, ha fellapozzuk a történelemkönyveket vagy az értelmező szótárt, és megnézzük az autokrácia és a diktatúra évszázadok alatt kialakult jelentését. Bár sokaknak ma még túlzásnak tűnik Orbán rendszerét diktatúrának nevezni, 2022. szeptember 15-én az Európai Parlament kétharmados politikai állásfoglalásban kimondta, hogy a magyar állami berendezkedés autokrácia – és az érvelésemhez ez is elegendő.
Az autokrácia olyan politikai berendezkedés, amelyben a legfőbb döntéshozó hatalom egy személy és/vagy egy szűk elit kezében koncentrálódik, azaz nem szükséges számára a társadalom többségi támogatása. A hatalom centralizált, a választások nem biztosítanak tényleges leválthatóságot, a fékek és ellensúlyok rendszere formális vagy kiüresített: létezhetnek parlamenti, alkotmányos keretek, de ezek nem korlátozzák érdemben a végrehajtó hatalmat. A diktatúra az autokrácián belül a hatalomgyakorlás intenzitását és módszerét jelöli. Minden diktatúra autokrácia, de nem minden autokrácia éri el a klasszikus diktatúra erőszakos szintjét, bár többnyire ebbe az irányba halad.
Nehéz lenne vitatni, hogy Orbán Viktor az elmúlt tizenhat évben az autokratikus berendezkedést olyan szilárdan építette ki, hogy a világ autokráciára törekvő politikai vezetői politikai modelljét sokszor nyíltan is követendő példaként emlegetik.
A már kiépített autokratikus rendszer birtokában Orbán cselekvési terveihez elegendőnek tartja, hogy politikai és gazdasági hatalmát saját maga és az általa kiválasztott, függésben tartott szűk elit kezébe koncentrálta. Így ma már nincs szüksége arra, hogy döntéseit a társadalom többsége magáénak érezze.
Hatalmi döntései igazolásához azonban szüksége van egy hivatkozható logikai keretre, akár belpolitikai, akár külpolitikai téren. Nem számít, hogy ennek egyes elemei valósak-e, vagy nyilvánvaló hazugságokra épülnek. Orbán sátáni terve immár a háború!
Orbán „sátáni tervének” elemzésekor, a már intézményesen kiépült autokrácia mellett szükségtelen vizsgálni, hogy a naponta ismételt, félelemkeltő háborús állítások valótlan voltát a társadalom mekkora része ismeri fel – ez ma már őt sem érdekli. A terv nemcsak sátáni, hanem rendkívül veszélyes is, mert mi történik, ha a másik főszereplő komolyan veszi ezeket az állításokat? A gátlástalan hazugságok célja ma nem a többség meggyőzése, hanem az előre kidolgozott elképzelések időrendbe állított igazolása.
Orbán előre kidolgozott stratégiája szerint ma már nem elég a szomszédos ország háborús vészhelyzetére hivatkoznia hatalma fenntartásához; közvetlen, Magyarország elleni külső fenyegetésre kell utalnia, amelyet jogalkotással régóta előkészít. Ennek fényében kell értékelnünk, hogy a miniszterelnök 2026. február 25-én a 30/2026. (II. 25.) kormányrendelettel az energetikai infrastruktúra megerősített védelméről intézkedett, az Alaptörvény 15. § (1) bekezdése, valamint a 2021. évi XCIII. és CXL. törvények alapján. E szabályok lehetővé teszik, hogy a kormány a nem hagyományos, például kritikus infrastruktúrát érintő külső fenyegetéseket jogi eszközökkel kezelje.
Orbán Viktor visszavonhatatlanul háborúba sodorja Magyarországot az agresszor oldalán.
Döntéseiből következik, hogy a 2018. szeptember 12-én elfogadott Sargentini-jelentés óta tudatosan készíti elő az Európai Unióból való kilépést, mert hatalomgyakorlása összeegyeztethetetlen az uniós elvárásokkal, és azt tartósan csak az autokrácia keretei között tudja fenntartani. 2018-ban még az unió elhagyása volt napirenden, 2022. február 24. után azonban számára a NATO-ból való távozás is szükségszerűvé vált az orosz függés miatt. Ha a 2026-os választási folyamatot hatalmon maradva zárja le, legkésőbb két éven belül mindkét szövetségi rendszerből kilépteti Magyarországot, és szerződésesen is Moszkvához köti, Donald Trump támogatására is számítva.
Moszkva azonban nem kér, hanem utasítja szövetségeseit, amikor birodalmi céljaihoz csatlakozást vár el. Putyin orosz elnök hatalomgyakorlásához az állandó katonai konfliktus – Csecsenföld, Grúzia, Szíria, Líbia, Ukrajna – szervesen hozzátartozik. Konfliktusaiba rendszeresen felülreprezentáltan vonja be a korábban érdekszférájába kényszerített régiók lakosságát, elsődlegesen őket küldve a frontvonalba. A csecsen katonák például arányukat messze meghaladó veszteségeket szenvedtek el Ukrajnában.
Az EU és a NATO tagjaként ma szinte nulla az esélye, hogy Magyarország háborúba keveredjen, hacsak Orbán Viktor nem kezdeményez háborús konfliktust. Ha azonban Orbán elképzelése szerint elhagyjuk az uniót és a NATO-t, egy-két éven belül apáink, testvéreink és gyermekeink az orosz agresszor oldalán harcolhatnak. Orbán a háború igazi kutyája Magyarországon.
Írásom célja annak a kulcskérdésnek a napirenden tartása, hogy az áprilisi választás megtartása vagy elmaradása esetén a szükséges társadalmi reakció kapcsán végre megértsük: most tavasszal a nemzet jövője a cselekvésünkön, vagy annak elmulasztásán múlik. Orbán kétségtelenül háborúba sodorja Magyarországot, mert a hatalma fenntartásához erre van szüksége, és ezért a célért ő ma és a jövőben is bármire képes.
Palotás János: Egy még soha nem volt közvélemény-kutatás – Hogyan szavazzunk áprilisban? – Írásom végére egy általam megrendelt, eddig példa nélküli, a Závecz…
Megértése nem bonyolult, csak a kiindulópont helyes meghatározása létfontosságú. Nem retorikai túlzás, hanem tény: téves minden felvetés, amely abból indul ki, hogy „Orbán azt már nem meri megtenni”. Nincs olyan aljasság, amelyet ő és rendszerének első vonala – erkölcsi vagy más korlátokra tekintettel – ne vállalna fel, ha hatalmuk és gazdagságuk megőrzése vagy a kritikusaik elnémítása ezt kívánja. Még fel lehetne ébredni, ha a vezető értelmiségiek jelentős részét nem jellemezné emberi kicsinyesség, személyes hiúság és az a túlzott önbizalom, amely a tudás illúziójában élve kizárja mások tapasztalatának és gondolatainak szükségességét.
Ma már tudományosan is igazolható, hogy a demokratikus váltást akaró ellenzéki szavazók többségét elbizonytalanítaná, ha az áprilisi választáson biztosan induló három demokratikus párt – a Tisza, a DK és az MKKP – előzetes koalíciós tárgyalásokba kezdene. Nem hagyható ugyanis figyelmen kívül Orbán százmilliárdos propagandájának hatása és a korábbi ellenzéki összefogások hibái sem.
Ugyanakkor a demokratikus szavazók 73 százaléka (a Tisza-hívek 77, a DK-sok 72, és a Kutyapártiak 86 százaléka) azt várja, hogy pártja kizárólag Orbán leváltására koncentráljon, és hagyjon fel a többi ellenzéki párt támadásával. Ez cáfolja Magyar Péter állítását, miszerint a Fidesz mellett a hagyományos ellenzék „megsemmisítésére” kapott volna felhatalmazást. Ilyet ugyanis soha nem kapott! A választók nem koalíciót, hanem célzott egyeztetést akarnak. Többségük elfogadná, ha a Tisza egyedül vállalná a kormányzást, míg a DK és az MKKP demokratikus ellenzékként gyakorolna kontrollt, ellentétben a NER-frakcióval. Ahol a demokrácia helyreállítása indokolja, ott pedig hárman együtt, kétharmaddal is támogathatnák a szükséges jogi változásokat.
Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a váltást remélők 75 százaléka (és a Tisza-támogatók 86 százaléka) fontosnak tartaná, hogy a saját pártjaik vezetői, egyeztetve a többi demokratikus párttal, már a választások előtt készítsék fel a választókat arra, miként reagáljanak, ha Orbán Viktor és a NER a hatalom megtartása érdekében beavatkozik – mert ma is beavatkozik –, és a következő hetekben is be fog avatkozni a választási folyamatba. A háború nem játék, és Orbán sem annak tekinti; hatalma érdekében komolyan gondolja, akár Oroszország oldalára áll, amelyben Vlagyimir Putyin kész őt támogatni.
Mindez azonban megkövetelné, hogy az ellenzéki pártvezetők és a nyilvánosságban szereplő elemzők ne felszínes benyomások alapján adjanak tanácsot arról, miként szavazzunk, ha valóban el akarjuk távolítani Orbán rendszerét a magyar közéletből.
Biztos vagyok benne, hogy sem Magyar Péter, sem a naponta megszólaló elemzők többsége nem Orbánt segítő szándékkal ad a valóságban a Fideszt erősítő tanácsot a szavazásról a választópolgároknak, hanem egyszerűen jelentős tudásdeficittel küzdenek, különösen a választási matematika terén. Tudom, hogy régen jártak matekórára az általános iskola felső tagozatán. Néha nekem is el kell gondolkodom unokáim feladatain, de ha kell, én újra tanulom a szükséges dolgokat. Kellemetlenebb, hogy sokan a tizenöt-tizenhat évesek OECD–PISA mérésein, főként szövegértésből, alulteljesítenének, pedig a szövegértés a választási törvény megértéséhez is szükséges.
Magyar Péter a demokratikus elkötelezettségű szavazók 63 százalékának támogatását kapta meg. Ezért elsődleges felelősség terheli abban, hogy rendszeresen félretájékoztatja a választókat azzal, hogy állítása szerint aki listán nem a Tisza Pártra szavaz, az szerinte a Fideszt erősíti, mert az 5 százalék alatti ellenzéki pártra adott szavazat „elvész”. Ugyanakkor nem állítom, hogy ezért egy személyben felelős. A DK és a Kutyapárt sem mutatja be a valós választási matematikát, csupán saját maga szükségességét hangsúlyozza. Ráadásul naponta hallom – a számomra baráti Klubrádióban és az engem ugyan a képernyőjéről letiltó ATV műsoraiban megszólaló, Orbán távozását kívánó elemzőktől is –, hogy listán és egyéniben is a Tiszára kell szavazni az ellenzéki mandátumok maximalizálása érdekében. Ez azonban egyszerűen nem igaz!
A választási matematikán alapuló valós érvelést én már annyiszor levezettem eredménytelenül, hogy most más megoldást kerestem arra, hogy az általános iskolai matekot a felnőttek is megértsék.
Megkerestem a választási szabályok legfelkészültebb hazai szakértőjét, Tóth Zoltánt, és azt kérdeztem tőle: Milyen döntés biztosítja a 93 listás mandátumból az ellenzéki maximumot és a Fidesz minimumot?
Alább Tóth Zoltán barátom számomra nem meglepő válaszát olvashatjátok:
„Ha önmagában az országos listás szavazást vizsgáljuk: az 5 százalékos parlamenti küszöböt elérő pártok arányosan részesednek a 93 országos listás mandátumból. Az 5 százalékos parlamenti küszöböt el nem ért pártok nem kapnak országos listás mandátumot. Ha csak két párt, a Tisza és a Fidesz lépi túl az 5 százalékos határt, akkor közöttük oszlik meg a 93 mandátum, és az 5 százalék alatt maradt pártokra leadott listás szavazatokból a Tisza Párt és a Fidesz (!) szerez többletmandátumot. Ha a szavazólapon további demokratikus pártok is szerepelnek, mert képesek voltak legalább 71 egyéni körzetben jelöltet állítani – ilyen lesz várhatóan a DK és a Kétfarkú Kutyapárt –, és ők is átlépik az 5 százalékos küszöböt, akkor a rájuk leadott listás szavazatok nem vesznek el. Ők is részesednek a 93 mandátumból; igaz, hogy ekkor a Tisza Párt és a Fidesz listás mandátumainak száma csökken, de a Tisza Párt, a DK és az MKKP együttes listás mandátumainak száma több lesz, míg a Fidesz listás mandátumainak száma kevesebb, mint akkor, ha e két párt nem éri el az 5 százalékos küszöböt.
Ez azt is jelenti, hogy az ellenzéki pártok együttes listás mandátumainak maximuma akkor érhető el, ha mind a DK, mind az MKKP átlépi az 5 százalékos támogatottságot. Ez a Fidesz számára a legrosszabb verzió, ezért az ellenzéki pártok mindegyikének ezt kellene segítenie. Ennek az egyszerű matematikai összefüggésnek azonban fontos politikai-közjogi következménye is van: minden ellenzéki pártnak, amely országos listát tudott állítani, arra kell buzdítania a választókat, hogy menjenek el szavazni, és a szívükhöz közel álló ellenzéki pártra adják le listás szavazatukat, mert ez maximalizálja az ellenzéki listás mandátumokat. Minden olyan ellenzéki politikai szlogen, amely az országos listás kampányban a „Csak a Tisza!” jelszót használja, egyszerre kedvez Orbán rendszerének, miközben a plurális pártrendszer és a többpárti parlament legitimitását kérdőjelezi meg.
Az egyéni választókerületi szavazásnál minden ellenzéki pártot támogató választónak – aki rendszerváltást kíván elérni – célszerű, de nem lehet kötelező a legesélyesebb ellenzéki egyéni jelöltre szavaznia, mert ez maximalizálja az ellenzéki mandátumokat az egyéni választókerületekben.”
Tóth Zoltán válaszát csak szándékosan lehet félreérteni. Mivel a szavazólapon a Tisza Párt mellett a DK és az MKKP is szerepel majd, az ellenzéki mandátummaximum – és a Fidesz-KDNP minimum – akkor érhető el, ha a DK és az MKKP átlépi az 5 százalékos küszöböt, ezért ezt segíteni kellene, és nem ellene kampányolni.
Ezt különösen érdemes átgondolnia a Tisza támogatói közül 35 százalékot kitevő, korábban DK-s, illetve a 12 százaléknyi volt MKKP-s szavazóknak is.
„Jó napot, a Fidesz-irodából küldtek, hogy jöjjek nektek aláírni” – Ott voltunk, amikor a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak összejött az országos lista. Azt a Nagy…
Ma Magyar Péternek – és mindenkinek – azt kellene mérlegelnie, hogy a Tisza Párt önálló mandátummaximuma, vagy az annál igazolhatóan magasabb közös ellenzéki maximum szolgálja jobban a rendszerváltást, és az Orbán-rendszertől való megszabadulást. A Magyar Péter által jelenleg javasolt, téves listás szavazási magatartás akár 5–6 mandátummal is növelheti a Fidesz parlamenti helyeinek számát, míg az egyéni körzetekben további 3–4-et hozhat Orbán számára, ha a Tisza Párt nem korrigálja nehezen indokolható álláspontját.
Lehet, hogy éppen ezek a döntések határozzák meg az ellenzéki kétharmad sorsát – és azt is, hogy kimaradunk-e az agresszor oldalán vívott háborúból.
Megjelent a Népszava Szép Szó rovatában 2026. március 8-án.
