Hát mesélek…
B. É.-NEK
Hát mesélek neked
Ki már megméretett.
A vadpáva eljárta táncát,
Indul a hó, nézzünk vesszőt gúzsnak;
Úgy kell most az értelmetlen játék,
Mint akinek vigasztalást mondnak.
Erdőn-völgyön mi mindent elhagytál,
Indulj vissza, szólítsd meg nevükön,
Gyermekkorod barkás parton sétál,
S ha rád ismer, még visszaköszön.
A vadpáva eljárta a táncát…
Megnyugodhatsz éveidhez kötve,
Hogyha kellett, itt a bizonyosság:
így menekülsz Te is meg örökre.
Hát mesélek neked
Ki már megméretett.
Holnap a reggel
„Nem gyúl metafora a szekér meg a föld közt.” (André Frénaud)
Holnap az ostort más kéz suhintja,
A Szürke a szóra húzza a fülét.
Megnézi jól, nagy, árnyas szemével
az új szekerest,
S terüktől faragott szüqyét hámnak feszíti.
Ennyi lesz látszólag holnap a reggel.
S ki hatvanon túl másnak adta az ostort
A tornácról nézi, hogy nyitja az ajtót az asszony,
S nem tudja mit sajnál jobban:
A szűk kört, mit látatlan kötélen bejárt,
A virradás nélküli reggelt,
Az állatok bolyhos orrát a könyöklő mögött,
vagy két kezét,
mit tétlenségig
húzott görcsbe a munka.
A szó nem szikrázik, nincs ennek ideje erre.
Megjelent A Hét II. évfolyama 13. számában, 1971. március 26-án.