Előrebocsátom: szörnyen igazságtalan leszek. Kiragadni öt gondolatot a mintegy 2500 éves filozófiai hagyományból s rájuk aggatni a világmegváltó – de legalábbis az életet megváltoztató – jelzőt: csak önkényesen lehet. Ebből az következik, hogy alább egy szörnyen szubjektív listát olvashattok azokról a gondolatokról, amelyek nagy hatást tettek rám és talán másoknak is segítségére lehetnek egy-egy élethelyzetben.
5. „Egyvalamit tudok biztosan: azt, hogy nem tudok semmit.” (Szókratész)
Nagyjából ezzel kezdődött minden, egy pisze, tömzsi, némileg ápolatlan figurával, aki túl sokat kérdezett. Szókratészt tekintjük a nyugati filozófia atyjának, vagy ahogy Cicero írta róla:
Lehozta a filozófiát az égből a földre és bevitte a házba.
Azt muszáj megjegyeznem, hogy ez a zseniális figura szóban tanított, gondolatait és tetteit tanítványa, Platón írta meg. (Néhol zavarba is ejti a kutatókat, hogy mi származik Szókrátésztől és mi Platóntól, de én úgy veszem, hogy a fenti kijelentés valóban elhagyta Szókrátész száját.)
A történet szerint Delphoiban egy bölcs öregasszony arra a kérdésre, hogy létezik-e bölcsebb ember Szókrátésznál, nemmel felelt. Mikor Szókrátész erről tudomást szerzett összezavarodott: miért lenne ő a legbölcsebb, mikor oly keveset tud?
A filozófia ugyanis nem azt jelenti, hogy valaki bölcs. A filozófia a bölcsesség szeretetét jelenti.
A bölcsesség Szókrátész számára pedig nem abban állt, hogy egy csomó tényről tud, hanem létezésünk valódi megértését tűzte ki célul.
És hogy ez miben változtatja meg az életünket? Egyrészt szembesülhetünk azzal, hogy a tények ismerete nem minden, a kritikus gondolkodás legalább olyan fontos, sőt… Másrészt pedig jó, ha tudjuk: sosem az a legbölcsebb, aki – azt hiszi, hogy – mindent tud.
4. A többi ember nem rajtunk kívül létezik (Schopenhauer)
Schopenhauerre hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint a pesszimizmus szószólójára. Ő volt az első nyugati filozófus, aki a keleti szemléletet is felhasználta gondolatrendszeréhez, íróasztalán egyarán helyet kapott Kant és Buddha szobra. Fő tézise az volt, hogy a lét szenvedés, és egy ördögi kör rabjai vagyunk, vágyaink pedig sosem elégülnek ki. Létezésünket áthatja a vak Akarat, amely céltalan, nincs értelme és nem tör semmire. Az ember pedig része ennek a cél nélküli erőnek. És még egy fontos gondolat: a világ, ahogyan mi tapasztaljuk, valójában csak képzet. Ebben a képzetvilágban élünk mindannyian. Ha viszont ez így van, akkor az egyének csak a képzet világában léteznek, valójában azonban mindannyian egy „energiamező” (Akarat) részei vagyunk.
Ha tehát mást bántunk, az olyan, mintha magunkat bántanánk. Ha valaki mást megölnénk, akkor ugyanazt az „energiamezőt” oltanánk ki, ami minket is átjár.
Ez így összességében azért nem is tűnik annyira pesszimista gondolatnak…
3. Ugyanannak örök visszatérése (Nietzsche)
Nietzsche egyik legnehezebb gondolata ez, és sajnos nem is adott túl sok fogódzót hozzá a mester. Az örök visszatérés eszméje szerint ami létezik, az vissza fog térni, és ami van, az már önmagának a visszatérése, már megtörtént ezelőtt és meg is fog történni újra, mindig pontosan ugyanúgy. Semmi sem történik, ami ne történt volna már meg számtalanszor, és ami ne történne majd meg újra önmaga pontos megismétlésével. Nincs sem kezdete, sem vége, sem közepe a világ történetének, csak mindig ugyannak az epizódnak a monoton megjelenése újra és újra.
Azért is nehéz ez a gondolat, mert mindez azt jelenti, hogy alapvető újdonságra nincs lehetőség az univerzumban. Már mindenre gondoltak ezelőtt és újra fognak rá gondolni.
Ha valamely apró részlet is megváltozhatna – ami a felállított kereteken belül elképzelhetetlen -, úgy a „világegész” szűnne meg ugyannak lenni. Egy örökkévalóságba dermedt mozgás van „csupán”.
2. Van szenvedés, de van belőle kiút (A Buddha)
Egyetlen keleti szereplője a listánknak a Buddha, akire talán nem csak vallásalapítóként, de filozófusként is tekinthetünk. Alaptanítását a Négy Nemes Igazságban foglalta össze. Eszerint Van szenvedés, a szenvedés oka a vágy, a szenvedés megszüntethető, ehhez pedig vezet egy út, a Nemes Nyolcas Ösvény. A Buddha diagnosztizál és gyógyít. Tanítása szerint a létezésben sosincs tökéletes állapot, valami mindig kibillen, így az szenvedéssel jár (dukkha).
Ennek az az oka, hogy folyton vágyakozunk, a világot pedig a nemtudás miatt nem úgy látjuk, ahogy az van. Ez a szenvedésekkel teli körforgás azonban megszüntethető, erre pedig kínál is egy utat, amelyben hangsúlyos szerep jut a gyakorlatnak (meditáció) is.
1. Átlátni a látszaton (Platón)
Alfred North Whitehead elhíresült mondása szerint az egész nyugati filozófia nem más, mint Platónhoz írt lábjegyzet, és hát ha másért nem, már ezért is kijár neki az első hely. Leghíresebb hasonlata a barlanghasonlat. Ebben egy képzeletbeli barlangot ír le, amelyben embereket láncoltak le oly módon, hogy csak a bejárattal szemközti falat tudják nézni. Mögöttük tűz ég, a tűz előtt különböző bábokat mozgatnak. A leláncolt embertek így nem látnak mást, csak a bábok árnyait. Nekik tehát ez lesz a valóság. Ha valamelyikük kiszabadul, először meglátja a tüzet, amely elvakítja, összezavarodik, szép lassan azonban rájön arra, hogy amit eddig látott, az csak egy árnyékvilág. Ezek után ez az ember elhagyja a barlangot, de a világ dolgai megintcsak elkápráztatják. Először itt is csak az árny- és tükörképeket képes meglátni, de ahogy korábban, úgy most is – kis idő elteltével – már képes érzékelni a világot, legvégül egyenesen a Napot. És még egy fontos dolog: aki feljutott, annak vissza is kell mennie, hogy másokon segítsen.
Ez a remek hasonlat jól leírja, hogy
amit mi valóságnak hiszünk, az csupán egy lenyomat, egy árnyék.
Az érzéki világban élünk, de lehetőségünk van kiemelkedni és meglátni az ideák világát, sőt, még a „legfőbb” ideát is, a Napot. Az ideák örök és változatlan valóságok, amelyekből részesednek az anyagi dolgok. Ha pedig mi tudással bírunk az ideákról, akkor kötelességünk, hogy ezt a tudást másoknak is továbbadjuk. A filozófiának és a filozófusnak ez a küldetése…
Forrás: a szerző blogja: BLGBlog
