A Jókai Mór-bicentenárium alkalmából érdemes idéznünk Szeretve mind a vérpadig című regényéből a Két karácsonfa fejezetet, mely először az író napilapjában, A Honban látott napvilágot 1881. november 19-én.
„A kis Krisztus a bécsi Küszdenpfennig-palotába is meghozta a maga drágalátos ajándékait. A gyermekek örömestéje ez. Ha a puritanizmus minden ceremóniát ki tudott is küszöbölni a vallásgyakorlatból, a karácsonfát nem bírta ledönteni. Az minden évben kizöldül. Pedig gyökere sincs. Ott gyökerezik a gyermekek emlékezetében. »Tavaly is volt, az idén is lesz?« »Tavaly is hozott valamit a Krisztuska, vajon mit hoz az idén?« Akármit higgyenek a pogányok, a szkeptikusok, a szociniánusok, a bafometimádók, a gnosztikusok Krisztus üdvözítő voltáról: hogy a születése napján sok millió embert idvezít, az bizonyos. Azokat, akik legméltóbbak rá: a gyermekeket.”
A regény a Rákóczi-szabadságharc idején játszódik. A nagyszombati csata, 1704. december 26-a után adja az író a karácsonyi leírást. Valójában – a Wikipédia szerint –: „Bécsben az első karácsonyfát a Berlinből áttelepült Arnstein bankárcsalád házában állították 1814-ben, ami akkoriban olyan furcsa volt, hogy még a titkosrendőrség is jelentést készített róla (…) Pesten az első karácsonyfát valószínűleg Brunszvik Teréz grófnő állíttatta a rábízott krisztinavárosi kisdedeknek,1824-ben.” Így aztán a nagy mesemondó Krisztuskája kissé koraszülöttre sikeredett.
Találta és tálalta: – ős – bor.
Megjelent az Élet és Irodalom LXIX. évfolyama 51–52. számának Páratlan oldalán 2025. december 18-án.
