Még csak tervezet volt az 1914. évi XIV. törvénycikk a sajtóról – melyet március 24-én megszavaztak és 28-án kihirdettek –, amikor a korabeli közhangulatot már élénken foglalkoztatta. A Tolnamegyei Közlöny 1914. február 2-án ezt érzékeltette: „Allegória. A sajtószabadságot békóba verték, az író kezére láncot raktak, hogy ne tudja szabadon forgatni tollát, hogy ne írhasson úgy, amint eddig szabadon és nyíltan írt. A Tisza féle sajtótörvény arra kényszeríti az írókat, hogy úgy, mint egykor Tompa Mihály, allegorikus képekben írjanak, verseljenek és beszéljenek. A nagy lapok már meg is kezdették az allegóriák alkalmazását, ami különösen feltűnő volt a Magyarországban megjelent két vasárnapi költeményben. Egyik laptársunk szerkesztője már tanulja is az allegorikus stílust. Első leckéül ezt írta: »A Tisza őrjöngve tépte le láncait, kidagadt medréből szennyes hullámai elárasztották az országot és rombolva hömpölyögnek a nemzet legdrágább vetései között.« Ha muszáj, hát megtanulunk így is írni.”
A Magyarország emlegetett január 25-i számának első oldalán névtelen szerzőtől a Verjen meg az Isten! című költemény és Lovászy Márton Egy hazug emberről című vezércikke jelent meg. Ez utóbbi így kezdődött: „Az a veszedelmes kalandor, aki Magyarország miniszterelnöki tisztét bitorolja, ma mintha megérezte volna a közvélemény viharának a szelét.” És Adyt még nem is idéztük.