
Kémügyben és szabotázsakció meghiúsításában dolgoztak együtt a román és lengyel hatóságok: nyolc embert tartóztattak le, akik az orosz titkosszolgálatok megbízásából a Nova Postot, Ukrajna legnagyobb magánkézben lévő futárcégét támadták volna, mégpedig a bukaresti iroda felgyújtásával próbálkoztak, írja a G4Media.
A Telex által szemlézett cikk szerint a szabotázst úgy sikerült meghiúsítani, hogy a román hírszerzés – együttműködve a DIICOT-tal, a rendőrséggel, a hadsereg hírszerzésével és külföldi partnerekkel – fülest kapott: két külföldi állampolgár érkezik Romániába Lengyelország felől, és figyelni kell őket. A két férfi meg is jelent Bukarestben, és csomagokat adott fel a Nova Post irodájában, ezek azonban, mint kiderült, nem sima küldemények voltak. A szakemberek gyorsan kiszúrták, hogy valami gyanús: hangszórók és autóalkatrészek közé rejtett, házilag barkácsolt, távirányítású gyújtószerkezetek lapultak bennük és GPS-modulok, amelyek a helymeghatározást segítették volna.
„Az előzetes szakértői vizsgálat egy összetett működési módszert tárt fel: éghető anyagok (termit és bárium-nitrát) felhasználása, ezek távirányítással történő indításának lehetősége, valamint az a tény, hogy a két ukrán állampolgár olyan önvédelmi technikákat alkalmazott, amelyek a hírszerző szolgálatok módszereire jellemzőek” – közölte a SRI.
A hírszerzés közbelépett: hatástalanították a szerkezeteket, lefoglalták a csomagokat, és letartóztatták az elkövetőket. A vizsgálat szerint a két gyanúsított úgy viselkedett, mintha kiképzett ügynökök volnának. Mindez beleillik abba az egyre jobban kirajzolódó képbe, hogy az orosz szolgálatok Európa-szerte próbálnak szabotázsakciókat végrehajtani, főként olyan országokban, amelyek támogatják Ukrajnát.
A lengyelek közben hasonló ügyön dolgoztak: náluk is letartóztattak több gyanúsítottat, és ők is az oroszokhoz köthető hálózathoz tartoztak.
A román hatóságok szerint a módszer nem új: 2024-ben több európai országban robbanószerkezeteket küldtek ki csomagküldő szolgálatokkal (DHL, DPD), amit akkor egy nagyobb orosz akció „főpróbájának” tekintettek. A cél az volt, hogy a csomagok robbanjanak fel akár nemzetközi teherszállító repülőkön is. Moszkva mindent tagad.
A mostani bukaresti akció viszont újabb szintre emeli a kockázatot: ez már nem csak fenyegetés volt, hanem konkrét, előkészített támadás. Az SRI közleménye szerint az ilyen műveletek célja destabilizálni azokat az országokat, amelyek Kijevet támogatják, és elbizonytalanítani az európai közvéleményt. A vizsgálat még tart, a két gyanúsítottat őrizetbe vették, és nemzetbiztonsági ügyként kezelik az esetet.
A HotNews szerint a támadás célpontja, a Nova Post SRL, egy 2022-ben alapított romániai cég, amelyet az ukrán New Post LLC 100 százalékban birtokol. Ez az ukrán anyacég a Nova Poshta nevű magánfutárszolgálat nemzetközi ága, amely EU–Ukrajna közötti csomagszállításra specializálódott. Jelenleg tizenhárom európai országban van jelen, romániai központja pedig a Bukarest belvárosában található Bulevardul Unirii 47A szám alatt működik.
