A légikisasszony ide-oda lapozott a légi menetrendben. A kisujjában volt az egész, csak a biztonság kedvéért nézett utána.
– Van egy szép gép, mely Bécsből indul, és 16.10-kor érkezik Rómába.
– Ez fog a kifutópályán fölrobbanni?
– Hát bizony – mondta a légikisasszony.
– Más baj is van – jegyezte meg az utas. – Mire beérek a városba, zárva lesznek az összes hivatalok.
– Hát akkor ne Bécsben, hanem Prágában tessék átszállni. Ez a járat már háromnegyed egykor Rómában van.
– Ez már jobban hangzik – állapította meg az utas.
– Viszont Prágában három órát kell a csatlakozásra várni.
– Megéri – mondta az utas. – A bécsi géppel ugyanis elvesztek egy napot.
– Akkor jobb lesz a prágai géppel menni. Sajnos, ennek reggel hétkor van az indulása.
– Nem ideális – mondta az utas. – Ha tudom, hogy korán kell fölkelnem, le se hunyom éjszaka a szemem.
– Eszerint ön mindenképpen elveszít egy napot? – mosolygott rá a légikisasszony. – Akkor hát melyik géppel parancsol utazni?
– Talán mégis inkább a prágaival – mondta az utas. – Majd beveszek este egy erős altatót.
– Remélem, tudja – kérdezte a légikisasszony -, hogy ezzel a géppel is van egy kis bibi?
– Én csak azt hallottam, hogy az Alpesekben szétzúzódik egy sziklán. Vagy ez nem az?
– De igen. Ízzé-porrá megy széjjel – mondta a légikisasszony, s átnyújtva a jegyet, gépiesen hozzátette:
– Jó utat.
