75 éve – a köztársaság emléknapja
Ma, február elsején van/lenne (?) a Köztársaság Emléknapja. A megrázó hírt a sajtóban ne keressük, különösen nem a rendpárti magyar sajtóban – megpróbálunk valamit találni róla az ellenzékiben, de egyelőre rögzítsük gyorsan (budapesti volt diplomata barátunk hívta fel rá a figyelmünket, a régiek, a nyuggerek még emlékeznek az ilyesmikre), írjuk meg, mielőtt magunk is elfelejtenénk.
Nos, 1946. február 1-jén fogadta el az országgyűlés a Magyarország államformájáról szóló 1946. évi I. törvénycikket, s ennek emlékére nyilvánította 2005-ben a Magyar Köztársaság kormánya a kulturális miniszter előterjesztésére február 1-jét a köztársaság emléknapjává.
*
Jegyezzük meg, hogy az elnevezés tulajdonképpen a Második Magyar Köztársaságra vonatkozott, miután előtte a Magyar (Nép)Köztársaság – amelynek államfője Károlyi Mihály (1875–1955) volt – 1918. november 16. és 1919. március 21. között létezett, s a Tanácsköztársaság váltotta fel (1919, március 21. és 1919. augusztus 1. között, élén Garbai Sándor elnökkel), majd az Első Magyar Köztársaság 1919. augusztus 1. és 1920. március 1. között – mielőtt Horthy Miklós (1868–1957) a Magyar Királyság kormányzójaként átvette és gyakorolta a hatalmat (1920. március 1. – 1944. október 16. között).
A Második Magyar Köztársaság (1946 – 1949) államfői: Tildy Zoltán (1889–1961; 1946. február 1. és 1948. augusztus 3. között), majd Szakasits Árpád (1888 – 1965; 1948. augusztus 3. és 1949. augusztus 23. között) – azután lett az ország Magyar Népköztársaság ötven évig, majd 1989. október 23-tól Magyarország (Köztársaság nélkül).
*
Visszatérve a Második Magyar Köztársaságra, valamint a kikiáltásának napján statuált emléknapra, két érdekesség is adódik. Az egyik a Köztársasági induló (maga), a másik annak a forrása. Kezdjük a forrással! A lehető legtisztább forrás volt: a napóleoni Franciaország (császári) himnusza: a Magyar Köztársaság kikiáltásakor a Nagy Francia Forradalom idejéből fönnmaradt francia köztársasági dalt újították föl (az eredeti, 1794-es induló zeneszerzője Étienne Nicolas Méhul, szövegírója Marie-Joseph Chénier volt; a címe: Le Chant du Départ), de ez volt a dallama a napóleoni Franciaország himnuszának is! Hatásos, szó se róla! (White-fülűeknek: nem nehéz megtalálni a szövegét…)
A magyar változat csak rövid ideig volt a (második) köztársaságunk nem-hivatalos indulója. Kezdettől fogva nem volt valami közkedvelt; a Rákosi-érában elhallgatták; később „munkásmozgalmi dallá” degradálták, és
csak igen ritkán szólaltatták meg. (A Kádár-korszakban különféle ’acélhang-dalárdák’ néha műsorukra tűzték – jegyzi meg említett barátunk.) Itt egy földolgozása, előadja a Magyar Néphadsereg Művészegyüttes Énekkara:
Köztársaság induló
Elnyomás, szolgasors,
Ez volt a rend ezer évig.
Senyvedt a nép legjobb ereje.
Úriszék, dézsma, bot,
Nem látta, hajh, sose végit.
Hullt a pór, hullt a gyereke,
Dologtalané volt az ország,
Míg a nép hordta a terheket,
A múltbanéző csupa sebet lát,
Csak vért, jajt, panaszt, könnyeket.
Munkára, harcra hív ma minket,
Életünknek új értelmet ád,
Milliók ajka zengi bízón,
Hogy éljen a Köztársaság!
Más idők járnak most,
A nép kezében a kormány,
Megszabja már sorsát egyedül.
Régi rend nincs többé,
És romján újul az ország,
Porkoláb ura menekül.
Súlyos örökség van a vállon,
Mert a múlt átka még itt ragadt.
Ha ezerannyi lenne is a rom,
Mind eltűnik, jön már a nap,
Munkára, harcra hív ma minket,
Életünknek új értelmet ád.
Milliók ajka zengi bízón,
Hogy éljen a Köztársaság!
